Ezért nem energiapazarlás a bitcoin-bányászat 1/2

Szerző: Vitalik Buterin

A papírpénz híveinek egyik legfőbb érve a ritka nyersanyag(így például arany, ezüst vagy bitcoin)-alapú pénzek ellen az, hogy indokolatlanul nagy mennyiségű energiát fordítunk a kitermelésükre és előállításukra. Nem lenne sokkal egyszerűbb, teszik fel a kérdést, ha közösen megegyeznénk egy sokkal könnyebben előállítható – így például papíralapú – pénz használatáról, és egy központi intézményre bíznánk a hamisítás megakadályozásának feladatát? Az arany és az ezüst esetében ezek az érvek valóban meg is állják a helyüket, ám a bitcoin esetében már nem, mivel itt a bányászat célja nem csak és kizárólag a bitcoinok előállítása, hanem a tranzakciók lebonyolítása és naplózása, valamint a hamisítás megelőzése is egyben.

Elvégre minden újabb 50 bitcoin egy újabb blokkra való tranzakcióval érkezik, hozzákapcsolódik az őt megelőzőhöz, tovább nyújtva így a blokkláncot és elejét véve annak, hogy bárki is többször költhesse el a pénzét. Elvégre ilyen esetben az elsőt követően az összes többi elköltési kísérletet azonnal szabálytalannak minősítheti a rendszer a már rögzített első láttán. Ha az összes bányász felhagyna a tevékenységével, úgy nem csak hogy nem lenne, aki működtesse a rendszert, de egyben bárki könnyen elkölthetné a pénzét többször is, elintézve magának a saját tranzakciója lebonyolítását.

A blokkgenerálás folyamatán belül egész pontosan azt a bizonyos nonce-próbálgatási tényezőt kifogásolják sokan, azon értetlenkedve, hogy erre mégis mi szükség van egyáltalán, miért nem lehet csak egyszerűen hitelesíteni a tranzakciókat, és annyi? Elvégre az egymást hitelesítő tranzakciók rendszerében alapvetően semmi nem indokolja a bitcoinok létrehozásának megnehezítését; minden további nélkül elképzelhető egy olyan Bitcoin, ahol már a kezdet kezdetén, minimális erőforrás-felemésztéssel kibocsátásra kerül mind a 21 millió bitcoin.

Ezzel azonban két gond is van: az esélyegyenlőség és a hamisíthatóság. Esélyegyenlőség témakörében jelen formájában is éppen elég kritika éri a Bitcoint, rengetegen emlegetik vádlón “az első bitcoinosok arisztokráciáját”, mondván, hogy annak idején ők még könnyen összeszedhettek több ezer bitcoint, amelyek mai árfolyammal számolva már dollármilliókat jelentenek számukra, míg a rendszerhez csak most csatlakozóknak be kell érniük a The Bitcoin Faucetből szivárgó 0,02 BTC-vel és a bányásztársulásokból kinyerhető napi néhány bitcenttel (2011. május 24-ei értékek – a ford.).

Ami azonban mégsem jelenti azt, hogy a most csatlakozók szegényen indulnának. Mert bár most már százszor nehezebb hozzájtuni az egyes bitcoinokhoz, azok időközben százszor értékesebbek is lettek. Ha a rendelkezésre álló bitcoinok 99%-át kivonnák a forgalomból, a közel végtelen feloszthatóság miatt felmenne ugyan az árfolyam, de aztán minden ugyanúgy működne tovább, ahogyan eddig, csak épp 600.000 bitcoin helyett 600.000 bitcenttel zakatolna tovább a gazdaság, megoldva a problémát egy egyszerű átnevezéssel. Ez esetben azonban a harácsolók a felhalmozott bitcoinjaik csekély részletekben való eladogatásával is földbe döngölhetnék az árfolyamot, elvonva így a pénzt a többiektől. Nagy valószínűséggel ez okozta a május 14-ei csúcsot követő krachot is. Ha egyszerűbb lenne a bitcoinok előállításának folyamata, úgy ez a probléma is sokkal súlyosabb lenne.

Mi több, az eddig kibányászott összes bitcoinmennyiség még csak az egyharmada annak, amennyi 2023-ban fog majd rendelkezésre állni – következésképp tehát a gazdasági hatalom kétharmadát a jövő bányászai ragadhatják majd magukhoz. Ha már a kezdet kezdetén kiosztásra került volna a rendelkezésre álló teljes bitcoinmennyiség, úgy az első bitcoinosok annak akár a 90%-át is magukhoz ragadhatták volna – hogy aztán apránként adogassák el, számtalan alkalommal kaszálva nagyokat – és destabilizálva is egyben a piacot. Így gyakorlatilag a Bitcoin is papírpénz-alapú rendszerré vált volna, ahol szintén egy afféle jegybankszerű központ bocsátaná ki a pénzt pillanatnyi szeszélye szerint.

