Szerző: genjix (Amir Taaki)

Egy forradalom küszöbén állunk; egy olyan forradalomén, amely mellett az ipari forradalom triviálisnak tűnik majd. Az eddig ismert közösségeink és társadalmaink szerkezetének alapvető újragondolásának fókuszpontjában. Bármit is teszünk ma, annak a visszhangjai még évszázadokig velünk maradnak majd. Ennek bizonyságát pedig épp az olyan technológiák adják, mint a Bitcoin.

A múlt által értjük meg a jelent és a jelen által értjük meg a jövőt. A jelenlegi információs és kulturális forradalmunk az elmúlt évtizedek szabad kulturális és számítástechnikai mozgalmaiban gyökerezik. Egyesek az elkötelezettségük mellett kellően előrelátóak is voltak ahhoz, hogy felfogják az általuk éppen épített gépek és technológiák hosszútávú jelentőségét és lehetőségeit. Jelenlegi helyzetünket és lehetőségeinket az általuk összeállított és ránk hagyományozott számítástechnikai etikai kereteknek köszönhetjük.

A számítástechnika eredete

A modern számítástechnika a felsőoktatás talajában gyökerezik; a 80-as évekig bezárólag a számítástechnikát akadémikusok és felsőoktatásbeliek fejlesztették, akik rajongtak a munkájukért és jobbá akarták tenni a társadalmat. A számítástechnikát tehát büszke és zseniális alkotók vitték előre, kereskedelmi érdekek pedig még jószerivel sehol sem voltak.

A programozók speciális, úgynevezett programozási nyelvekben írják a programokat. Ezek a nyelvek valahol félúton helyezkednek el az általunk megszokott emberi nyelvek és a gépek kristálytiszta matematikán alapuló nyelve között. Az ezeken a nyelveken összeállított, komplett programokat alkotó “fogalmazványokat” forráskódnak nevezzük; ha meg akarom érteni egy program működését, vagy bármit is változtatni, módosítani akarok azon, akkor ehhez a kódjához – a forráskódjához – kell hozzáférnem.

A fejlesztők szabadon és nyíltan megosztották egymással a forráskódjaikat. Tehették, mivel a forráskódnak megvan az a különleges tulajdonsága, hogy ingyen másolható és számtalan különböző projektben ezerféleképpen újra és újra felhasználható, fejleszthető, alakítható. A különböző szoftverek különböző komponenseinek átrendezésével, újraértelmezésével és átvariálásával a fejlesztők egy teljesen új világot hoztak létre a kibertérben, új eszközöket alkottak íráshoz, zeneszerkesztéshez, matematikai feladványok megoldásához, tudományos feladatokhoz és művészeti alkotásokhoz.

Elüzletiesedés

A 80-as évekre már a forgalmazók is kezdtek rácsodálkozni a számítógépekben rejlő lehetőségekre, és neki is láttak a szoftverek elüzletiesítésének. A szoftverek így egyszeriben termékekké váltak, amelyeket többé már nem megosztásra, hanem felhalmozásra és féltve őrzésre szántak. A licenszek kreatív és/vagy tudományos alkotásokból hét lakat alatt őrzendő “szellemi tulajdonná” degradálták a forráskódot. Lezártak és éberen őriztek minden információt.

Ezt persze a fejlesztők sem hagyták szó nélkül; dühítette őket, hogy az eleinte felszabadító eszköznek szánt szoftverek hirtelenjében a felhasználók rászedésének és irányításának eszközeivé váltak, és hogy az eddigi felhasználó-fejlesztői közösség-kapcsolatot forgalmazó-ügyfél-kapcsolattá változtatták. Itt vette kezdetét a szabad szoftver-mozgalom.

Gyorsan szögezzük le azonban, hogy a szabad nem feltétlenül egyenlő az ingyenessel, viszont mindenféleképpen egyenlő a szó legteljesebb értelmében vett szabadsággal. Nem az ár a kérdés tehát, hanem a szabadság. Ezt a mozgalmat olyan emberek viszik előre, akik meg vannak győződve róla, hogy modern, tudományos-technológiai társadalmunkban kifejezetten veszélyes az, ha a hétköznapjaink alapjait alkotó technológiák pontos mibenlétét, céljait és működési elvét titokban tartják előlünk, azok állandó felhasználói elől.

