A Google-tól kiszivárogtatott levelezések arra utalnak, hogy a vállalat gondolkodik a Bitcoin integrációján

2014-01-23

A kérdésből baj nem lehet, gondolta a Bitcoinnal kapcsolatos apróhirdetésekkel foglalkozó oldal, a CoinList.me, fejlesztője, Jarar Malik, amikor a héten email-t küldött a világ legnagyobb géptelepeit működtető vállalatok (Apple, Amazon és Google) vezetőinek, arról érdeklődve mi az álláspontjuk a Bitcoinnal kapcsolatban.

Malik top-vezetőknek küldött komoly hangvételű levele mindössze a fent említett kérdést tartalmazta, illetve még azt is, hogy önmagáról semmi különöset nem tud írni, hacsak azt nem, hogy örömmel veszi a fáradságot, hogy megtudja, hogyan vélekednek az iparmágnások az egyre több helyen felbukkanó kriptopénzről.

Miután a top-főnökök közül senkitől sem jött válasz, Malik továbbra is kitartó maradt, és a Google CEO Larry Page-nél a „ranglétra alsóbb fokozatához”, az alelnökhöz, Vic Gundotra-hoz, címezte levelét.

Ekkor, Malik meglepetésére, már jött válasz. Gundotra, az alelnök, Sridhar Ramaswamy-hez, a Google hirdetés és kereskedelmi alelnökéhez irányította Malik-ot. (Ezeket a levelezéseket a CoinDesk is megkapta.)

 

„Foglalkozunk az témával”, válaszolta Gundotra levelében.

Ezután, ami még inkább meglepte Malik-ot, Ramaswamy-től azonnal jött válasz a kérdésére, nevezetesen, hogy a Google vizsgálja annak lehetőségét, hogyan tudná a Bitcoint fizetési politikájába olvasztani.

Sikerén fellelkesülve, Malik egyből értesítette a Reddit-et, hogy levelezését kiposztolják, amely, pillanatok alatt vált a virtuális fizetőeszközök rajongóinak kötelező olvasmányává.

Azonban amilyen gyorsan szárnyra kelt ez a levelezés a hírekben, a Google olyan gyorsan tagadta mindezt:

Mivel jelenleg is dolgozunk a Google Pénztárcán, így örömmel fogadunk minden ötletet, javaslatot. Örülünk minden visszajelzésnek, ami a Pénztárca használóktól érkezik, és ami segítheti a termék fejlesztését, de hozzáállásunkban nincs változás: a Bitcoinnal kapcsolatban nincsenek folyóban lévő terveink”, mondta a CoinDesk-nek a Google szóvivője.

Mindezek következményeként két lehetőség merült fel a Bitcoin közösségben: 1: A Google legalább nyitott a Bitcoin használatát illetően. 2: A Google adminisztratív szervei elferdítik az igazságot a Bitcoinnal kapcsolatos hozzáállásukban.

Malik reakciója a hírekre

A Google hivatalos álláspontja megdöbbentette Malikot, aki állítja nem hamisította meg a leveleket, és ez soha nem is állt a szándékában.

Malik hozzátette, hogy beszélt a Google képviselőivel, miután értesültek a Reddit-es posztjairól, és ezt követően arra is megkérték, hogy segítsen nekik egy Google kérdőívben, ami arra vonatkozott „Mit szeretne, mit kezdjen a Google a Bitcoinnal?”.

A Payments @ Google alelnöke, Ariel Bardin, megkért, hogy segítsek egy Google Kérdőívben, abban a témában, hogy „Mit szeretne, mit kezdjen a Google a Bitcoinnal?”. Megígérte, hogy személyesen fogja átnézni az eredményeket, illetve nekem továbbküldeni” – írta Malik a Reddit-en.

A Maliknak küldött, és a CoinDesk által is birtokolt levelekben Bardin arról számol be, hogy a vállalt Bitcoinnal kapcsolatos terveihez nem tud hozzászólni.

Mostanáig több mint 1600 felhasználótól, több mint 500 javaslat és 20000 szavazat érkezett a Google-hoz, beleértve olyan új ötleteket is, hogy Bitcoin adományokkal díjazzák a YouTube-os videó megosztásokat, amely a olyan YouTube-os vetélkedők esetében is működhetne, mint amilyen pl. a Patreon .

A Google válaszára

Malik azt állítja, hogy a levelek, amelyeket kapott valódiak, és, hogy a Google komolyan gondolkodik azon, hogy a Bitcoinnal együttműködjön. Továbbá feltételezi, hogy a kiposztolt üzeneti, illetve az azokkal keltett figyelemfelhívás volt valószínűleg az oka, hogy a vállalat mégis visszakozott bejelentéseiben.

„Szerintem számos dolog közrejátszott. Valószínűleg több ezer panaszos levelet kapnak naponta, hogy nem működik a levelezőrendszer, és hasonló fárasztó dolgok. Valószínűleg csak össze-vissza beszéltek.

A levélben az ő saját szavai szerepetek. Én semmit sem adtam hozzá. Mindössze annyit tettem, hogy kisatíroztam a nevem. És emiatt gondolták, hogy szemét alak vagyok. Az emberek igazán rosszindulatúak tudnak lenni.”  

Malikot a későbbiekben azzal is megvádolták, hogy mindezt csak azért csinálta, hogy befolyásolja a Bitcoin árfolyamát.

Meg tudom érteni azt a természetes emberi magatartást, amit hülyeségnek hívunk. Kiposztoltam egy üzenetet, és igen, az üzeneteket meg lehet hamisítani. De ez a Google szóvivő,  ők csak biztosra játszanak.

Ha a Google nem tervezne valamit,  ̶  például előáll valamivel, ami a Bitcoinnal kapcsolatos, vagy felvesz egy Bitcoin ellenes álláspontot, vagy akár piacra dob egy rivális terméket  ̶  akkor bizonyára senki sem válaszolt volna az emailemre.”

A Google nem nyilatkozik az ügyben, legyenek a levelek jogszerűek, vagy sem. Igaz, tagadni sem tagadja egyiket sem. A vállalat szóvivője felhívta figyelmünket a tavaly októberi CNBC sztorira, és közölte, hogy a virtuális valutákkal kapcsolatos álláspontjuk, legalábbis hivatalosan még mindig változatlan.

Szerző: Pete Rizzo

Forrás: CoinDesk

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.