Dőlnek a nagy gazdaságok, feltörnek a mikropénzek

2012-05-18

Szerző: Eric Garland

Joseph Stöckl német boltos büszkén mutatja a bajor "Chiemgauer" helyi pénz különböző címleteit Chiemsee-i boltjában. (AP)

Világszerte mindenütt elegük van az embereknek a gazdaság évek óta húzódó bajaiból. Hiába igyekeznek hivatalos intézményeink töretlen szenvedélyt mutatni a lagymatag “újbóli fellendülés” iránt – egyre többen jutnak arra a következtetésre, hogy a tényleges fellendülést már nem a jelenlegi rendszer fogja elhozni (elvégre eleve is az rántott minket a gödörbe), hanem a saját találékonyságuk és kreativitásuk. Világszerte egyre többen nyilvánítják ki a gazdasági függetlenségüket kis, helyi, de potenciálisan mégis forradalmi alternatív pénzrendszerek beindításával, amelyek nem csak azt változtathatják meg, ahogyan vásárolunk árukat és szolgáltatásokat, de azt is, ahogyan egymáshoz viszonyulunk a társadalom keretein belül. Ha ezek a mikropénzek valóban beindulnak és elterjednek, úgy a jelenlegi monokultúrás, mindenek felett egyfajta szabadpiaci kapitalizmust propagáló pénzrendszerünk egy új, sokpénzes rendszernek adhatja át a helyét, amelyben minden pénz tükrözi az azt használó csoport egyéni értékeit is.

Helyi pénzek, helyi gazdaságok

London déli részén járva könnyen lehet szemtanúja az ember annak, hogy különös, a Királynő helyett a Ziggy Stardust-korszakbeli David Bowie-t ábrázoló fontok cserélnek gazdát egyes vevők és árusok között. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egy ’70-es évekbeli glam rock-rajongó pénzhamisító tevékenykedik a környéken, hanem azt, hogy a Brixton Pound, Brixton kiegészítő helyi pénzének büszke felhasználóival találkoztunk. Sok más helyi pénzhez hasonlóan ez is pontosan arra hivatott ösztönözni az embereket, hogy a lakhelyükhöz a lehető legközelebb költsék el a pénzüket, ezáltal is hozzájárulva a hírhedten nehéz helyzetű londoni kerület újbóli felvirágoztatásához. A 2009-ben indított Brixton Poundot ma már 200-nál is több helyi üzlet fogadja el, melyek egy része különleges ajánlatokat is kínál a hagyományos, országos font helyett a kiegészítő helyi font használóinak. No nem mintha a hagyományos font már teljesen hasznavehetetlenné vált volna: a Brixton Pound értékét közvetlenül a hagyományos fontéhoz kötötték, és minden forgalomban lévő bankjegyet a helyi banknál tárolt hagyományos fontokkal fedeznek. Az egész rendszer meglehetősen kicsi és abszolút áttekinthető. És bár a papírpénz nagyon szép és jelentőségteljes, de rövidesen kiterjesztik a rendszert az éterbe is, lehetőséget biztosítva a felhasználóknak az SMS-ek útján való Brixton Pound-forgatásra is.

Brixton az Egyesült Királyság négy “átállt városának” egyike Totnes, Lewes és Stroud mellett, amelyek szintén használnak már egy ideje valamilyen helyi pénzt. A helyi kereskedők forgalmának fellendítését és a helyi fogyasztók értékeinek a kereskedelem világába való beemelését célzó erőfeszítések pedig másoknak is segíthetnek.

Nagy népszerűségnek örvend az alternatív pénzek koncepciója a csatorna másik oldalán, a németeknél is. Dacára annak, hogy az Európai Jegybank székhelyéül szolgáló Frankfurt illetékesei éjt nappallá téve igyekeznek életben tartani Párizs, Athén, Róma és Madrid fáradságos munkával összefércelt pénzügyi Frankensteinjét, messze nem minden német feltétlen híve és rajongója az eurónak. Egyre több helyi pénz bukkan fel ott is országszerte, a legkülönbözőbb indíttatásból: hol tiltakozásképp a nagy rendszerrel szemben, hol a helyi gazdaság fellendítését célozva, hol pedig a brixtoniak Bowie-s bankjegyeihez hasonlóan a helyi identitás előtt tisztelegve. Ezek egyike a Prien am Chiemsee régióját kiszolgáló Chiemgauer is, amelyet Christian Gelleri gimnáziumi tanár indított útjára. A pénz értékét az euróéhoz kötötte, és néhány különleges rendelkezést is beiktatott hozzá annak érdekében, hogy fokozhassa általa a régióban az általános foglalkoztatottsági szintet, támogathassa a helyi kultúrát és rugalmasabbá tehesse a helyi élelemellátást.

