Tanulság: több, jobb és megbízhatóbb váltó kell
2013-04-12Szerző: Matt Clinch (Twitter: @mattclinch81)
A szerdai krach egyértelmű és legfőbb tanulsága, hogy még mindig túl fontos – és ehhez képest messze nem elég megbízható – az MtGox. Kegyetlen össztűz is zúdult rájuk a pórul járt ügyfelek tömegeitől. Több, jobb és megbízhatóbb váltókra van szükség.
Egyértelmű az is, hogy a bitcoin továbbra sem a gyenge idegzetűeknek való; csak szerdán 60%-ot vesztett az értékéből, miután az MtGox rendszerét kritikusan belassította a gyorsan felpörgött kereslet.
Volt egy hasonló, bár kevésbé súlyos – 20%-os – megroggyanás múlt csütörtökön is, amit az MtGox akkor egy ellenük indított DDoS-támadással magyarázott ami szintén belassította a rendszerüket, késleltetve a rendelések teljesítését, és szintén pánikba ejtve az eladókat. Nem sokkal később, még ugyanaznap beszámoltak egy újabb hasonló támadásról is, ami értelemszerűen szintén beütött az áraknak.
“Az emberek bepánikoltak, tömeges eladásba kezdtek, még jobban felpörgetve a kereskedést, így pedig végül teljesen lefagyasztva a kereskedőmotort” – foglalta össze az eseményeket az MtGox a most szerdai krachot követően kiadott sajtóközleményében. Ezúttal 266$-on volt a csúcs, és onnan zuhant alá 105$-ra.
Az MtGox a legnagyobb bitcoin-váltó; állításuk szerint jelenleg az összes bitcoin-USD kereskedelem több, mint 80%-át bonyolítják le rajtuk keresztül. Mint mondták, csak márciusban 60.000 új felhasználói fiókot regisztráltak náluk, majd további 75.000-et április első napjaiban, azt követően pedig már átlagosan újabb 20.000-et nap mint nap. Hozzátették azt is, hogy az elmúlt 24 órában megháromszorozódott az új regisztrációk száma. És bár elmondásuk szerint éjt nappallá téve dolgoznak a problémák megoldásán és új szerverek beindításán, az emberek még így is hevesen szidják őket.
A Bitcoinwatch.com szerint az MtGox napi forgalma megközelíti a 30 millió dollárt. Jon Matonis, e-pénz-kutató és a Bitcoin Foundation rangidős tanácstagja elmondása szerint “óriási potenciált” aknázhat ki bármelyik váltó, amelyik minden körülmények között valóban acélos és kikezdhetetlen stabilitást és megbízhatóságot tud biztosítani a felhasználóinak.
Mint mondta, a közelmúltbeli krachok leginkább csak azt bizonyították, hogy a bitcoin még mindig túlságosan is nagy mértékben hagyatkozik egyedül és kizárólagosan az MtGoxra – de hozzátette még azt is, hogy ettől függetlenül a piac töretlenül fejlődik, egymás után indulnak be az újabb váltók világszerte és lassan-lassan azért már kezdik elterelni a forgalom egy részét az MtGoxról.
Az elmúlt hónap során a bitcoin árfolyama mintegy 400%-ot erősödött a hagyományos pénzeket övező bizonytalanságnak, a fokozott médiafigyelemnek és a ciprusi bankválságnak köszönhetően. Erősen meg is oszlottak róla a vélemények; éppúgy titulálták korszakalkotó pénzügyi innovációnak, ahogyan messzire elkerülendő pilótajátéknak is.
A DDoS támadások réme mellett az élénkülő fogyasztói kereslet és a pénzmosás-ellenes ellenőrzések bevezetésének kényszere egyben olyan aggályokat is tüzel, miszerint komolyabb jogi szabályozásokra is számíthat még a jövőben a Bitcoin, ami aztán szintén nem tesz jót majd a kereskedésnek.
Max Keiser amerikai műsorvezető, egykori Wall Street-i részvénybróker, valamint a Hollywood Stock Exchange webes játék alapját adó technológia feltalálója elmondta, hogy jelenleg épp egy új londoni váltó beindításában segédkezik tanácsadóként. Megjegyezte azt is, hogy az MtGox “piacterve” igen gyenge, és a többi váltó sem jobb náluk. E téren számíthatunk tehát még igazi újításokra – amelyeken sokan, sokfelé dolgoznak is már, így csak idő kérdése, hogy mikor debütálnak majd a széles nyilvánosság előtt is. Az éppen készülőben lévő londoni projektről egyelőre csak annyit mondott, hogy az “igen izgalmasnak tűnik” és hogy “kiváló emberek” dolgoznak rajta a Bitcoin fejlesztő- és finanszírozó-közösségének magjából.
Időközben – márciusban – újraszervezte magát és újraindult a korábban egyszer már kiütött első amerikai bitcoin-váltó, a TradeHill is abban a reményben, hogy immár tisztább, profibb, gyorsabb és hatékonyabb szolgáltatást nyújthat majd a felhasználóinak. Még a Google berkeiből is igazoltak le fejlesztőket.
Matonis is az esélyes MtGox-alternatívák között nevesítette a TradeHillt és a BitStampet. Mint mondta, jelenleg már 50-nél is több váltó üzemel világszerte, és arra számít, hogy az USÁban, Európában és Ázsiában is ki fognak majd emelkedni egyes váltók a többiek közül, egyre jobban megerősítve így a bitcoin decentralizáltságát.
Keményen küzd például a piaci részesedéséért a német Bitcoin.de is; bankokkal is egyeztetnek, saját piaci modell kialakításán dolgoznak, bővítik a stábjukat és a szerverparkjukat. Oliver Flaskamper, a Bitcoin.de menedzsere szerint MtGoxos kollegáik megtették, amit megtehettek, de senki sem sebezhetetlen. Mint mondta, az elmúlt három hónap olyan mértékű erősödést hozott magával, hogy még ők is meglepődtek a saját forgalmuk bővülésének és az új regisztrációk megszaporodásának mértékén. Előbb-utóbb pedig minden pohár betelik – és a jelek szerint szerdán jött el az a kritikus pont, ami már egyszerűen “túl sok” volt.
Forrás: CNBC
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.