A pénz jövője és a bankok halála – II. rész

Szerző: Detlev Schlichter

A fizetőrendszereken nyerészkedő bankok

Nemrégiben szerveztem le egy afrikai utat helyi túravezetőkkel. Ugyanezt megteheti ma mindenki más is könnyen, gyorsan és olcsón az internet, az email és a Skype segítségével. Amikor azonban arra kerül a sor, hogy fizessek az afrikai túravezetőknek, ahhoz egy olyan folyamaton kell végigküzdenem a magam, ami a mai napig sem változott túl sokat az ’50-es évek óta. Ebben a folyamatban nem csak brit és afrikai bankok vettek részt, de még new yorkiak is. Ez pedig természetesen nem csak időbe került, hanem plusz díjakba – plusz pénzbe – is.

Ezzel szemben mi lett volna akkor, ha aranyat vagy bitcoint használtunk volna? Éppen olyan könnyen, gyorsan és egyszerűen intézhettük volna a fizetést is, ahogyan az azt megelőző kommunikációt. Egyáltalán nem lettek volna váltási, és csak egészen minimális tranzakciós díjak – ha lettek volna egyáltalán.

Másik példa: tartottam tavaly egy webináriumot az alabamai auburni Ludwig von Mises Institute (LvMI)-nál – úgy, hogy ehhez ki sem kellett mozdulnom a londoni lakásomból. Az LvMI technológiai felelőse Taiwanból működött közre, a szemináriumnak pedig a világ minden táján voltak résztvevői. Mindezt, megint csak, a modern technológia teszi lehetővé számunkra, könnyen, gyorsan, olcsón és kényelmesen.

Amikor azonban az LvMI fizetett nekem ezért, úgy megint csak a bankokon – köztük ezúttal is a new yorki közvetítőkön – keresztül kellett intéznünk az ügyletet; ez megint csak jó időbe telt és plusz költségekbe került. Ráadásul az LvMI honoráriumát egy olyan pénznemben kaptam meg, amit közvetlenül nem is tudtam felhasználni egyáltalán Angliában.

A monetáris nacionalizmuson nyerészkedő bankok

A jövő közgazdasági történészei mélységes szánakozással fognak majd visszatekinteni mai korunkra és annak különös, nehézkes és igen rossz hatásfokú, helyi papírpénzekből összetoldott-foldott globális szőttesére – és még inkább arra, hogy mindezt még ráadásul naívul a modern kapitalizmus csúcsának is hittük. Ma már minden kormány saját pénzt, saját jegybankot és monetáris politikát akar (természetesen mindezt tökéletesen rugalmas, korlátlanul nyomtatható pénzre alapozva) – egyre jobban rontva így a nemzetközi kereskedelem hatásfokát és nehezítve a tőke szabad áramlását.

Ha el akarom költeni az LvMI-től kapott pénzemet az otthonomban, Angliában, úgy előbb fontra kell váltanom a dollárjaikat. Ehhez pedig előbb találnom kell valakit, aki hajlandó betölteni e tranzakció másik oldalát, vagyis fontot eladni nekem dollárért.

A pénzek sokszínűsége szükségszerűen visszahozza a részleges cserekereskedelmet a pénzalapú kereskedelembe. Persze a nap 24 órájában működő, sokezermilliárd dolláros devizapiac minden további nélkül ki tudja elégíteni az igényeimet, és ráadásul még viszonylag könnyen, gyorsan és olcsón is. Ez a piac azonban még így is csak egy “második legjobb”, ugyan rendkívül fejlett, de még így is csak kényszerű szükségmegoldás arra, hogy a lehető legjobban kezeljük valahogy a pénzügyi nacionalizmus rossz hatásfokát.

A legjobb, leghatékonyabb és legkapitalistább megoldás az lenne, ha világszerte mindenütt ugyanazt a fizetőeszközt használnánk. Az aranyfedezetű pénzrendszer például ebből a szempontból is sokkal jobb volt. A nemzetközi, egységes aranyfedezetről a széttöredezett, minden egyes állam által egyénileg kezelt papírpénz-rendszerekre való átállást így egyáltalán nem is nevezhetjük gazdasági fejlődésnek, csak épp ellenkezőleg, határozott visszalépésnek.

