Eurót, bitcoint és litecoint is kezel a Kraken

2013-09-12

Szerző: David Gilson

Hosszú bétateszt-fázisa lezártával hivatalosan is megnyitotta kapuit a kereskedés előtt a legújabb kriptopénz-váltó, a Kraken.

A Kraken ötletgazdája Jesse Powell, a san francisco-i székhelyű Payward vállalat vezérigazgatója, illetve a digitális eszközök szabványosítandó átviteli módozatainak kidolgozásán munkálkodó, önszabályozó DATA szervezet egyik alapító tagja – az új váltó legfőbb különlegessége pedig az, hogy igen sokat megad a digitális pénzek rajongóinak abból az eszköztárból, amit a hagyományos pénzek kereskedői (forexesek) napi szinten használnak a saját platformjaikon (pl. stop megbízás, tőkeáttételes ügyletek, stb.).

A bétateszt-fázis lezárását a BitcoinTalk fórumán jelentették be, hozzátéve azt is, hogy az eredeti bétában elérhető funkciók egy részét (a már említett tőkeáttételes ügyleteket, illetve az USD-, GBP-, ripple-, namecoin– és ven-kereskedést) majd csak egy hónap múlva élesítik a már aktív, nyitott oldalon. Egyelőre tehát csak az euró, a bitcoin és a litecoin elérhetőek.

Az oldal összesen négy hitelesítési szinttel dolgozik – ebből az első három igen könnyen meg is szerezhető. A negyediket azonban már csak azoknak az üzleti szintű felhasználóknak tartják fenn, akik rendszeresen szeretnének pénzt váltani a Krakenen keresztül.

Elmondta Powell egyebek mellett azt is, hogy egyes területeken már sikeresen megszerezték a hivatalos (szabályozói) működési engedélyt, és folyamatosan tájékozódnak az ilyen szempontból még ködösebb területek alaposabb felderítésén, kiismerésén is.

Mint mondta, az már a bétateszt-fázis alatt egyértelműen kiderült, hogy az embereket sokkal jobban érdeklik a fejlettebb kereskedési lehetőségek, mint a szabályozásoknak való megfelelés. Világossá vált az is, hogy a befektetők is csak aszerint osztályozzák az egyes vállalkozásokat, hogy ténylegesen be is indultak-e már vagy még nem – ez sokkal fontosabb számukra, mint az hogy, pontosan hogyan is viszonyul a működésük a fennálló jogi keretekhez.

Ennek ellenére azonban – hangsúlyozta -, ők maguk nagyon is kiemelt prioritásként kezelik a jogi követelményeknek való megfelelést. Nem kisebb célt tűztek ki ugyanis maguk elé, mint hogy ők lehessenek az Egyesült Államok első, minden szabályozásnak 100%-ban megfelelő bitcoin-váltója. Ilyenből ugyanis mindeddig nincs még egyetlen egy sem, így igen komolyan törekednek arra, hogy ők lehessenek az elsők.

Jelenleg az USA illetékes hivatalai meglehetős gyanakvással viszonyulnak a bitcoinos vállalatokhoz; New York állam az elmúlt néhány hónap során összesen 22 vállalatot idézett be annak érdekében, hogy részletesen megvizsgálhassa a működésüket, Kalifornia állam pedig a Bitcoin Foundationt szólította fel a működése haladéktalan leállítására. (Amit persze a Bitcoin Foundation sem hagyott annyiban.)

Ezen esetek kapcsán Powell megjegyezte, hogy az NSA közelmúltbeli botránya már megmutatta, mennyire is veszi komolyan az USA szövetségi kormánya a fogyasztóvédelmet, így kíváncsi lesz rá, mi lesz a végeredménye a bitcoinos vállalkozásoktól megszabadulni igyekvő államok és az ezeket mégis az USÁn belül (és ezáltal felügyelhetően) tartani igyekvő szövetségi kormány közti meccsnek.

Meglátása szerint az eddigi tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy offshore = biztonság; ha az USA-ban maradsz, zaklatni fognak; ha kitelepülsz, biztonságban és nyugalomban szolgálhatod ki az amerikai ügyfeleket. Ez a hozzáállás azonban a legkevésbé sem nevezhető pozitív üzenetnek az amerikai üzletek felé – és amellett a szövetségi rendfenntartóknak se nagyon van ínyére.

A Kraken stabilitását és likviditását illetően Powell elmondta, hogy a Kraken nem arra törekszik, hogy észrevétlenül átcsusszanhasson a felügyeleti szervek látótere alatt, hanem ehelyett folyamatosan és aktívan egyeztet a szabályozókkal és a bankokkal, tesznek róla, hogy azok tökéletesen tisztán és pontosan láthassák, hogy mit csinálnak. Ennek ellenére persze még mindig nem zárható ki teljesen az, hogy egyik vagy másik bank valamikor úgy döntsön, hogy túl nagy kockázatnak ítéli a bitcoinos vállalatokat és a továbbiakban nem hajlandó együttműködni velük ilyen vagy olyan oknál fogva.

A Krakennek több különböző térségben is vannak bankszámlái: egy európai, egy ázsiai és egy amerikai. És bár ez valamelyest biztonságosabbá és megbízhatóbbá teszi a működésüket, Powell ennek ellenére hangsúlyozza ismét, hogy mindettől függetlenül ők aktívan törekszenek a jogi-szabályozói megfelelésre, hogy az abszolút minimumra csökkenthessék bármiféle váratlan hivatali lépés vagy beavatkozás esélyét.

Forrás: CoinDesk

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.