Wedbush jelentése szerint a bitcoin hatása felülmúlja majd a várakozásokat

2014-05-29

wedbush-bitcoin-report

A Wedbush Securities Inc. közzétett egy új jelentést a bitcoin lehetséges következményeiről és jövőjéről. A jelentés, amelynek pontos címe „Timing and Sizing the Era of Bitcoin”, részletesen foglalkozik a közelmúltban végbement nagybefektetői tőkeemelésekkel, illetve a kriptopénz számos iparágra kiterjedő felmerülő új lehetőségeivel. A szerzőpáros Gil Luria és Aaron Turner úgy véli, hogy az egyéb innovatív technológiákhoz hasonlóan (beleértve a közösségi médiák és a mobil kommunikáció területét is) a bitcoin kifejlődéséhez is több időre lesz szüksége, mint azt eleinte gondolták. A szerzőpáros az „adoptációs szakadék” jelenségével érvelt, illetve támasztotta alá álláspontját, véleményük szerint ugyanis még legalább 1-3 év szükséges ahhoz, hogy a bitcoin tényleg széles körű implementációja végbemehessen. Miután ez az integrációs folyamat végbemegy, a bitcoin éra idejét valahol a 2 és 20 év közötti intervallumra helyezik, és jóval kiterjedtebb felhasználással számolnak, mint a kezdetekben.

A jelentés kitér a nagybefektetői tőke kérdésére is, nevezetesen, hogy kevesebb, mint három hónap alatt gyakorlatilag megduplázódott a befektetett pénz mennyisége, és hogy mindez csak folytatódni fog a jövőben. A 2012-es évben a kereskedelmi bankok, és különös tekintettel a hitelintézetek, 435 milliárd dollárt könyvelhettek el, amely összeg az amerikai GDP 2,7%-a. A bitcoin egyre nagyobb térnyerésével a hozzá köthető bevételek meghaladják majd a 300 milliárd dollárt, így a globális fizetések mennyisége felveszi majd a versenyt a nagy pénzügyi intézetek szolgáltatásaival.

Amerika egyik legnagyobb multinacionális banki és pénzügyi szolgáltató vállalatának, a Wells Fargo-nak, a kamatokból származó bevételein kívüli jövedelmének 8 %-a közvetlenül a hitelkártyák díjából származik. A

Wedbush jelentése ösztönzően hat a bitcoin előtt álló fényes jövőre, egyben támogatásáról biztosítja a digitális fizetőeszköz további fejlődését.

Forrás: Coinsetter