Száz évvel ezelőtt még minden további nélkül felszállhatott az ember a vonatra Londonban, majd leszállhatott Moszkvában, és nem csak e két helyen, de útközben is mindenhol fizethetett ugyanazokkal az aranyérmékkel. Egyetlen egyszer sem volt szükség pénzváltásra. (Mi több, ami azt illeti, még útlevélre sem!)

A “nemzeti gazdaság” és az ehhez szükséges “nemzeti pénz” soha nem volt több merő fikciónál. Mint ahogyan az az elképzelés sem, miszerint minden gazdaság jobban működik akkor, ha a pénzt, a kamatlábakat és az árfolyamokat is gondosan kézivezérlik folyamatosan mindenhol az ebben illetékes helyi bürokraták. Ezt a mesét a mai napig is számos közgazdász terjeszti; ebből élnek, így természetesen érdekeltek is a fenntartásában.

A legnagyobb baj a monetáris politikával az, hogy egyáltalán létezik monetáris politika. Egyre globalizálódó világunkban ezek a fikciók egyre tarthatatlanabbá válnak. A kapitalizmus felülemelkedik az országhatárokon – ahhoz pedig, hogy valóban felvirágozhasson, egyszerűen kemény, apolitikus és nemzetközi pénzre van szüksége. Olyan pénzre, amely valódi, hatékony és megbízható eszköze lehet az emberek közti önkéntes tranzakciók lebonyolításának és az általános együttműködésnek – nem pedig a politikának.

A bankok nagy hasznot húznak a jelenlegi pénzügyi szegregáltságból. Folyamatos, irdatlan bevételeik vannak az egyes papírpénzek egymás közti váltásából és a devizakereskedelemből. A nemzetközi, nem-pénzügyi vállalatok is megkerülhetetlenül pénzpiaci spekulációra vagy drága árfolyamingadozás-védelmi stratégiák használatára kényszerülnek (amiért megint csak a bankoknak kell fizetniük, mivel azok nyújtanak ilyen szolgáltatásokat).

A spekuláción nyerészkedő bankok

Önmagában a spekulációval még nem is lenne gond egy szabad piacon – bár az is igaz, hogy egy valóban szabad piacon nem igazán lenne tere a spekulációnak egyáltalán. Ma azonban az államok könyékig vájkálnak a pénzpiacokban, kavargatják azokat a számtalan papírpénzükkel és manipulálgatják a saját politikai céljaik érdekében, folyamatos, ideges mozgásban tartva így az árfolyamokat is a pénzügyi politikájukkal – az így kialakított környezet pedig valóságos tenyésztelepe és melegágya a spekulációnak.

Mi több, a jegybankoknak a túlterebélyesedett részleges tartalékra épülő iparuk fenntartására oly bőkezűen kínált, sorozatgyártott pénzét számos bank fordítja szintén pénzpiaci spekulációra. Gyakran az illetékes pénzügyi hatóságok következő lépéseit igyekeznek előre kiszimatolni és elébe menni annak – és nincs is nehéz dolguk, elvégre amúgy is szoros összefonódásban állnak az említett illetékesekkel. A jegybankok olcsó pénzének egy jelentős hányadát pedig az árfolyamvédelmet igénylő ügyfeleik felé továbbítják.

Jusson eszünkbe, hogy amint a Lehman összeomlott, a betéti és kiskereskedelmi bankolást addig megvető Goldman Sachs és Morgan Stanley befektetési és értékpapír-kereskedő bankok azonnal kerítettek maguknak hagyományos banki engedélyeket is annak érdekében, hogy ők is részesedhessenek az állam által az eredetileg a saját betéti bankjai számára felkínált védőhálóból.

A megtakarításokon befektetéssel nyerészkedő bankok

Igen, bizonyos mértékig a bankok mindmáig befektetésekbe áramoltatják a megtakarításaink egy részét, és ez még valóban a pénzügyi közvetítők egy fontos funkciójának is nevezhető. Ugyanezt a funkciót azonban eszközkezelők is ugyanígy el tudják látni – ráadásul anélkül, hogy ehhez az RTB-pénzteremtőkkel kellene közösködniük és asszisztálniuk azoknak a manipulációihoz.