Míg Németország szívében, Bajorországban korábban kifejezetten sok lelkes híve volt az európai szolidaritási rendszernek, addig ma már egyre többen fordulnak inkább befelé, lelkesen protestálva a saját, helyi pénzük használatával. Mélységes helyi büszkeséggel vesznek frissítő Hefeweizent Chiemgauerrel, miközben a tékozló görögöket szidják. Chiemgauert euróért vehetnek, bár vannak bizonyos szabályok arra vonatkozóan, hogy mennyibe kerül(het) és hogy pontosan milyen célokra is használhatják fel. A helyi bankók értékének megőrzése érdekében a bankok háromhavonta 2%-os díjat (“fekbért”) számítanak fel azoknak a tárolásáért, ezzel is költekezésre ösztönözve az embereket felhalmozás és spekulálás helyett. A nonprofitok 3% kedvezménnyel, 97 euróért vásárolhatnak 100 Chiemgauert, így egy kicsivel több pénzt fordíthatnak az elsődleges céljaikra. A Chiemgauert elfogadó helyi üzleteknek pedig 5%-os kezelési költséget számolnak fel, ha vissza akarják váltani azt euróba, ezzel is a Chiemgauer mikrogazdaságán belüli működésre és annak további gyarapítására, felvirágoztatására, újabb kereskedők, árusok, boltosok és persze vásárlók bevonására ösztönözve őket.

Világszerte mindenütt bukkannak fel ilyesféle pénzek; Nyugat-Massachusetts-ben a Berkshare, Montanában a Buttle Buck, a kanadai Albertában pedig a Calgary Dollar. A Brixton Poundhoz hasonlóan ezek a regionális, kiegészítő pénzeket is közvetlenül a nemzeti valutához kötötték, és ezzel egyben az országos gazdaság állapotához is. De legalább a helyi gazdaságot már így is meg tudják támogatni egy kissé a globális rendszer szeszélyes ingadozásaival szemben.

Visszatér a régi módi

Újjáéledni látszik a jó öreg cserekereskedelem hiperlokális rendszere is. Míg a bankárok és a pénzügyminiszterek Athén pénzügyi helyzetének keszekusza káoszára panaszkodnak, addig a görögök sokkal nagyobb, valós nehézségeket élnek meg a hétköznapi életükben. A munkanélküliség az egekbe szökött, fojtogatnak a hiteltartozások és a kifizetetlen számlák, komoly veszélybe kerültek a nyugdíjak. Maguk a görögök azonban továbbra is, töretlenül készek a kreativitásra és a kemény munkára a közjó érdekében. Az országukat sújtó nehézségek elmúlt hónapjai során egyre több görög élesztette fel az ősi hagyományokat és indította be újra az áruk és szolgáltatások közvetlen cseréjét ugyanazon városok és falvak agoráin, ahol tették azt már az őseik is sok ezer évvel ezelőtt. Mivel a pénzük a legfelsőbb szinteken vált megbízhatatlanná, ezért maradt a közvetlen áru- és szolgáltatáscsere: ácsmunkát táncórákért, házi készítésű ételt gyermekfelügyeletért. Volos városának cserekereskedelmi rendszere csak egy a sok közül, melyek segítségével a görögök újra visszaszerezhettek valamennyit a vagyonukból pusztán a kreativitásuk és a munkakészségük latba vetésével, megkerülve így a megoldhatatlan nemzetközi szintű problémákkal és átláthatatlanul szövevényes káosszal terhelt hivatalos pénzrendszert.

