13$-tól 26$-ig, avagy a fellendülésről

2013-02-14

Szerző: Vitalik Buterin

Az elmúlt úgy egy hónap során a bitcoin árfolyama a szemünk láttára hagyta maga mögött az addig biztonságosnak tetsző 10-14$-os szakaszt, amelyet előzőleg közel négy hónapon át stabilan tartott, és azóta is kitartóan emelkedik fölfelé, mára szinte pontosan megduplázva a kiinduló értékét. Ez a hosszú emelkedés január 6-án vette kezdetét, néhány nappal a január 1-jei 13,16$-os mélypont elérését követően – eleinte csak egy lassú, de kitartó, átlagosan napi 0,15$-os ütemben. Január 16-ai kezdettel indult csak be igazán, nem sokkal azután, hogy a tavalyi augusztus hirtelen kitörés óta először sikerült áttörnie újra a 14$-os határt. Innen már a 15$ sem volt messze, azt követően pedig beindult a kitartó, folyamatos emelkedés.

Az első sokk január 25-én ütött be, közvetlenül a 19$-os érték elérését követően:

Meredek zuhanás következett előbb 18$-ra, majd 16$-ra, végül pedig, egy kurta, 17,3$-os visszakapaszkodást követően egészen 15,6$-ra, teljes egészében eltörölve az elmúlt… négy nap minden eredményét. Innentől azonban egyszerűen ismét beindult az erősödés. A következő visszaesés nem sokkal a 21,5$-os szint megütését követően, 20$-tól indult. Itt egy rövid, kétnapos küszködés következett, majd gyors összeomlás abban a pillanatban, ahogy az árfolyam újra visszaesett 20$ alá.

Innen azonban még gyorsabb újbóli erősödés következett: az árfolyam 12 órán belül elérte újra a visszaesés előtti szintet. Néhány órát elidőzött ugyan 19,5$ magasságában, majd egy teljes napot 20$-on, de ezt követően újra beindult az erősödés, mintha mi sem történt volna.

A harmadik szakasz azonban már egy kicsit másnak bizonyult. Az előző kettővel ellenétben, amelyet a januári folyamatos, pozitív híráradat erősített (bitcoinos kereskedői fizetéskezelő-szolgáltatók, pozitív médiafigyelem, szerencsejáték-ipar), mostanra a nagy felhajtás egy kissé már elcsendesedett. A Google Trends november óta február 2-án tetőzött újra, és azóta megint visszaesett egy kicsit, bár még így is magasabban végezte, mint ahonnan indult az árfolyam fellendülését megelőzően:

Az árfolyam pedig tovább szárnyalt, átlagosan napi 50 centtel, de már beindult egy változás. Míg előzőleg az MtGox-on jegyzett eladási ajánlatok elég vékonyak voltak ahhoz, hogy egy gazdagabb vásárló mindössze 600.000$ ráfordítással felhajthassa az árfolyamot a 31,91$-os Szent Grál-szint fölé a kezdeti 19$-ról, addig az ajánlatok mostanra úgy megvastagodtak, hogy ugyanehhez már több, mint egymillió dollárra lenne szükség annak ellenére is, hogy az árfolyam időközben még sokkal közelebb került az előbb említett szinthez. Visszaesett emellett a váltók kereskedési volumene is, ami szintén gyakran jelzi előre egy trend közelgő lezárulását. Az erősödés jó tíz napon át tartott, február 13-án érintve először a 26,3$-os szintet – és ekkor következett be végre a fordulat, megindult a visszaesés. Először csak lassan, majd egyre gyorsabban, amint ezúttal lefelé törte át újra a kétnapos trendvonalat. Amikor pedig a 25$-os lélektani határ alá ért, beindult a piaci pánik:

Amilyen mély volt azonban az esés, olyan rövid ideig is tartott csupán. 21,8$-22,8$ között már kemény ellenállás fogta meg a zuhanást, és nyomban vissza is lendítette fölfelé. Így még a hirtelen zuhanásnál is gyorsabban indult be újra az erősödés 25,48$-ig, majd egy kurta 24$-os visszalépést követően tovább egészen 26,65$-ig, még magasabbra az előző napi 26,3$-os csúcsnál.

Milyen tanulságokat is vonhatunk le tehát ebből az egész tortúrából?

1.) Legalábbis egyelőre a piac még csak nem is akar korrekciót. A hagyományos technikai elemzéselmélet szerint egy-egy korrekció a megelőző felfutás 38% vagy 62%-át (3/8-át vagy 5/8-át) semlegesíti, és általában hasonlóan működik a korrekció korrekciója – a visszaesést elkerülhetetlenül követő újabb felfutás – is. Itt azonban megtört ez a hagyományos bölcsesség: a bitcoin árfolyama visszaesett ugyan, de órákon belül még jobban megerősödött.

2.) A lélektani határok bizony fontosak. Az előbbi két grafikonon is jól láthattuk, hogy a zuhanás mindig azt követően indult be, hogy az árfolyam újra egy-egy, épp csak néhány nappal korábban elért lélektani mérföldkő alá esett. Ezért tehát az automatizálásra építő kereskedők jól teszik, ha automata eladást állítanak be maguknak minden olyan alkalomra, amikor az árfolyam egy-egy olyan “kerek” érték (25$, 30$, 40$, stb.) alá esik vissza, aminek előzőleg legalább néhány napig stabilan fölötte maradt.

