2012 legjobb pénze
2013-01-03Szerző: minorman
Nagyjából ezidőtájt írtam 2011-ben is egy instablogot az év legjobban teljesítő pénzéről, amely nem kevesebb, mint 1400%-os gyarapodást könyvelhetett el magának a dollárral szemben. Nem meglepő módon is ugyanez a pénz teljesített messze legjobban, további mintegy 220%-ot söpörve be a FED USD-jével szemben.
Ami összesítve nem kevesebb, mint 4400%-ot jelent az USD-vel szemben két év alatt (0,3 USD/BTC-ről 13,4 USD/BTC-re). Mi több, a bitcoin aranyviszonylatban is igen jól teljesít.
De minek köszönhető a töretlen lendület?
Több tényezőnek is; itt és most csak néhányra fogok kitérni ezek közül.
1.) Novemberben a Bitcoin elért a 210.000. blokkjához, ami pedig azt jelenti, hogy a P2P rendszere immár több, mint négy évi zavartalan működést tudhat a háta mögött – többet gyakorlatilag az összes eddig jött és ment, centralizált e-pénz bármelyikénél. Még ennél is fontosabb azonban az a tény, hogy a 210.000. blokkal egyben kibányászásra és ezzel együtt forgalomba került a valaha is kibocsátható összes bitcoin 50%-a (az elkövetkező kb. négy év során további 25%-ra számíthatunk).
Ez a determinisztikus monetáris infláció igazi szépsége: itt aztán egyetlen jegybank sem szórakozhat kénye-kedve szerint!
2.) “A bitcoin gazdasága” 2012-ben lendült csak fel igazán. A bitpay.comnak és az ahhoz hasonló más szolgáltatóknak köszönhetően minden eddiginél egyszerűbbé vált a bitcoin-elfogadás kereskedők számára is (akik így mégis hagyományos pénzben kaphatják kézhez a bitcoinban elutalt bevételeiket), a bitinstant.com-nak és társainak köszönhetően pedig immár 700.000-nél is több helyszínen vásárolhat az ember készpénz ellenében bitcoint – szintén könnyebben, gyorsabban és egyszerűbben, mint valaha. Egyre kifinomultabbá válnak továbbá az olyan boltok is, mint például a bitcoinstore.com, ahol már akár a következő számító- vagy táblagépét is megveheti az ember bitcoinnal. Mindennek eredményeképp az egy évvel ezelőtti 3.500-as értékhez képest ma már átlagosan 40.000 tranzakciót bonyolítanak le a bitcoin világában nap mint nap (ami mintegy 3 millió dollárnak megfelelő napi forgalmat jelent).
3.) Már a nagyok is figyelnek.
A világ 22. leglátogatottabb weboldala, az egyebek mellett a The New York Times, a CNN és a Reuters, valamint még sokak mások blogjait is hosztoló WordPress.com is csatlakozott a bitcoinos táborhoz, nagyon is helyes megfontolásból:
Csak a PayPal több, mint 60 országot zár ki alapból, és számos hitelkártya-vállalat is hasonló korlátozásokat tart érvényben. Egyes országokat politikai okok miatt blokkolnak, másokat gyakori visszaélések, megint másokat pedig anyagi okok miatt. A WordPress azonban nem gondolja úgy, hogy korlátoznia kellene például egy haiti-i, etióp vagy kenyai blogger lehetőségeit olyan okok miatt, amelyekről azok maguk nem is tehetnek; a WordPress épp hogy meg akarja nyitni a lehetőségeket az emberek előtt, nem pedig megfosztani őket azoktól.
Mi több, az ECB is közzétett egy elég komoly, 55 oldalas jelentést a “virtuális pénzekről“, fókuszában természetesen a Bitcoinnal (amely nagyjából az egyetlen komolyan vehető játékos is ezen a területen). A jelentésből jól látszik, hogy lassan-lassan már a jegybankárok is kezdenek rádöbbenni, hogy a bitcoin nem csak egy újabb múló hóbort vagy pilótajáték, hanem egy nagyon is valós és egyre veszedelmesebb versenyző a monetáris szolgáltatások világpiacán.
4.) 2012-ben a Bitcoin üzletvilága egyre komolyabb kockázati tőke-befektetéseket is vonzott magához. A coinbase.com-ot a y-combinator, a Coinlab bitcoin-bányász vállalatot pedig a Draper Associates és a Geoff Entress támogatta. Egy nyilvánosságra nem hozott forrásból igen jelentős kockázati tőkét kapott a bányászhardver-gyártó Butterflylabs is. Végül, de nem utolsósorban, Fred Wilson, a Union Square Ventures igazgatója is több alkalommal hangot adott már a Bitcoin iránti érdeklődésének.
5.) 2012 számos további fejleménye. Csak néhány közülük:
– Nyomtatott formában is megjelent Bitcoin magazine;
– Beindult a The Bitcoin Foundation;
– Előrukkolt egy kiváló hibrid tárcaszolgáltatással a Blockchain.info;
– Nagy siker volt a londoni Bitcoin-konferencia;
– Beindult a bizonyíthatóan tisztességes szerencsejátékok műfaja a Satoshidice-szal, a Bitzino-val és társaikkal;
– Beindult a Coinapult bitcoin-2-email-szolgáltató;
– Feltörekvőben van a játékokon belüli tárgykereskedelem is;
– Robbanásszerűen bővül a Reddit bitcoin-fóruma;
–
Ne feledjük, soha nem lesz összesen 21 milliónál több bitcoin. Pont.
A jelenleg forgalomban lévő összes bitcoin “piaci tőkésítettsége” mindössze 140.000.000 USD körül mozog – és még mindig nem indult be igazán. Nem árt felkészülni, mert nincs már messze az a nap, amikor a bitcoin is a Gangnam Style nyomdokaiba lép világhódítás tekintetében.
Talán tényleg nem ártana beszerezni néhányat…?
Forrás: minorman Instablogja
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.