A cserekereskedelemhez hasonlóan terjed világszerte annak egy kifinomultabb változata, jelesül az időbank koncepciója is, melynek lényege, hogy egy központi adatbázisban vezetnek folyamatos nyilvántartást arról, hogy ki milyen szolgáltatásokat végzett el, és hogy mennyi időt (hány órát) szánt rá erre, és hogy ennek megfelelően hány órányi szolgáltatást vehetnek igénybe másoktól. Az “órák” azonban némileg eltérően számolódnak eltérő szolgáltatások esetén, az azokhoz szükséges képzettségi és szakértelmi szint függvényében. A mesteri ácsmunka például többet ér, mint a kerti munka, és a könyvelés is, mint a gyermekfelügyelet, stb. A rendszer segítségével így bárki összegyűjthet bármennyi “órát” és elköltheti azt a hálózat más tagjainak szolgáltatásaira. Az óraegyenlegeket a központi “időbank” vezeti. Ilyen rendszereket világszerte mindenütt használnak, Chicagótól Párizson át Moszkváig, bár arra mindig gondosan ügyelnek a szervezők, hogy semmiképpen se adjanak semmiféle valós pénzben mérhető értéket az óráknak, mivel azzal máris megnyitnák az utat a rendszer állami megadóztatása előtt.

New England északi részén egy csoport egy olyan specializált időbankot hozott létre, melynek segítségével az emberek az egészségügyi ellátórendszerért fizethetnek az összegyűjtött óráikkal. Maine partmenti részének egyik nonprofit klinikája, a TrueNorth ugyanis megegyezett a Hour Exchange Portlanddal arról, hogy az orvosaik elfogadnak “idődollárokat” is fizetségként a pácienseiktől. Az eddigi tapasztalatok pozitívak, a rendszer a jelek szerint jól működik; amellett, hogy jobban összekovácsolja a közösséget, javítja az orvos-páciens viszonyokat is, bár azt a rendezők is elismerik, hogy a karrierjüket nemritkán többszázezer dolláros diákhitel-tartozással kezdő fiatal orvosok érthető módon csak jóval kisebb számban vesznek részt a projektben.

Bizonyos értelemben ezek az “új” rendszerek is nagyon sokat elmondanak a régiekről. Elvégre a pénz, mint olyan, lényege éppen az lenne, hogy elősegítse az áruk és szolgáltatások cseréjét a piacon, így példáual a volosiak egyértelműen kinyilvánították, hogy az államilag kibocsátott pénzük ennek a célnak már nem felel meg, és másra van szükségük helyette. Lényegében ugyanezt az üzenetet közvetíti az időbank is: az állami kibocsátású pénz már nem felel meg, másik csereeszközre van szükség a gazdaság működtetéséhez. Egyre több helyen érzik tehát úgy, hogy a hagyományos pénz kudarcot vallott. Pedig még mindig annak a használata a legegyszerűbb: a munkánkért pénzt kapunk, azáltal biztosítást, egészségügyi ellátást és minden egyebet – de mégis egyre többen veszik a fáradságot alternatív rendszerek felépítésére és beüzemelésére. Lehet, hogy a régi rendszerek tényleg nem működnek már olyan jól, mint kellene?

Technopénz és online gazdaságok

Eddig azt szokhattuk meg, hogy a pénz egy bizonyos területhez kötődik, egy nemzetállam bocsátja ki, és vagy fizikai készpénz, vagy pénzintézetek – bankok – által profitorientáltan kezelt elektronikus könyvelési egység formájában használhatjuk. A net korában azonban ez már egyáltalán nem egy kőbe vésett szabály többé. Ma már bárki bocsáthat ki pénzt, aki csatlakoztatja a számítógépét egy bizonyos hálózathoz, melynek tagjai a közösségileg alakított értékű pénz használatával adják és veszik egymás között a legkülönfélébb árukat és szolgáltatásokat. Itt lép be a képbe a Bitcoin, egy P2P-hálózati kapacitással fedezett elektronikus pénz, melyben egy központi hatóság helyett maga a hálózat gondoskodik a bitcoinok kezeléséről, nyilvántartásáról és ellenőrzéséről. Mondhatnánk tehát azt is, hogy a Bitcoin monopóliumoktól mentes biztonságot ígér.