3.) A trendvonalak is fontosak. Bár az árfolyam közelmúltbeli hullámvasutazását nézve ez talán nehezen hihetőnek tűnik, de a tény mégiscsak az, hogy mindent egybevetve az elmúlt két év során összességében és mindennek dacára mégis egy folyamatos és töretlen, exponenciálisan – és nem is túl meredeken – emelkedő trendvonal mentén alakult az árfolyam:

Jól nézzük meg ezt és figyeljük meg, hogy az árfolyam soha nem esett a vonal alá; ha megközelítette – akár esés, akár hosszabb időn át való stagnálás útján -, valahogy mindig épp időben ugrott feljebb újra. Nem kivétel ez a mostani helyzet sem: január elején az árfolyam egyszerűen túl régóta csücsült már a 10-14$-os szinten, és egyre inkább a minta megtörésével fenyegetett, így pont a megfelelő pillanatban lendült fel újra. Mivel pedig jelenleg jóval fölötte vagyunk a vonalnak, így egy esetleges újabb esésnek is van még hely bőven. Hosszútávon azonban érdemes megfigyelnünk még egy másik trendet is:

Láthatjuk, hogy mindhárom alkalommal, amikor az árfolyam visszaesett, mégis mindig fölötte maradt az alsó vonalnak – majd újra megerősödött. Ha azonban az elkövetkező hetek során nem kerül sor egy újabb exponenciális növekedési hullámra a tényleges bitcoin-használat, kereskedelmi elfogadás-kiterjedés és üzleti alkalmazás terén, úgy a trendvonal végül mégis megtörhet, és ismét egy hosszabb, az alacsonyabb trend által támogatott stagnálási szakaszba érhetünk. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a piac elégedett a jelenlegi helyzettel és szándékában is áll fenntartani azt.

A legfontosabb kérdés persze továbbra is az, hogy az árfolyamnak ez a közelmúltbeli megduplázódása vajon a tényleges, gyakorlati használat és alkalmazás gyors bővülésének köszönhető-e, vagy csak egy újabb lufi? Nos, bár mostanság nincs olyan sok hír, mint januárban, pár olyan dolog azért így is akad, amit érdemes szem előtt tartani:

1. Tegnap a Reddit Bitcoin-közössége és a Seals With Clubs bitcoinos pókeroldal forgalma is igencsak felélénkült: míg az előbbi az előzőleg megszokott 100-as átlag helyett 300-nál is több felhasználót regisztrált, addig az utóbbi 200-nál is több online felhasználót számlált egyidőben.

2. A Coinbase elérte a vásárlási maximumát alig néhány nappal azután, hogy a volumenük meghaladta a havi egymillió dolláros szintet. A legfrissebb hírek pedig arra utalnak, hogy az idő múlásával a Coinbase csak egyre népszerűbbé válik – és nem is ok nélkül, mivel lehetőséget biztosít a felhasználóinak arra, hogy közvetlenül a bankszámlájukról vásárolhassanak bitcoint – és ezért mindössze 1%-ot számolnak fel saját maguknak (és ebben már minden járulékos költség is benne van). A Coinbase növekvő népszerűsége tehát azt mutatja, hogy egyre többen fedezik fel maguknak ezt a kényelmes bitcoinvásárlási lehetőséget – ami pedig több szempontból is jó jel a bitcoin jövőjére nézve.

3. Folyamatosan javulnak a bitcoin alapmutatói is, bár ezek azért már némileg időigényesebb folyamatok. Az árfolyam-fellendülés kezdete óta a Google Trends volumene is 50%-kal javult. A tranzakciók száma 68.000-rel döntött új csúcsot néhány nappal ezelőtt, bár a népszerű címek nélkül némi visszaesés tapasztalható. A blokklánc-méret-gráf szintén enyhén fölfelé indult, és a Blockchain wallet felhasználóinak tábora is folyamatosan gyarapodik – még ha nem is olyan gyorsan, mint decemberben és januárban.

Mindent egybevetve tehát egy igen érdekes pontján állunk most a bitcoin fejlődésének. Egyes technikai indikátorok további erősödésre utalnak; minden visszaesés egyre keményebb ellenállásba ütközik és egyre gyorsabb fellendülés követi, mint az azt megelőzőt. Más jelek azonban épp ellenkezőleg, a felfutás valamelyes kifulladását valószínűsítik. Sokan valószínűsítik a 2011. júniusi 31,91$-os abszolút csúcs közelgő megdöntését is. Ha ez valóban bekövetkezne, úgy az már önmagában is elég lenne egy újabb hihetetlen fellendüléshez, köszönhetően az ebből következően garantált azonnali és rendkívüli médiafigyelemnek – mások azonban sokkal reálisabbnak látják a már szintén említett újabb leülést. Tény, soha nem könnyű előrejelezni a piaci folyamatokat; ha ilyen egyszerű lenne az egész, már rögtön 2009-ben beállhatott volna a bitcoin egy végleges és változatlan árszintre. Mindent egybevetve a legtöbbünk számára vélhetőleg az a legbölcsebb lépés, ha egyszerűen kivárjuk, hogy végül mi lesz ebből az egészből.

Forrás: Bitcoin Magazine

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.