Hivatalosan is elismerte Németország a bitcoint, mint magánpénzt

2013-08-19

Szerző: Franz Nestler

Egy éven túli értékesítés esetén már adómentes a bitcoinból származó árfolyam-nyereség.

Újabb fontos lépés a bitcoin jogbiztonságának megteremtése felé: “számla(vezetési) egység”-ként ismerte el a digitális kriptopénzt a német szövetségi kormány. Németországban így a bitcoin immár egyfajta, “multilaterális elszámolási körökben” felhasználható “magánpénz”-nek számít. Ezzel együtt pedig értelemszerűen a bitcoin-előállítás is “magánpénz-kibocsátás”-nak minősül a szövetségi pénzügyminisztérium közleménye szerint. Végeredményben tehát Németországban immár hivatalosan – jogilag és adózási szempontból is – jóváhagyták a digitális pénz használatát.

Mindez Frank Schäffler, az FDP (Szabad Demokrata Párt) képviselője egy megkereséséből indult ki. A közelmúltban a pénzügyminisztérium egyre gyakrabban foglalkozott a bitcoinnal – Schäffler megkeresése nyomán pedig kiderült, hogy a bitcoin révén szerzett árfolyam-nyereség egy éven túl már adómentességet élvez (más szóval: ha az ember a megvásárlásuktól/beszerzésüktől számított egy éven túl adja el a bitcoinjait, akkor az az adózási törvény szempontjából már magán-eladási ügyletnek számít). Másként is kezeli a kincstár, mint a részvényeket, alapokat és más pénzügyi eszközöket, amelyeket 25%-os adó terhel.

Ami pedig már csak azért is lehet különösen fontos a német bitcoin-felhasználók számára, mert ha valaki kerek egy évvel ezelőtt vett 100 bitcoint, úgy azért akkor 1.000 dollárt kellett fizetnie – idén áprilisban azonban ugyanez a bitcoin-mennyiség már 26.000 dollárnál is többe került, így 6.500 dollárt kellett volna adóznia utána, ha ott és akkor túladott volna rajtuk. Ha azonban a mai napig megtartotta, akkor máris mentesül az adó alól – ami a jelenlegi (ugyanezen mennyiséggel számolva) 11.000 dollár feletti érték esetén mintegy 2.750 dollárt jelent.

Pénzmosástól félnek a hatóságok

Más kérdés azonban – még tisztázásra vár -, hogy bitcoin-kereskedelem esetén mi is a helyzet az ÁFÁval. Elvégre a digitális pénzzel szerzett bevételek – a pénzügyminisztérium válasza alapján – elvileg nem élveznek adómentességet. Ennek ellenére azonban szakértők mégis arra számítanak, hogy a gyakorlatban a magánszemélyek mentesülni fognak alóla, és csak üzleteknek, kereskedőknek és kereskedelmi platformoknak kell majd számolniuk vele.

Foglalkozik továbbá a témával egy ideje már a Pénzügyi Szolgáltatások Szövetségi Felügyelő-Intézete (BaFin) is. A Finanzinstrumente (= pénzügyi eszközök) c. közlöny tanúsága szerint a bitcoint a devizákkal – tehát más pénznemekkel – állítják egy sorba. Épp nemrégiben igényelt a Fidor-Bank is bitcoin-kezelési engedélyt (egy német bitcoin-kereskedelmi platformmal való együttműködés érdekében) a BaFintől; bár jelen állás szerint a bitcoin-kereskedelemre csak bejelentési kötelezettség vonatkozik, külön engedély nem szükséges hozzá, a Fidor-Bank mégis szeretne inkább biztosra menni és hivatalos jóváhagyást is szerezni a kereskedelemhez.

Hasonlóképp vizsgálják már egy ideje a bitcoinos üzleteket az Egyesült Államok illetékes hatóságai is, ahol azonban komolyan mérgezi a légkört a pénzmosástól és a digitális pénzzel kapcsolatos egyéb visszaélési lehetőségektől való félelem.

Forrás: Frankfurter Allgemeine Zeitung

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.