A szabad kultúra – így például a Creative Commons a szabad szoftverből ered. A szabad kultúra kényszerítette ki a gazdasági interakcióinkhoz és a szétzúzott régi dogmákhoz fűződő viszonyunk újragondolását. Olyan új, a régi, kereskedelmi jellegűektől eltérő logikára felépített piacok nyíltak meg, amelyek az esztelen és automatizált vásárlás helyett az együttműködésre építenek. Ennek egyik legragyogóbb ékköve maga a Wikipédia.

Az internet

Nagyjából ugyanezidőtájt, a 80-as évek eleje felé a DARPA kifejlesztette a TCP/IP-t, az általunk mai formájában ismert internetet alkotó számítógépek egymással fenntartott folyamatos kommunikációjának alapvető protokollját. A TCP/IP-t alapvetően katonai célokra fejlesztették ki, és ez a protokoll működési elvéből is nyilvánvaló már első pillantásra. A TCP/IP funkcióinak természetéből azonban egy sor váratlan és szándékolatlan, ám annál érdekesebb dolog következett.

A hidegháború idején a katonaságot komolyan aggasztotta egy esetleges atomtámadás lehetősége, és ezért egy valóban elpusztíthatatlan információs rendszert akartak létrehozni; egy olyan rendszert, amely kellőképpen robusztus és ellenálló ahhoz, hogy bármilyen támadást átvészeljen.

Ezért tervezték tehát a TCP/IP-t decentralizáltra: ha a hálózatnak nincs behatárolható, támadható és éppen ezért könnyen is sebezhető központja, akkor hatékony támadást sem lehet indítani ellene, mivel amíg akár csak néhány tagja is megmarad, addig maga a hálózat is megmarad.

Ha bármikor megtámadják bármelyik csomópontot, akkor a hálózat egyszerűen a többi megmaradó csomóponttal működik tovább, és csak akkor lehet már valóban érezhető zavarokat kelteni a működésében, ha elég sok csomópontját sikerül kiiktatni egyszerre. Persze minél több van ezekből, annál nehezebb ez a feladat.

Ezt nevezzük hibatűrésnek.

A TCP/IP minden ízében az okozott károk, az ellenőrzésére irányuló törekvések és a cenzúra megkerüléséről szól, természeténél fogva antitézise mindenféle felügyeletnek, irányításnak és szabályozásnak. Alapvető célja a károk áthidalása, a hálózat sérült részeinek megkerülése, a cenzúra és a szabályozás kivédése. Ennek köszönhetően válhatott az internet azzá a felszabadító és oktató-művelő eszközzé, amelynek ma ismerjük.

Azzal azonban, hogy megterveztek és beindítottak egy támadhatatlan rendszert, az illetékesek utóbb kénytelenek voltak rádöbbenni, hogy azt bizony saját maguk sem tudják ellenőrizni vagy szükség esetén lekapcsolni. Egy ilyen rendszer nem hagyja magát megregulázni vagy cenzúrázni.

Hacktivisták

Aztán ott voltak még az első hackerek is, akik társadalmi változásokat igyekeztek előidézni az internet és a szoftverek segítségével.

1989-ben világszerte megfertőzte az amerikai kormányzat érdekszférájába tartozó gépeket az antinukleáris “WANK”-féreg, megváltoztatva azoknak a belépő képernyőjét; ez volt az első hacktivista-megmozdulás.

E szubkultúra első szabályait Julian Assange fektette le: “Ne tegyetek kárt a rendszerekben, amelyekbe betörtök (ne is omlasszátok össze őket), ne változtassátok meg az azokban tárolt adatokat (eltekintve a nyomaitok eltüntetésére irányuló naplóátírásoktól) és osszátok meg az információkat.”

Egységben az erő

A szoftverhackerek, a netes és a biztonsági hackerek nem élesen elkülönülő csoportok. Közös forrásból erednek, a történelmük és a kultúrájuk is fedi egymást. Sokan vegyülnek sokakkal, több különböző társaságban is megfordulnak, és még ezen a szubkultúrán belül is számos további külön csoport és szub-szubkultúra él és virul.

Ennek a gazdag és tartalmas kultúrának még saját erkölcsi kódexe is van. Ennek egyik legfontosabb pontja például az, hogy mindenkének joga van a személyes adatai maximális védettségéhez. Fontos továbbá az is, hogy nem szabad megbízni semmilyen fix és állandó hatalomban, hanem ehelyett a decentralizáltságot kell terjeszteni. És persze az is, hogy az információ legyen szabad. És bár a kőbe vésett szabályok sehol nem jellemzőek, ehhez a három alapelvhez mégis egységesen tartja magát az összes különböző netes mozgalom.

