Western Union: amennyiben szabályozott a bitcoin, úgy elképzelhető az adaptáció

2014-07-02

WESTERN UNION Vezérigazgató

A múlt hét folyamán a Bloomberg „Street Smart” nevű műsora interjút készített a Western Union vezérigazgatójával, Hikmet Ersek-el. Az interjú során a vezérigazgató néhány igen érdekes megjegyzést tett a bitcoinnal kapcsolatban.

Különösen Ersek azon felvetése volt érdekes, hogy a pénzküldő szolgáltatásokat kínáló vezető vállalat, akár a bitcoint is adoptálhatná, amennyiben arra az ügyfeleiknek igénye van. Majd némi szünet után hozzátette, persze csak abban az esetben, ha a kriptopénz használata szabályozást nyer.

„121 országban vagyunk jelen, azaz 121 fizetőeszközben biztosítunk ki-, és befizetéseket. (…) Ami a bitcoint illeti, ha a kriptopénz egyszer valójában szabályozva lesz, azaz használata egyértelművé válik, hasonlóan a hagyományos valutákhoz, akkor miért ne vehetnénk fel kínálatunk közé a kriptopénzt is?”, válaszolta Ersek a műsorvezető azon kérdésére, hogyan látja a bitcoin helyzetét, illetve annak esetleges integrációját.

„Nincs szabályozva, mint fizetőeszköz”, tette hozzá Ersek, „jelenleg ez a helyzet a bitcoinnal.”

Persze ez nem jelenti azt, hogy változás sem lehet ezen a téren. A változáshoz azonban szükséges lesz néhány törvényi jóváhagyás is.

„A mi szektorunk egy végtelenül szabályozott ipar. Ha a bitcoin szabályozva lesz, és az ügyfeleink igénylik a használatát, akkor nem látom akadályát az adoptációnak” monda Ersek.

Elszalasztják az alkalmat?

Vajon a Western Union azon várakozása, hogy a kriptopénz használata széleskörűen szabályozott legyen, a vállalat végét is jelentheti? Hiszen a bitcoin már eddig is bizonyította, hogy a pénznek akár csak egy töredék része (akár csak néhány cent is) is mozgatható a világ bármely részén csak néhány perc alatt. Úgy tűnik a Western Union-nál a kormányzati megítélés többet nyom a latba, mint az ügyfelek valós igényeinek a kiszolgálása.

Jóllehet, sok érv szól amellett is, hogy a Western Union esetleges bitcoin adoptációja csak egy újabb lehetőség lenne a vállalatnak, hogy a meglehetősen nagy járulékos költségeit egy újabb szektorra is kiterjessze. Ön mit gondol, pozitív vagy negatív szereplő lenne a Western Union a bitcoin piacán?

Szerző: Eric Calouro
Forrás: NewsBTC