Wikisítik a hitelminősítést is

2012-01-28

Szerző: John Greenwood

Nem sokat lehet tudni a globális hitelminősítő-piac legújabb játékosa, a Wikirating két alapítójáról azon túl, hogy Dorian Credé egy osztrák matekszaki, Erwan Salembier pedig pénzügyi guru, és láthatólag mindketten a technikai ipar sikeres veteránjai, akik eltökélték, hogy meg fogják változtatni a világot.

Még 2010-ben, a pénzügyi válság nyomán ismerék fel – ahogyan sokan mások is -, hogy a válság kialakulása és elmélyülése részben az olyan nagy hitelminősítők, mint a Moody’s és a Standard & Poor’s felelőtlenségének is köszönhető, mivel nem figyelmeztettek időben a jelzáloghitel-piac vészes kilátásaira, még mielőtt elszabadult volna a válság. A probléma gyökerét pedig abban látták, hogy a hitelminősítő-ipar hagyományos játékosai nem függetlenek és nem is átláthatóak.

Éppen ezért a még tavaly októberben beindult Wikirating célja kifejezetten ezeknek a hiányosságoknak a pótlása: a Wikipédiához és más rajbázisú oldalakhoz hasonlóan a Wikirating is a netpolgárok globális közösségére bízza a hitelminősítés feladatát. Bár a szervezet még mindig gyerekcipőben jár, azt már most büszkén vallja, hogy teljesen átláthatóan működik, és valóban független.

Bár azt még korai lenne megtippelni, hogy vajon mennyire lehet majd sikeres ez a vállalkozás, az azonban már most tény, hogy a 2008-ban indult válság nyomán rengeteg új szervezetet és koncepciót szült a pénzügyi rendszer status quo-jával szembeni nagyfokú glboláis elégedetlenség – és ha másért nem is, hát a nagy számok törvénye alapján elkerülhetetlen, hogy ezek legalább egyike-másika valóban be is fusson.

Az egyik legkézenfekvőbb példa az ilyen kezdeményezésekre az aranyfedezet jelentősen megugrott támogatottsága az USÁban, azon belül is különösen a déli régiókban, ahol a Tea Party-mozgalom sikeresen léptette elő az addig csak egy maroknyi kisebbség által képviselt eszmét a republikánus párt politikai programjának kulcstémái közé.

Vagy ott van például a 2009-ben indult, de igazán jelentőssé csak tavaly vált digitális pénz, a Bitcoin is, amely a maga – elvileg teljes hamisíthatatlanságot biztosító – P2P-szoftverével rajongók százezreit nyerte meg magának világszerte. Még a népszerű tévésorozat, a The Good Wife is szentelt neki egy külön epizódot.

Hívei külön kiemelik, hogy a hagyományos papírpénzekkel ellentétben a Bitcoin soha nem eshet áldozatául semmiféle jegybanki manipulációnak, és senki nem is inflálhatja el önkényesen az értékét, mivel az új bitcoinok kibocsátásának ütemét egy gondosan összeállított, kívülről teljesen befolyásolhatatlan számítógépes algoritmus szabályozza egy előre meghatározott terv szerint.

És bár tavaly nyáron átmeneti krachot idézett elő a bitcoin értékében egy hackbotrány, attól még ugyanúgy megmaradt a hagyományos pénzügyi rendszer működésével szembeni általános, egyre fokozódó elégedetlenség.

Craig Alexander, a TD Bank Financial Group fő közgazdásza szerint “Nem meglepő az általános frusztráltság. Tény, hogy kis híján összeomlott a pénzügyi rendszerünk, és mindent áthat a bizonytalanság. Ma egyszerűen nincs olyan menedék, ahol az ember tényleg teljes biztonságban tudhatná a pénzét.”

Jogosan menekülnek a befektetők az eurótól, mert ki tudja, meddig marad még fenn egyáltalán; azonban a dollárt is folyamatosan értékteleníti el a FED, és a japán kormány is a jen gyengítését tervezi. Alexander szerint az emberek jogosan aggódnak a régi “gyűjts vagyont és készülj a nyugdíjra” modell működésképtelenné válása miatt.

“A készpénz semmit nem fial, mostanra pedig már a kötvények vették át a készpénz szerepét: ugyanúgy megőrzik ugyan a vagyonodat, de nem járulnak hozzá annak a gyarapításához. Akkor hát mit tehetnél?”

Mint mondta, egyesek igyekeznek megjavítani a láthatólag meghibásodott pénzügyi rendszert, így például új hitelminősítési modelleket vagy új pénzeket dolgoznak ki, mások pedig egyszerűen az utcára vonulnak és tiltakoznak, mint az Occupy Wall Street-mozgalom.

Meglátása szerint “tartós következményei lesznek a jelenlegi nagyfokú elégedetlenségnek”, hozzátéve, hogy most kezdik csak igazán éreztetni a hatásukat a lassú gazdasági növekedés és a rendkívül alacsony kamatlábak társadalmi következményei.

Azt tehát majd csak az idő mutathatja meg, hogy valóban szolgálhatnak-e végül bármiféle valós, használható válaszokkal az olyan alternatív kezdeményezések, mint a Wikirating és a Bitcoin, ám az már most egyértelmű, hogy a pénzügyi rendszerünk jelen formájában drasztikus újragondolásra és újratervezésre szorul – ami pedig máris folyamatban van. Az eurozóna országainak jelenleg is zajló bősz tárgyalásai nyomán dől majd el, hogy továbbra is fennmarad-e a világ egyik legnagyobb pénze; a globális pénzügyi szabályozás a története legnagyobb átalakulásán megy keresztül, a kormányok pedig újraírják a társadalmi szerződéseiket.

Brad Smith, a Stonecap Securities elemzője szerint a válság egyik legfontosabb hozománya az embereknek a pénzügyi rendszerrel kapcsolatos tudatosságának fokozódása. Mint mondta, “a pénzügyi piacokat érintő tudatosság jelentősebb, mint valaha, és meglátásom szerint ez nem sok jót jelent a globális bankrendszer-modell status quo-jára nézve.” A piaci résztvevőket egyre nagyobb nyomás alá helyezik a befektetők az átláthatóságuk maximalizálása érdekében, egyre hangosabban követelve minden adat nyilvánosságra hozatalát. “Egyszerűen nem fogják támogatni azokat a vállalatokat, amelyek erre nem hajlandóak” – mondta. – “Így ez lényegében egy olyan új modell lesz, amely maga gondoskodik a saját rendje fenntartásáról.”

A Wikirating és az ahhoz hasonló kezdeményezések jól mutatják, hogy egyre többen keresik a rendkívül zárt, szinte teljesen átláthatatlan rendszerek alternatíváit. És bár Smith meglátása szerint “Ezek sem lesznek ugyan csodaszerek minden bajra, de tagadhatatlanul bizonyítják a tudatosság fokozódását és azt is, hogy ezt a szellemet sem lehet már többé visszatuszkolni a palackba.”

Forrás: Financial Post

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.