Mindent egybevetve, az eszközkezelő ipar sokkalta átláthatóbban is kezeli az ügyfelei eszközeit, világos és bizalmi felelősséget vállal azokért és nem is használhatja azokat “tartalékként”. Eszközkezelőknek természetesen a jövőnek az előző cikkben kifejtett arany- vagy bitcoinalapú gazdaságában is minden további nélkül átadhatod a pénzed egy részét, hogy azt megfelelő szakértelemmel fektessék be a legmegfelelőbb helyekre.

Összegzés

Hogy túl szigorú voltam a bankokkal? Meglehet.

A bankárok szeretnek azzal védekezni, hogy nem ők tehetnek erről a rossz hatásfokról, ők csak egyszerűen segítenek az ügyfeleiknek, hogy a lehető legjobban kezelhessék az államilag tervezett és átpolitizált pénzrendszer rossz hatásfokát. És hogy az ezirányú szolgáltatásaikért teljesen jogosan számítanak fel valamennyi díjat.

Ez eddig még rendben is van, ezzel valamilyen mértékben még igazuk is lehet. Az is nyilvánvaló azonban, hogy a modern bankok mérete, üzletmodelljei, a profitjuk és a problémáik forrása egyaránt szorosan összefügg a jelenlegi, abszolút rugalmas papírpénz-rendszerrel.

Még ha a papírpénz-rendszer fenn is maradhatna – nem fog -, a kapitalizmus folyamatosan egyre jobb, hatékonyabb és tartósabb eszközöket kereső piaci erői a technikai fejlődéssel karöltve akkor is óriási – és egyre nagyobb – nyomást fognak gyakorolni a bankokra és a banki iparra az elkövetkező évek során.

Tekintve azonban, hogy a jelenlegi rendszerünk eleve nem a piaci erők kölcsönhatásaiból fejlődött ki; hogy a helyi, abszolút rugalmas állami pénzek rendszere teljesen felesleges; hogy messze nem optimális, rossz hatásfokú, fenntarthatatlan, és hogy már amúgyis az utolsókat rúgja, nos, nem maradt túl sok kétségem afelől, hogy a modern bankrendszer kihalásra van ítélve.

A bankok úgy aránylanak az elkövetkező néhány évtizedhez, ahogyan a szén- és az acélipar a ’60-astól a ’90-es évekig terjedő időszakhoz: élősködő, a politikával és a bürokráciával csípőnél összenőtt, felfuvalkodott dinoszauruszok, akiknek a fennmaradása az olcsó pénz folyamatos áradatán és az állami támogatásokon múlik. Bőven megértek az aratásra.

A papírpénz-rendszer kimúlása óriási lehetőségeket kínál majd a pénzügyi vállalkozók egy új nemzedéke számára. Aranytárolók, fizetéstechnológiai vállalatok, bitcoin-szolgáltatók és eszközkezelők… ha pedig ezek közül néhányan még össze is fognak, úgy még több mindent vihetnek véghez. A világ készen áll egy alternatív pénzrendszerre; amint a jelenlegi összeomlik a saját következetlenségeinek ólomsúlya alatt, nincs kétségem afelől, hogy nyomban lesz, ami a helyébe lépjen. A jelenlegi pénzrendszer bőven megérett egy Schumpeter-féle “alkotó pusztításra”.

Tisztelettel,

Detlev Schlichter

Detlev S. Schlichter (Hampstead, UK) író és osztrák iskolás, diplomás közgazdász, közel 20 éves tapasztalattal a nemzetközi pénzügyek terén; dolgozott a Merrill Lynch-nél és a JP Morgannél is; A JP Morgan Investmentnél rögzített jövedelmű portfoliókat kezelt. 1996-ban Londonba költözött, hogy az ottani globális kötvényvállalatnál dolgozhasson. Karrierje során a világ minden táján élő ügyfelek különböző pénzügyi kötvényeinek milliárdjait kezelte és felügyelte.

Forrás: Whiskey and Gunpowder

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.