Rövidhírek: Wikimedia és árfolyam
2011-12-29Szerző: GoWest
Régóta győzködi már a Bitcoin-közösség a Wikipédiát, hogy fogadjon el bitcoinos adományokat. Mivel azonban a Wikipédia a Wikimedia Foundation projektje, ezért értelemszerűen nem léphetnek tőlük függetlenül. Márpedig a Wikimédia novemberben még a következőképpen foglalt állást a Bitcoin ügyében:
Adományokból élő szervezetként a Wikimedia Foundationnek bizalmi kötelessége a rábízott pénz körültekintő és felelősségteljes felhasználása. Ami pedig egyebek mellett úgy is értelmezhető, hogy nem fogadunk el “mesterséges”, vagyis egy kibocsátó kormányzat teljes bizalmával és hitelével nem fedezett pénzeket. Ugyanakkor azonban igyekszünk minél többféle adományozási lehetőséget biztosítani, a Bitcoin-projekt fejlődését pedig továbbra is töretlen érdeklődéssel figyeljük. Ebből következik az is, hogy amennyiben a körülmények alakulása ezt indokolttá teszi, úgy a jövőben még felülvizsgálhatjuk az azzal kapcsolatos jelenlegi álláspontunkat.
December 27-én a jelek szerint áttörés állt be az ügyben, mivel a Wikimedia Foundation NYC-i részlege beindította a bitcoinos adományozási lehetőséget. Hogy a szervezet egésze és annak minden projektje (így a Wikipédia is) átveszi-e ezt az adományozási lehetőséget, az egyelőre kérdéses. Bárhogy is lesz azonban, ezzel a döntésével a Wikimedia mindenféleképpen újabb jelentős lendületet adott a Bitconnak, és egy újabb lépéssel segítette a közelebb a valós pénzként való elismeréshez.
bitcoint adományoztak eddig a Wikimedia Foundation NYC-i részlegének (élő számláló). Az adományozási címüket itt találhatod meg, többet pedig a Bitcointalk fórumain olvashatsz a témáról.
Forrás: Bitcoin Trader
4$ fölött erősít az árfolyam
Szerző: GoWest
A bitcoin-kereskedés elmúlt 24 órája folyamán egyre erősödött a 4$-os árszint támogatottsága az MtGox piacán, meghaladva előbb a 8.000, majd alig két órával később már a 13.000 BTC-s értéket is, az erősödés pedig láthatólag töretlen. Ennek megfelelően az eladó bitcoinok is egyre drágábbak; a legtöbb ajánlat a 4,15 és 4,30$ közti mezőnyben helyezkedik el.
Továbbra is jelentős azonban az ellenállás az 5$ felé vezető úton. Ennek a szintnek a környékén legutóbb több, mint egy hónapig időztek az árak, szeptember 8. és október 15. között, ereszkedőben a november 19-ei 1,94$ mélypont felé.
A december 20-ai 4,5$-os csúcs, az azt követő 22-ei visszaesés 3,5$-ra, majd az újbóli kitörés 4$ fölé rendkívül optimista hangulatot jelez, egyre valószínűtlenebbé téve a 4$ alatti árszintekhez való újbóli visszatérést.
Gyanítom, a piaci hangulat ilyetén alakulásához nagyban hozzájárulhattak a Bitcoint a közelmúltban újból felkapó sajtóhírek is, melyek ezúttal már inkább elismerő, pozitív hangvétellel nyilatkoznak a rendszerről, mondván, hogy “talán mégis van benne valami”.
Forrás: Bitcoin Trader
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.