Az igazság mindenek felett áll. Az igazság a végső mérce. Az igazságnak nincs szüksége istenekre ahhoz, hogy működjön; saját hatalommal bír, mellyel az egész világot átformálhatja. Az igazságot pedig csak akkor ismerhetjük meg – és élhetünk általa valóban szabad egyénekként -, ha szabadon hozzáférhetünk minden információhoz.

1992-ben Stella Liebeck rendelt egy kávét a McDonald’s-nál, amivel aztán véletlenül leforrázta magát, majd később egymillió dollárra perelte emiatt a McDonald’s-ot azzal az indokkal, hogy a kávé túl forró volt. Azóta is ő a vidám amerikai népi hagyomány, a “mindenki perel mindenkit” kirakatbabája.

Amit pedig kihagytam az előbbi összegzésből, az az, hogy a kávét 90 Celsius foknál forróbban szolgálták fel, és hogy Stella Liebeck harmadfokú égési sérüléseket szenvedett a teste 16%-án. 8 napot töltött kórházban, bőrátültetéssel kezelték és 2 évi orvosi kezelésre szorult. Amikor felkérte a McDonald’s-ot, hogy fizessék ki az orvosi ellátásának azt a fennmaradó, 20.000 dolláros részét, amit a biztosítása már nem fedezett, 800 dollárral próbálták kiszúrni a szemét. Pereskedés közben felajánlotta nekik a peren kívüli megegyezés lehetőségét előbb 20.000, majd 300.000 dollár étékben, de mindkét alkalommal elutasították. A tárgyalás közben pedig fény derült rá, hogy a McDonald’s már mintegy 700 másik, hasonló esetben egyezett meg peren kívül a felpereseivel.

A tudatlanság és az igazság tehát egyszerűen attól függ, hogy hozzáférünk-e az információkhoz vagy sem. Mivel részvételi demokráciában élünk, ezért szabad információ-hozzáférésre van szükségünk ahhoz, hogy kellőképpen tájékozódhassunk és az igazság birtokában hozhassunk felelős döntéseket. A megfelelő tények és adatok nélkül nem beszélhetjük meg a fontos kérdéseket és nem is szavazhatunk senkire.

A modern webet és az internetünk alapjait alkotó technológiákat eleve ezen elvek mentén alakították ki és építették fel. A web infrastruktúráját a kezdetek óta és mindmáig a nyílt technológiák és szabványok fejlesztik és viszik előre. A nyílt, közös protokollok teszik lehetővé a kompatibilitást és az együttműködést a net ökoszisztémáját alkotó, számos különböző forgalmazótól és fejlesztőtől eredő szoftverek számára.

Kriptográfia

A ’70-es években kidolgozott új matematikai algoritmusok vezettek el a nyilvános kulcsú kriptográfia kifejlesztéséhez, amely lehetővé tette az üzenetek kódolását vagy digitális aláírását anélkül, hogy akár a küldőnek, akár a feladónak fel kellene fednie egymás előtt a titkos kulcsát.

Ennek az igazi jelentősége pedig abban rejlik, hogy a segítségével az emberek úgy kódolhatják az egymásnak címzett üzeneteiket, hogy azt csak a címzett olvashassa el, és rajta kívül senki más (még az sem, aki eredetileg írta az üzenetet). Emellett pedig digitálisan alá is írhatnak egy üzenetet úgy, hogy aztán mindenki abszolút biztos lehessen benne, hogy az üzenet valóban, csak és kizárólag tőle származhatott, és senki mástól.

Akkoriban a kriptográfia nyilvános használatát erősen korlátozták; a fogyasztók csak a leggyengébb, könnyen feltörhető eljárásokhoz férhettek hozzá. Az erős kódoló eljárásokat az USA lőszernek minősítette, és ennek megfelelően korlátozta az exportjukat is; ahhoz tehát, hogy az ember kriptográfiai eljárásokat exportálhasson, ugyanolyan engedélyt kellett beszereznie, mint amilyet a nemzetközi fegyver-, lőszer- és rakétakereskedőknek is. Így érthető módon nem is nagyon terjedt el a használata a nyilvánosság körében.

