Fulfillment by Amazon – bitcoinnal

2013-03-06

Szerző: Vitalik Buterin

Bejelentette a legnagobb bitcoinos fizetéskezelő, a BitPay, hogy egy újabb ajánlattal bővítették a kereskedőknek nyújtott szolgáltatásaik palettáját – jelesül Fulfillment by Amazon (FBA)-integrációval. E szolgáltatás keretében vállalja az Amazon olyan külső üzletek áruinak kiszállítását a megrendelőkhöz, amelyek az ő raktáraikban tárolják a portékájukat. A partnereik így tehát eladhatják a termékeiket a saját honlapjukon, a szállítást pedig már rábízhatják az Amazonra. Ez a szolgáltatás jelenleg amerikai, angliai, német-, francia-, olasz- és spanyolországi kereskedők számára elérhető, viszont a világ bármely pontjára el lehet küldeni vele az árut.

Az FBA és az ahhoz hasonló más szolgáltatások rohamtempóban hidalják át a kis- és nagykereskedések közti szakadékot, lehetőséget biztosítva még az évi mindössze néhány ezer dolláros árbevétellel rendelkező cégeknek is egy ugyanolyan minőségi, világklasszis logisztikai megoldás igénybevételére, amit a legnagyobb forgalmazók is használnak. Az FBA-s kereskedők ügyfelei számára emellett olyan plusz programok is elérhetőek, mint például a Super Saver Shipping. Az Amazon emellett biztosítja az ügyféltámogatói hátteret is, teljes mértékben felszabadítva így a partnereiket minden kapcsolódó feladat alól, hogy teljes erőbedobással dolgozhassanak a tényleges termékeik és szolgáltatásaik fejlesztésén, miközben az Amazon intézi helyettük a logisztikát és minden mást, ami azzal kapcsolatos. És bár ez a szolgáltatás elég drága, az igénybevevői szerint még így is megéri, mivel enélkül meg arra kellene még többet kifizetniük, hogy ők maguk oldják meg maguknak mindezt házon belül, és a vonatkozó rutin és kiépített hálózat hiánya miatt még csak nem is tudnának olyan jól teljesíteni.

A BitPay tehát nem kevesebbet kínál, mint közvetlen integrációt ezzel a platformmal – vagyis azt a lehetőséget, hogy bármely, a BitPay-en keresztül kifizetett rendelést azonnal és automatikusan továbbítanak az Amazonhoz, így a forgalmazó üzleteknek még ezzel a lépéssel sem kell maguknak foglalkozniuk. A Bitcoin Magazine a maga részéről már hetek óta használja ezt a szolgáltatást, és maximálisan elégedett. Mihai Ailsie, a Bitcoin Magazine munkatársának elmondása szerint a WordPress-re épülő webboltjuk logisztikája drámai fejlődésen ment keresztül, amióta beépítették a BitPay pluginjét. A BitPay az elvárásoknak megfelelően, automatikusan értesíti az Amazon szervereit a rendelésekről, és a Bitcoin Magazine adminfelületét és frissíti az aktuális állapotjelzéssel. Ugyanerre például PayPallel fizetett rendelések esetén nincs lehetőség, így azokat manuálisan kell feldolgozniuk.

Nem kizárt persze, hogy a PayPal is felveszi majd rövidesen az FBA-t a saját szolgáltatásai palettájába, de ebből az újabb fejleményből így is jól látszik, hogy a BitPay és az ahhoz hasonló bitcoinos üzletek már elég fejlettek ahhoz, hogy valóban felvehessék a versenyt a nem-bitcoinos konkurenciával. És a BitPay még csak nem is az első bitcoinos üzlet, amelyik eljutott erre a szintre. A nemesfém-forgalmazó Coinabult például már jó ideje jól ismerik az iparban a gyorsaságáról és megbízhatóságáról. Jon Holmquist, a Coinabul illetékesének elmondása szerint a hagyományos arany-árusok egyszerűen csapnivaló munkát végeznek weboldal-tervezés terén – míg ellenben a Bitcoin közösségének technikai képzettsége igen hasznos plusznak bizonyult, a Coinabul és a BitPay számára is egyaránt. Mi több, a legutóbb befolyt támogatásoknak köszönhetően a BitPay jelentősen ki tudta bővíteni a csapatát, és így még gyorsabb fejlődést és további újításokat ígérnek az elkövetkező hónapokra. Ezzel tehát újabb jelentős lépést tehettünk afelé, hogy idővel már egyenesen preferált fizetési móddá lépjen elő a bitcoin az e-kereskedelem terén.

Forrás: Bitcoin Magazine

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.