A bitcoin aktuális ára a realitást tükrözi

2014-04-15

Value-Wolves

A tavalyi év decemberében egy bitcoin érme ára nagyjából 1000 dollár volt. A múlt hét folyamán ez az összeg körülbelül 400 dollárra esett vissza. A pesszimisták mindezt úgy értékelik, hogy az elmúlt négy és fél hónap folyamán 62%-ot zuhant a kriptopénz árfolyama. A realisták inkább úgy interpretálják a helyzetet, hogy az elmúlt év folyamán 428 %-os növekedés volt megfigyelhető, mivel tavaly áprilisban 93 dollárt kértek egy érméért, míg idén már 398 dollárt. Amikor a bitcoin árfolyama ezer dollár körül járt, a vásárlók többsége a befektetők köréből került ki, és nem a szimpatizánsokéból. Ekképp az érméket leginkább haszonszerzés céljából vásárolták, és nem fizetőeszközként történő felhasználási szándékkal. Tehát mindaz, amit az elmúlt év végén láttunk, nem más, mint egy spekulációs lufi. Amit viszont most látunk, nem más, mint a valós ár-érték arány. A magas árfolyam viszonylag nagy mennyiségű, de kis összegű tranzakciókat eredményezett. A kis összegű tranzakciók pedig drasztikusan csökkentették a tranzakciós visszaigazolások gyorsaságát. Ekképp, a magas árfolyam nagyszámú, de kis összegű tranzakciói minden más tranzakciót is lassúvá és nehézkessé tettek. Mindez pedig egy feltételezhető hosszú távú problémát generál.

A bitcoin mindenekelőtt fizetőeszköz, és minden egyéb, a birtoklásából származó értékőrző, vagy befektetési funkció csak másodlagos. Azonban amíg az emberek nagy része, mintegy 76 % -a, semmit sem tud róla, és ennélfogva nem is használja, nem várhatjuk, hogy valóban széleskörűen elterjedtté váljon.  A kriptopénz széleskörű elterjedéséhez elsősorban az kell, hogy értéke stabilizálódjon. A stabilitáshoz viszont a tranzakciók számának a növekedése szükséges. A képlet tehát egyszerű: a kis számú tranzakció az árfolyam ingadozását erősíti, míg nagy a számú tranzakció stabilitást eredményez. S amint megfigyelhető lesz egyfajta stabilitás, úgy fogja egyre több ember használni ezt a fizetőeszközt.

A bitcoin értékével kapcsolatos dilemmáknak egyszerű oka, hogy azt a hagyományos valutákhoz viszonyítjuk. Igaz, a hagyományos valuta értékének a meghatározása már nem ilyen egyszerű. Ha az olaj hordónkénti ára például 60 dollár, és mondjuk, ez felszökik 70 dollárra, akkor ez voltaképpen mit is jelent a dollár szemszögéből? Nagyjából azt, hogy a dollár értéke 10 % -al csökkent, mivel az árak 10 % -al emelkedtek. De itt van egy kis gubanc… Nevezetesen, mi is az értéke egy 10 % -al leértékelt dollárnak? Talán 90 cent? Nem, sajnos nem így működik a dolog. A leértékelt dollár értéke ugyanis továbbra is egy dollár marad, az árak azonban emelkednek. Gyakorlatilag ezt hívjuk inflációnak. Most vizsgáljuk meg a bitcoint a leértékelt dollár szemszögéből. A tegnap 400 dollárért vett érmét ma 440 dollárért kínálják, és ezt úgy értelmezzük, hogy felment a kriptopénz ára. Ekképp a bitcoint egy ingatag értékű fizetőeszköznek deklaráljuk, mivel értékét dollárban, euróban, vagy jenben rögzítjük, és nem vesszük számításba a hagyományos valuták velejáró ingatag értékét. Ahhoz, hogy egy bitcoin érme reális értékét meghatározhassuk, inkább azt kellene mérnünk, hogy mit vehetünk érte. Nem pedig azt, hogy mennyi dollárt kell fizetnünk érte. Mindez talán jól szemléltethető lenne egy összevont ár-index táblázattal, hogy úgy mondjuk, egy tipikus bevásárló kosárral. Ez egy nagyon hasonlatos eszköz ahhoz, amit a közgazdászok is használnak az infláció szemléltetésére. Ők a háztartások kiadásait veszik alapul, illetve abból kiindulva készítenek egy listát a kiadásokról, és a súlyozott kiadások változásait monitorozzák.

Az elmúlt hetekben a bitcoin-árfolyam talpra állásának, vagy legalábbis annak a kezdeteinek lehettünk szemtanúi. Arra is fel kell azonban készülnünk, hogy a közeljövőben tömegek özönlenek majd a tőzsdékre, főleg spekulatív kereskedői szándékokkal. Elsősorban azokról a befektetőkről van szó, akik egy esetleges értékcsökkenésre utaló jel kapcsán azonnal szabadulnak majd érméiktől. Ezeknek a „szakmai szempontból silány” befektetőknek a csordaszelleme arra is képes, hogy egy „lufit” felfújjon, illetve, kipukkantson. Most, hogy a bitcoin ára valamelyest stabilizálódott, és hogy tudjuk, a Wall Street is érdeklődik a digitális valuta iránt, nem árt óvatosnak lenni, főleg a „silány befektetők” által indított lehetséges ingadozásokkal szemben. Érdemes észben tartani: noha ezen befektetők okozta következmények általánosságban rövidtávúak lesznek, és idővel a birkák elhagyják a terepet, azonban újonnan érkező farkasok mindig lesznek…

Szerző: PJ Delaney

 Forrás: cryptocoinsnews