A ’90-es években Phillip Zimmermann antinukleáris hacktivista kifejlesztett egy erős, nyilvános kulcsú kriptográfiai szoftvert, amit PGP-nek nevezett el, és ingyen közzétette a neten, hogy bárki szabadon letölthesse.

Persze az amerikai kormány hamar felfigyelt erre, Zimmermannt pedig amerikai lőszerek illegális exportjának súlyos vádjával állították bíróság elé. Azzal érveltek az erős kriptográfiai eljárások titokban tartása mellett, hogy azoknak a nyilvánossá válása esetén terroristák és más bűnöző elemek is felhasználhatnák azokat a kommunikációjuk titkosítására és a hatóságok elől való elrejtőzésre.

Zimmermann egyéni módon szállt szembe a vádakkal: kinyomtatta könyvbe a PGP forráskódját, és nemzetközi forgalomba hozta azt. Mivel pedig az USA alkotmányának első kiegészítése biztosítja a könyvek eladásának védelmét, ezért ezzel a lépésével lényegében értelmetlenné tette az egész eljárást; hamar ejtették is az ügyét.

Ezt követően kezdett szélesebb körben is elterjedni a kriptográfia alkalmazása – mára pedig a web jelentős hányada ilyen eljárásokra épül: éppúgy használják például biztonságos fizetések lebonyolításához, mint ahogyan az olyan kényes információk megfelelő védelmének biztosításához is, amilyenek például a felhasználói jelszavak.

P2P

A net mindig is az információmegosztásról szólt; ebből teljesen természetesen, mondhatni szerves úton fejlődtek ki a fájlmegosztás formalizált eljáráskészletei.

A fájlmegosztást weboldalak és szerverek egy informális hálózata indította útjára, melynek szájhagyomány útján terjesztették a hírét. Dedikált chatszobák adtak lehetőséget az embereknek az általuk éppen keresett zenék és filmek fellelésére óriási, indexelt listákból, amelyekből megtudhatták, hol találhatják meg azt, amit keresnek. Ez tehát szolgáltatók, szervezők és terjesztők egy informális hálózata volt.

A következő lépést a dedikált fájlmegosztó-szolgáltatások kifejlesztése jelentette, amelyek legnépszerűbbike vitathatatlanul az 1999-es Napster volt. Ez ugyan egy centralizált szolgáltatás volt, de mégis biztosított egy olyan platformot, amelyen keresztül az emberek egymástól és egymásnak tölthettek le és fel fájlokat. A médiavállalatok azonban jogi úton hamar le is kapcsolták az egészet.

Ezt követően indult virágzásnak a fájlmegosztó technológiák fejlesztése; szoftverek széles palettája versengett egymással a Napster megüresedett helyéért, a zárt és centralizált szolgáltatásokat pedig hamar maguk alá gyűrték a szabad és decentralizált szoftverek.

Ezek legkiemelkedőbbike vitathatatlanul a rendkívül népszerű, a szerzői jogokat irrelevánssá tevő BitTorrent, mely azonnali hozzáférést biztosít a világon elérhető minden médiatartalomhoz. Semmilyen kereskedelmi ajánlat soha nem is álmodhat ennek még csak a megközelítéséről sem.

A BitTorrent tehát egy decentralizált hálózat, amelyben a felhasználók egymástól tölthetik le a fájlokat; ahhoz azonban, hogy az ember megtalálja az éppen letölteni kívánt fájlokat, szüksége van olyan külső weboldalakra is, amelyek könnyen kezelhető keresőfelületet kínálnak a hálózathoz. Több ilyen oldal is van, ám a legismertebb közülük egyértelműen a Pirate Bay.

2006-ban az amerikai DMCA-törvény égisze alatt a rendőrség számos fájlmegosztó oldal szervereit tároló fizikai helyszínen tartott razziát és foglalt le gépeket, köztük a svéd Pirate Bay-nél is. A nemzeti szuverenitásuk e botrányos megsértésén felháborodott svédek válaszul megalapították a Kalózpártot (melynek alapítója, Rick Falkvinge a Bitcoin elkötelezett támogatója).

A párt legfőbb célkitűzése a szerzői és a szabadalmi joggal kapcsolatos törvények megreformálása, az adatvédelemhez való jogok erősítése a neten és a hétköznapi életben egyaránt, valamint az állami adminisztráció átláthatóbbá tétele. Szándékosan elhatárolódtak a hagyományos politikai bal-jobb skálától annak érdekében, hogy bármely mainstreambeli párttal együttműködhessenek a céljaik megvalósítása érdekében.

