Az arany jó, a magánpénz még jobb

Szerző: David Barker Ph.D

1896 óta nem volt elnökválasztási kampánynak ilyen hangsúlyos része a monetáris politika. A hét esélyes republikánus elnökjelölt közül négy vagy kifejezetten propagálja vagy legalábbis komolyan fontolóra venné az aranyfedezethez való visszatérést, egy másik aranyat is elfogad fizetségként a magánüzletében, megint másik pedig azt vallja, hogy a jelenlegi monetáris politikánk már “majdhogynem az árulással egyenértékű”, és még Mitt Romney is kijelentette, hogy kirúgná Ben Bernanke-t, a Szövetségi Tartalék elnökét.

Ironikus, hogy a saját bevallásuk szerint állítólag a szabad piacot támogató politikusok kormányzatilag kierőszakolt monetáris fegyelemmel kampányolnak. Ha valóban hinnének a piacokban, akkor egy az egyben ki kellene vonultatniuk az államot a pénz üzletágából.

A pénz alapvetően egy, a tranzakcióink lebonyolításához használt segédeszköz. Ahogy nő a gazdaság, úgy lesz egyre több a tranzakció, és úgy lesz szükségünk egyre több pénzre. Ha nincs több pénz, akkor a meglévő pénzmennyiségnek a rajta vehető árukhoz és szolgáltatásokhoz képest felmegy az ára – más szóval, az áruk és szolgáltatások pénzben mért ára csökken; ezt a jelenséget általában deflációnak nevezzük. Emellett a pénzügyi pánikhelyzetek is több tranzakciót eredményeznek. Ha nem áll rendelkezésre elég pénz az eszközeiket folyósítani kívánó emberek számára, úgy az szintén váratlan és drasztikus árcsökkenést eredményezhet.

A defláció nem mindig rossz dolog. A számítógépek ára például évtizedek óta folyamatosan esik, de a piacuk mégis kifejezetten egészséges és határozottan jól teljesít. A 19. század vége felé igen erős volt a gazdasági növekedés, és éveken át folyamatosan csökkentek az árak. A defláció csak akkor okoz gondokat, ha váratlanul, meglepetésként érkezik. Mivel az adósságok értéke általában fix, ezért váratlan ár- és fizetéscsökkenés esetén a kölcsönt felvevőknek hirtelen sokkal nehezebb lesz visszafizetniük a tartozásukat. A becsődölések bedönthetik a pénzintézeteket, ami pedig erősen bomlasztó hatással lehet a gazdaság teljes egészére.

Politikai beállítottságtól függetlenül a legtöbb közgazdász általában egyetért abban, hogy valami ilyesmi zajlott le az 1930-as évek során is. Az aranyfedezet mellett kitartó országok csak jóval lassabban és nehezebben tudták újra összeszedni magukat a nagy gazdasági világválság után, mint azok, amelyek kielégítették a készpénz iránti megnövekedett keresletet.

Mindenki, akár csak egy kicsit is ért a közgazdasághoz, jól tudhatja, hogy az aranyfedezet nem oldja meg a problémáinkat. Az azonban talán még így is meglepő lehet, hogy egyre több neves, prominens közgazdász viszonyul egyre nyitottabban egy még radikálisabb megoldási lehetőséghez, jelesül az egymással versengő magánpénzek koncepciójához.

Fredrick Hayek Nobel-díjas közgazdász már 1978-ben a pénzkészlet privatizálása mellett szállt síkra. Barry Eichengreen, a nemzetközi pénzügyek széles körben tisztelt és elismert, mainstreambeli tudósa nemrégiben úgy fogalmazott, hogy “talán a Tea Party jobban tenné, ha az aranyfedezet helyett inkább a bitcoinhoz hasonló magánpénzekben keresné a monetáris megváltást”. Randall Kroszner, a Szövetségi Tartalék korábbi elnöke Tyler Cowennel, a népszerű bloggerrel közösen írt egy könyvet még 1994-ben “a pénz és a bankrendszer teljes deregulációjának potenciális következményeiről”. Még a szélsőségesen status quo-párti Economic Literature is lehozta George Selgin ama írását, amely a “Hogyan kezelné a pénzt a láthatatlan kéz?” címet viselte. Más közgazdászok pedig olyan történelmi korszakokat tanulmányoznak, ahol magánúton kezelt pénzt használtak – és tették ezt általában igen jó eredményekkel.