Felfoghatjuk a Bitcoint egyfajta aranyfedezetként is. Elvégre valójában senkinek nincs szüksége aranyra – hacsak nem kifejezetten olyan a szakmája, hogy arannyal, mint anyaggal dolgozik -, de a kézzelfoghatósága és a korlátozott mennyiségben való rendelkezésre állása mégis értékessé teszi. Hasonló a helyzet a bitcoinnal is, csak épp a fémes jelleg nélkül. A bitcoinok is csak korlátozott mennyiségben – jelenleg összesen 9 millió darabnál is kevesebb – állnak rendelkezésre. A nemesfémekhez hasonlóan a bitcoinok is beválthatóak közvetlenül árukra és szolgáltatásokra az azt elfogadóknál, de ugyanígy adható-vehető hagyományos pénzek ellenében is – jelenleg 5$ körüli árfolyamon.

És hogy miért is venné valaki a fáradságot egy ilyen rendszer kidolgozására? Amir Taaki és Donald Norman, a Bitcoin Consultancy társalapítóinak elmondása szerint olyan pénzrendszerre van szükség, amely nem csak a felhasználóinak nyújt biztonságot, de amely maga, rendszerszinten is teljes biztonságban lehet a hagyományos, néhány hatalmas pénzintézet által uralt pénzrendszereket fenyegető korrupciótól és kapzsiságtól. Amint Taaki mesélte nekem Skype-on, “Néhány évvel ezelőtt épp Amszterdamban sétálgattunk, amikor felhívott egy angliai barátom, és azt mondta, hogy vészhelyzet lépett fel, sürgősen szüksége van ezer fontra – előttünk pedig csak két lehetőség állt a kisegítésére: a Western Union és a Money Gram, amlyek egyaránt 20-25%-os tranzackiós és minden egyebes díjakkal dolgoznak. Elmondhatatlanul feldühített ez az uzsorás tranzakcióköltség, amit közönséges információkezelésért képesek felszámítani – és ugyanígy az is, hogy csak ők ketten álltak rendelkezésre egyáltalán. Szó sem volt itt semmiféle szabadpiaci versenyről. Ezért úgy döntöttünk, legfőbb ideje, hogy a hackerközösség kiálljon az érdekeiért, és tegyen valamit ennek a társadalmi problémának a megoldásáért.

A Bitcoin rohamosan terjed, egyre több egyén és vállalat fogadja el egyre több termékért és szolgáltatásért, és egyre több vállalat beindítását is ihleti, amelyek már kifejezetten bitcoinos üzletekre és tanácsadásra szakosodnak. Másfelől persze ott vannak a spekulánsok és az alvilág is, akik vagy a pénz árfolyamán remélnek nyerészkedni, vagy pedig a rendszer tranzakciókat kívülállók számára elködösítő, eredetileg a felhasználók pénzügyi magánszféráját védeni hivatott jellegét igyekeznek kihasználni az illegális ügyleteik elrejtésére. Utóbbi kapcsán megjegyzendő azonban, hogy ugyanezt egy közönséges, teljesen szokványos, hagyományos készpénzkötegről is elmondhatjuk…

Egy alternatív rendszer

Bár e rendszerek egyike sem vált még szabványos, a fennálló pénzrendszert teljes egészében leváltó új megoldássá, mégis úgy terjednek egyre jobban, ahogyan egyre mélyül a még 2008-ban kipattant válság – ahogyan egyre többen fordítanak hátat a “hagyományos” gazdaságnak.

Heather Schlegel, a világ legnagyobb bankjai által használt nemzetközi tranzakciós szabványokat koordináló SWIFT csoport szervező futuristája szerint ez a helyi közösségek szintjén zajló innováció teljesen logikus, és arra számít, hogy az elkövetkező évek során csak egyre többet fogunk hallani róluk.

