A Bitcoin közösségnek egy szabadalom-védelmi aggregátorra van szüksége
2014-04-29A Bitcoin és a hozzá hasonló kriptopénzek megjelenésével egyrészt az emberi innovációnak egy új korszaka, másrészt a hagyományos pénzügyi rendszereket irányító kormányoknak és bankároknak egyfajta fenyegetettsége kezdődött meg. Amikor egy kiépített hatalom megdőlni látszik, akkor a hatalom képviselői ösztönösen próbálnak védekezni a hanyatlás ellen, minden a számukra elérhető eszközzel. Tetszik vagy sem, a technológiai fejlődés elleni legjobb „védekező szer” a szabadalom. Az engedélynek köszönhetően, a szabadalom tulajdonosa rendelkezik technológiai újításának minden jogával, és ez a szabályrendszer nagymértékben támogatja az állam erőszakos monopolhelyzetét.
A hagyományos pénzügyi fizetési rendszerek, amilyen például a VISA is, jelenleg azon munkálkodnak, hogy a kriptopénzek technológiáját szabadalmaztassák, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a kiépített birodalmukra veszélyes „lázadókat” eltávolítsák. Az elkövetkező évek folyamán, ahogy a kriptopénzes tranzakciók egyre nagyobb teret nyernek majd a világgazdaságban, úgy fognak ezek a vállalatok mindent megtenni annak érdekében, hogy a számukra kontrollálhatatlan fizetőeszközöknek az elterjedését késleltessék, illetve, hogy a kriptopénz közösség tagjainak esetleges tér-, és haszonszerzését akadályozzák.
Valamit lépni kell!
Javaslom a Kriptopénz-Védelmi Alapítvány (Cryptocurrency Defense Foundation) megalapítását, amely szervezet megvenne minden létező kriptopénz szabadalmat, hogy azokat bárki számára hozzáférhetővé tegye, mindenféle szabadalmi díj megfizetése nélkül, de azzal a kitétellel, hogy a felhasználó nyilatkozik róla, az adott szabadalmat semmilyen más kriptopénz felhasználó ellen nem használja fel. Az alapítvány célja tehát az lenne, hogy a világban szárnyra kapott kriptopénzeket megvédje a szabadalmi rendszer kártékony elnyomásától, illetve, hogy hagyja őket szabadon versenyezni megérdemelt eredményeik alapján, és szemben a kormány kiváltságos monopol helyzetével.
A Kriptopénz-Védelemi Alapítvány az adományoknak és egyéb bevételeknek köszönhetően kidolgozna egy szabadalmi portfóliót, illetve segítene anyagilag a kriptopénz technológusoknak szabadalmi védelmet vásárolni találmányaikra, amennyiben azok a közösség számára is hasznosak lennének. Úgy működne az alapítvány, mint egy jól katalogizált központi gyűjteménye a kriptopénz technológiára vonatkozó védelmi dokumentumoknak és publikációknak, biztosítva, hogy valójában csak az új kriptopénz szabadalmak kerüljenek elfogadásra. Aki esetleg egy kriptopénz technológiához kapcsolódó alkalmazás miatt perbe keveredne, annak törvényi támogatást, egyben támogatói hadjáratot is biztosítana az egyesület, sőt, a legégbekiáltóbb esetekben akár a pereskedést is átvállalná. Az imént felsorolt stratégiák hatékonyságát mutatja, hogy rengeteg cég alkalmaz hasonló eljárásokat. Gondoljunk például az Electronic Freedom Foundation-ra, az Open Innovation Network-re, a Linux Defenders-re, az Article One Partners-re, vagy a RPX, az Allied Security Trust, vagy mások példáira.
A munka már megkezdődött. Amennyiben ön is szeretne segíteni, vagy közreműködni a kriptopénzek szabadalmi aggregátorának a megszervezésében, kérem, jelentkezzen csapatomnál. Bármilyen adomány, támogatás, amit nyújtani tud, a Bitcoin-mag alapelveinek a védelmére, illetve a kriptopénz közösség támogatására fog folyni. Nincs szó semmilyen politikai oldal támogatásáról, csak átláthatóságról, nyitottságról és függetlenségről.
Szerző: Reed Jessen
Forrás: Preferred Embodiment