Persze most vissza lehetne kérdezni azzal, hogy miért nem lehet ugyanilyen lassú ütemben kibocsátani a bitcoinokat, ahogyan most is, csak épp a tetemes árampazarlás nélkül? Erre pedig még mi kérdezhetünk vissza azzal, hogy “kinek”? Vagyis ez esetben kik kapnák meg a frissen kibocsátásra kerülő bitcoinokat? Ha véletlenszerűen sorsolnánk a létező és használatban lévő bitcoin-címek között, akkor máris beindulnának a bitcoin-címgeneráló nagyüzemek. Ha IP-címek között sorsolnánk, az robbanásszerűen megnövelné a botnetek számát, és az új IP-cím után kajtató tömegek mára már talán egészen az IPv6-ig sodorták volna a világot. Számítókapacitást azonban nem lehet így hamisítani. Ha valaki megtalálná a módját, hogyan vegyen rá egy 10 gigaflopos gépet arra, hogy úgy tegyen, mintha valójában 60 (vagy 360, stb.) petaflopos lenne, az finoman szólva óriási áldást jelentene a világ minden szoftverfejlesztője számára. A számítókapacitáson kívül semmi más nem tudja hathatósan elejét venni a személyazonosság-hamisításnak. Képzeld csak el, meddig tudná fenntartani magát egy skandináv jóléti állam, ha egyetlen ember ezer másiknak adhatná ki magát.

Ami pedig a hamisíthatóság témakörét illeti, hadd idézem itt a Bitcoin eredeti technikai leírását Satoshi tollából: “Ha ez a munkabizonyító számítási feladat egyszer már kielégítően elvégeztetett, akkor az így elkészült blokkot utólag nem lehet megváltoztatni [vagyis hamis tranzakciót beiktatni] anélkül, hogy az egész munkát újra meg ne kellene ismételni rajta.” Így egy támadónak az egész hálózatnál nagyobb számítókapacitással kellene rendelkeznie ahhoz, hogy megváltoztathassa a rendszert. Itt is ugyanaz a gond tehát, mint az egyenlő elosztásnál: egy decentralizált, P2P-alapú pénznek már-már szinte a definíciójából következik, hogy közmegegyezéses alapon kell működnie – a számítókapacitás pedig az egyetlen valóban kijátszhatatlan védelem a csalók különböző “öntöbbszöröző” praktikái ellen, amelyekkel átvehetnék az uralmat a hálózat felett.

A többszörös személyiséghamisítás az internet egészének is az egyik legnagyobb problémája, és mindenki reagált is rá úgy, ahogy tudott. A domainnév-regisztrálás központosított, a Gmail telefonszámot is kér új fiók létrehozásához, míg másutt emberi munkabizonyítékot kérnek, az ún. captcha-t. És bár a kriptográfiai munkabizonyíték rendszere nem túl hatékony, jelenleg mégis ez az egyetlen eszközünk a probléma megoldására úgy, hogy közben az internet névtelenségét is megőrizhessük. A Bitcoin – és annak eszmei elődje, a Hashcash fordított hash-problémára építő spamgátló rendszere – felismerte ezt a tényállást.

A Bitcoin bányászrendszere sokkal több tehát egy pazarló digitális kagylógyűjtögető vállalkozásnál (ellentétben a ritka, de amúgy haszontalan anyagokra épülő pénzekkel); magában foglalja a hamisításgátlást, mélyreható piaci elemzést tesz lehetővé, és bárki által megtekinthető bizonylatrendszert is működtet (igazolva így ez egyes tranzakciók lezajlását, a küldő és a fogadó felet éppúgy, ahogyan az utalt összeget is). És teszi mindezt sokkal hatékonyabban, mint amit valaha is várhatnánk a hagyományos pénzen alapuló hasonló rendszerektől, megőrizve közben még a névtelenségünket is. E tényezőket tehát szintén figyelembe kell venni minden vonatkozásukkal együtt akkor, ha más pénzek előállításához vagy kibocsátásához szükséges munkafolyamatok energiaigényével kívánjuk összevetni a Bitcoin rendszerének hatékonyságát.

Jelen írás második részében azt vesszük majd szemügyre, hogy pontosan mennyi áramot is fogyaszt a bitcoin-bányászat, és hogy hogyan változik majd a hálózat mérete a jövőben.

Forrás: Bitcoin Weekly

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.