“2008 óta mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzetközi pénzrendszerrel komoly bajok vannak, és hogy ezeket csak valódi, kreatív innovációval lehet orvosolni” – magyarázta nekem Schlegel. – “Téves az az elképzelés, miszerint vagy kiválóan működik az egész rendszer, vagy mindenestül összeomlik hirtelen, és a kettő között nincs átmenet. A valóság ennél jóval bonyolultabb; minél komplexebb egy rendszer, annál több időbe telik a kialakulása, fejlődése és a további változásai, alakulásai éppúgy, ahogyan az esetleges kimúlása is. Mindeközben pedig újabb játékosok és újabb viselkedésmódok is tűnnek fel a színen, vagy épp el onnan, és persze ezek is alakulnak és fejlődnek. És pontosan ennek lehetünk szemtanúi most is mindenfelé.”

Schlegel szerint a globális gazdasági rendszer egyik, bomlasztó hatásokra különösen érzékeny szeglete a pénzünk köré szőtt, kissé egysíkú értékkészlet. “Minden pénz, amit csak használunk, az értékeinket és egy sor mellékes, kiegészítő információt is közvetít egyben” – mondja. – “Az amerikai dollár, a jen és az euró is mind “értékpénz”. A baj csak az, hogy ezeknek az értékei elsősorban a globalizációban, a sekélyes kapcsolatokban, a nagy sebességben és a szabad piacokban találhatóak. Aminek persze megvannak a maga előnyei is, amint tapasztalhattuk azt még a 20. század robbanásszerű növekedési időszakában, de éppígy megvannak a maga komoly hátrányai is, amelyeket most igyekeznek kiküszöbölni a jelenlegi innovatív, új pénzek.”

Gyanítja továbbá, hogy a fogyasztók nagyobb befolyásra szeretnének szert tenni a helyi gazdaságaik alakítása felett ahelyett, hogy passzívan alárendeljék magukat egy globális gazdaság diktátumainak. “Ehhez azonban – a helyi közösségek támogatásához éppúgy, ahogyan a földművelés különböző ágazatainak ösztönzéséhez is – valódi innováció kell. Az új fizetési módszerek megalkotói és beüzemelői pedig pontosan ezen fáradoznak.”

Köszönhetően nagyrészt az információs technológiának, ezek a fizetőrendszerek minden további nélkül lehetnek decentralizáltak és demokratikusak is ahelyett, hogy egyes konkrét, nagy szervezetekhez kötődnének. Az innovációk egy része valóban spontán, ténylegesen a közösségek igényeire épül, nem pedig a döntéshozók vagy a befektetők vágyaira. Ahogy arra Schlegel is rámutatott, “Mind a Bitcoin, mind pedig a helyi pénzek esetében rendkívül ritkán kér bárki is engedélyt azoknak a használatára az ilyen kérdésekben illetékes központi szervezetektől. Egyszerűen csak elkezdik másképp csinálni a dolgokat, valóban a saját értékeiket fejezve ki egy-egy új pénz használatával.”

Ezek a mikropénzek nem a globális gazdaság megdöntésére törekednek, hanem sokkal inkább annak a kiegészítésére. “Nincs szó arról, hogy mondjuk a Bitcoin majd átvenné a dollár vagy bármelyik másik pénz szerepét, de még csak arról sem, hogy meghatározó szabvánnyá válna a többi digitális pénz számára. Ahogy azonban a közösségek egyre inkább felismerik a saját pénzben rejlő önkifejezési lehetőséget, úgy bukkan majd fel egyre több újabb és újabb, különböző Bitcoin és más hasonló rendszerek, vagy olyan teljesen új megoldások, ami még eddig senkinek nem jutott eszébe” – mondta. A világgazdaság továbbra is elhúzódó gyengélkedése pedig csak olaj a tűzre, és még inkább ösztönzi az ilyesféle alternatív, a különböző közösségek valós igényeit kielégítő megoldások kidolgozását.

Az innováció tehát pörög, a kérdés pedig már csak az, hogy adófizetés szempontjából hogyan értelmezhetőek ezek a helyi pénzek? Elvégre az országos adószedés csak az országos pénzben értelmezhető. Komoly feladat vár tehát a világ országainak adóhivatalaira is; ha meg akarják találni a megfelelő választ erre a kérdésre, akkor ők is kénytelenek lesznek nekilátni az aktív innovációnak.

Forrás: The Atlantic

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.