Újabb kockázati tőkések álltak be a BitPay mögé

2013-03-05

Szerző: Vitalik Buterin

Bejelentette a legnagyobb bitcoinos fizetéskezelő, a BitPay, hogy újabb adag támogatást kaptak kockázati tőke-befektetőktől. Az említettek között ott van egyebek mellett Trace Mayer, aki főként gazdasági és pénzügyi jelentéseiről ismert a Bitcoin közösségében, valamint az adatvédelmi útmutatójáról és a How to Vanish c. e-könyvéről. Ott van továbbá Ben Davenport, a Beluga Inc. társalapítója, pártoló befektető – de ott van még az A-Grade Investments kockázati tőke-befektető vállalat is, melynek egyik társalapítója nem más, mint Ashton Kutcher.

Ez sorban már a második adag támogatás, amit kapott a BitPay; az első kört két hónappal ezelőtt kapták; Barry Silbert, Shakil Khan, Jimmy Furland és Roger Ver kockázati tőke-befektetők akkor összesen 510.000$-t invesztáltak a vállalatba. A mostani újabb befektetés teljes összegét a BitPay – illetve annak vezérigazgatója, Tony Gallippi – nem hozta nyilvánosságra, csak annyit mondott, arra fogják fordítani, hogy újabb alkalmazottak felvételével erősítsék az atlantai szárnyukat.

És ez csak a legújabb a bitcoinos üzleteket célzó befektetések sorában. Ez a trend úgy egy éve vette kezdetét, a Coinlabnek még áprilisban juttatott 500.000$-ral, majd a Coinbase szeptemberi 600.000$-jával. Amint azt Ben Davenport ki is emelte, ez természetesen egyáltalán nem a véletlen műve.

Mint írja, “a bitcoinos üzletek egészen a közelmúltig csak amolyan házi barkácsmunkák voltak. Még nemrégiben is, ha egy befektető ránézett a bitcoinos üzletekre, csak egy fura új pénzt látott, mindössze mintegy 150 millió dolláros piaci tőkésítettséggel – ez pedig az ő szemükben még érdektelen csekélység. Ha pedig mindenképpen szeretnének valahogy részesülni majd a bitcoin potenciáljából, úgy azt sokkal egyszerűbben elérhetik azzal, ha simán bitcoinból vásárolnak be maguknak – és így még az üzleti kockázattól is mentesülnek. Most azonban már kezdi kinőni magát akkorára a piac, ahol már a hagyományos befektetés is érdekessé válik – főleg az olyan ötletes, innovatív, jól pozícionált vállalatok esetében, mint amilyen a BitPay. Most már valóban hozzá lehet járulni a Bitcoin terjesztéséhez, minél szélesebb körű elfogadásához. Becslésem szerint úgy egy-másfél éven belül fog csak igazán átszakadni a gát a bitcoinos vállalatokat célzó kockázati tőke-befektetések terén; én pedig igyekszem elébe vágni az áradatnak.”

A tavalyi év vége felé ért el egy újabb fontos mérföldkőhöz a Bitcoin. Bár a legfőbb “pénzügyi mércéje”, az árfolyama már a 2011. júniusi csúcsot is meghaladta, fontos különbség a jelenlegi fellendülés és az akkori lufi között, hogy akkoriban szinte kizárólag spekuláció állt a háttérben, az fújta fel a piac kereskedési volumenét. Hirtelen összpontosult igen nagy figyelem a Bitcoinra, kapta fel a mainstream média is, és irányította rá olyan emberek ezreinek a figyelmét, akik előzőleg soha még csak nem is hallottak róla – viszont ekkor még csak nagyon kevesen fogadták el vagy használták ténylegesen bármire is a bitcoint. Így aztán a lufi elég hamar ki is pukkant.

Ezzel együtt azonban számos új üzlet és vállalkozás alapult, köztük a BitPay is, és tört egyre feljebb, mígnem úgy egy évvel később sokan közülük már valóban vitték is valamire. Ezzel párhuzamosan, lassan, de biztosan terjedt a bitcoin-elfogadás és használat is, és lassan-lassan már a befektetők is kezdtek felfigyelni a folyamatra. Ebbe a tágabb kontextusba helyezve tehát még biztatóbban hatnak Davenport szavai a Bitcoin szemszögéből. A befektetők a jelek szerint egyre jobban összpontosítanak már a bitcoin tényleges gazdaságára is, puszta árfolyam-spekuláció helyett egyre több figyelmet fordítva már a bitcoint ténylegesen használó és elfogadó üzletekre és vállalkozásokra is – amelyek természetesen az árfolyam egészséges erősödését is biztosítják egyben.

Maga a BitPay immár több, mint 3.000 kereskedőt szolgál ki, és éppúgy fejlesztik a fő terméküket, ahogy egy sor perifériális ajánlatot, így például plugineket, konkrét üzlet- és iparágakat célzó alkalmazásokat, valamint egy olyan platformot is, amely az alkalmazottaik bitcoinban való fizetésében segíti az üzleteket. A vállalat új, atlantai irodája az USA egyik legnagyobb pénzügyi központjának szívében fekszik, így az online fizetéskezelés legkiválóbb, nagy tapasztalattal rendelkező fejlesztői közül válogathatnak; több alkalmazottal pedig többet is fejleszthetnek, újabb kereskedőkkel bővíthetik az ügyfélkörüket és még kiemelkedőbb szolgáltatást nyújthatnak. Minden jel arra utal tehát, hogy igen fényes jövő áll előttük.

Forrás: Bitcoin Magazine

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.