És hogy pontosan hogyan is működne a magánpénz? Egy szabályozatlan piacon alapvetően kétféle pénz alakulhat ki: fedezett és fedezetlen. Utóbbi értelemszerűen a jelenlegi pénzeinkhez hasonlítana, míg az előbbit legalábbis eleinte akár az eddig használt dollárok is fedezhetik: befizetne az ember valamennyi dollárt a bankba, cserébe pedig megkapná a bank saját nyomtatású pénzét. Ez a pénz kamatozhatna, rendelkezhetne különleges elektronikai adottságokkal, megjeleníthetne hirdetéseket, vagy akár az egyes bankjegyek sorszámára épülő lottójátékot is kínálhatna. A pénzkibocsátás talán még olcsóbb is lenne, mint a csekkszámlák kezelése (miközben ugyanolyan jól el lehetne látni vele ugyanazokat a feladatokat).

Még érdekesebbek lennének azonban a fedezetlen banki pénzek. Tegyük fel, hogy az emberek szívesen használják egy adott bank pénzét. Ha ez a bank aztán bejelentené, hogy megszabadul az 1:1 állami dollár-saját (banki) dollár fedezetétől, attól még nem feltétlenül veszítené el az emberek érdeklődését – főleg akkor nem, ha időközben emelkedett a bankók kamatlába és/vagy a bankólottó nyereményeinek összege.

A fedezetlen magánpénz megoldhatná a bankrendszer legnagyobb problémáját, nevezetesen a fizetésképtelenséget is. Maguk a bankok csak rövid futamidejű kölcsönöket vesznek fel, viszont hosszú lejáratúakat nyújtanak. Ha minden betétesük egyszerre követelné vissza tőlük a pénzüket, úgy a bankok nem tudnák folyósítani a hosszútávú kölcsöneiket és képtelenek lennének kifizetni a betéteseiket. Akik elsőként fordulnak hozzájuk pénzkivét ügyében, azok még kaphatnának valamit, de a később érkezőknek már semmi nem maradna, így bármilyen nagyobb baj vagy csődveszély első jelére mindenki megrohamozza a bankokat, hogy még az elsők között vehesse ki a pénzét. Ha azonban a bankok helyben, frissen nyomtatott pénzzel is kifizethetnék a betéteseiket, úgy senkinek nem kellene aggódnia, és nem kellene megrohamozni a bankot, mivel mindenki tudhatja, hogy ha van is valami baj, akkor is meg fogja kapni mindenki a pénzét, akár elsőként ér oda, akár utolsónak. Tudhatják továbbá azt is, hogy a plusz pénzkibocsátás csökkenti ugyan a pénz értékét, de mivel ez előre tudható, ezért mire a betétesek értesülnek a bajokról, addigra azoknak már le is zajlana a hatása, vagyis azokkal arányosan csökkenne a pénz értéke, így egyszerűen nem lenne semmi ok a bank megrohamozására.

A banki fizetésképtelenség rémétől megszabadulva pedig gyakorlatilag már a bankok kormányzati szabályozására sem igen lenne szükség többé. A pénzkészlet így híven követhetné a kereslet változásait – pontosan úgy, ahogyan történik ez minden más piacon is, a bankok pedig éppúgy odafigyelnének a pénzükbe vetett felhasználói bizalom megőrzésére, ahogyan más nagyvállalatok is nagy gonddal őrzik a vásárlóiknak a termékeikbe és a márkaneveikbe vetett bizalmát és hűségét. A különböző féle és fajta tranzakciók által támasztott különböző igények kielégíétésére is születhetnek különböző pénzek, a technikai fejlődés pedig jelentősen leegyszerűsítené a váltási és átszámítási folyamatokat is. Éppúgy, ahogyan a világ lassanként kezd ráébredni arra, hogy talán nem feltétlenül lesz jó ugyanaz a pénz Görögországnak, mint ami Finnországnak, úgy talán az olajkereskedőknek sem feltétlenül érdemes ugyanazt a pénzt használniuk, mint amit az egyetemisták használnak.

A Szövetségi Tartalék közgazdászai értelmes és jószándékú emberek, de lehetetlen feladatot varrtak a nyakukba. Éppúgy, ahogyan a szovjet gazdaságtervezők sem tudták hatékonyan működtetni a gazdaságukat, a FED tervközgazdászai sem tudják olyan hatékonyan kezelni a pénzkészletet, ahogyan a szabadpiac kezelné azt magában. Éppúgy, ahogyan az államilag monopolizált posta, vasút és városi közlekedési szolgáltatások is igen gyenge színvonalúak, az államilag monopolizált pénz is gyenge és low-tech, hajlamos az időszakos értékelési válságokra és rombolja a bankrendszer hatékony működését. A versenyalapú pénzrendszer minden szempontból előrelépést jelentene – és sokkal jobb megoldást is egyben az aranyfedezetnél.

David Barker Ph.D a Szövetségi Tartalék egykori közgazdásza, valamint a Welcome To Free America (= Üdvözlünk a Szabad Amerikában) c. könyv szerzője, aki nemrég számos országos rádióműsorban is szerepelt. Aki többre is kíváncsi, az a http://barkerecon.com/ címen érheti el a honlapját.

Forrás: The Cypress Times

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.