Taglétszámukat tekintve ők alkotják a harmadik legnagyobb pártot Svédországban, és két helyet foglalnak el az Európai Parlamentben – időközben pedig Svédországon kívül, immár összesen 40 különböző országban is felbukkantak és fejlődésnek indultak a helyi, független kalózpártok. A német kalózpárt például a berlini szavazatok 9%-át szerezte meg a legutóbbi választásokon.

Pénz

Amint arra már fentebb is utaltunk, a hackermozgalom három alapelve az adatvédelem, a hatóságokkal szembeni fellépés és az átláthatóság. Ennek a mozgalomnak a részesei a kriptoanarchisták is, akik erős kódolóeljárások használatával kényszerítik ki az adatvédelem tiszteletben tartását, védve a magánszférát és a személyes kommunikációt, ellehetetlenítve annak a hatósági lehallgatását és meglesését.

Az anarchia egyéb formáival ellentétben a kriptoanarchia az államot nem csak ideiglenesen semmisíti meg, hanem véglegesen betiltja és feleslegessé teszi, az erőszak jelentette fenyegetést pedig erélytelenné, mert hiába van az államnak erőszakmonopóliuma, ha a világ minden erőszakjának bevetésével sem tudja megoldani a kritikus matematikai problémákat.

A hackerek fontolóra vették az alapkérdéseket és elkezdtek szoftveres válaszokat keresni rájuk.

Az adatvédelem, a magánszféra biztonsága elengedhetetlen az elektronikus kor társadalmainak szabadságának biztosításához. … Nem várhatjuk el azonban, hogy ezt a kormányok, vállalatok és más nagy, arctalan szervezetek biztosítsák számunkra. … Magunknak kell megvédenünk a saját adatainkat, a saját magánszféránkat, amennyiben valóban igényt tartunk azokra. … A cypherpunkok kódolnak. Tudjuk, hogy valakinek meg kell írnia az adatainkat és magánszféránkat védelmező programokat, és … mi meg is fogjuk írni azokat. …

– Cypherpunk kiáltvány

Az egyik nagy kérdést a pénz jelentette. A ’90-es évek elejétől kezdve számos különböző, kriptográfiai zsetonokra épülő javaslat és elképzelés látott napvilágot.

Ha én át akarok utalni 50$-t Susie-nak, úgy ő megadhatja nekem a nyilvános kulcsát, miközben a titkosat megtartja magának. Én létrehozok egy szerződést, melyben kijelentem, hogy az 50$ mostantól ahhoz a nyilvános kulcshoz tartozik, amit Susie adott nekem, majd kriptográfiailag aláírom a szerződést.

Ha Susie szeretné átutalni ezt az 50$-t Alice-nek, úgy foghatja ezt a szerződést és a végére beilleszthet egy újabb fejezetet, amelyben kijelenti, hogy az 50$ mostantól Alice nyilvános kulcsához tartozik, és ő is aláírja ezt a fejezetet a saját titkos kulcsával. Így már bárki láthatja, hogy az eredetileg tőlem Susie-nak átutalt 50$ mostantól Alice nyilvános kulcsához tartozik. Ha meg tudsz győződni róla, hogy Susie nyilvános kulcsa valóban az övé, és Alice-é is a sajátja, akkor abban is teljesen biztos lehetsz, hogy Susie valóban megkapta azt az 50$-t, amit aztán átadott Alice-nek.

Ezzel az elképzeléssel csak az a baj, hogy a digitális adatok könnyedén másolhatóak. Miután Alice elküldte Susie-nak az 50$-t, létrehozhat egy újabb, az előzővel párhuzamos tranzakciót, amelyben pedig azt jelenti ki ugyanarról az 50$-ról, hogy az immár Johnhoz tartozik. Ezt nevezzük a többszörös elköltés problémájának.

A hagyományos válaszok erre a problémára mindig egy központra épültek, amely minden tranzakciót éberen felügyel és eleve ellehetetlenít bármiféle többszöri elköltésre irányuló próbálkozást. E próbálkozások egyike sem járt azonban sikerrel, mivel mind egyfajta központi hatóságra épített, miközben ez a mozgalom eleve ellenez mindenféle hatóságot.

Wei Dai, a Crypto++ szerzője egy dolgozatában vázolta egy digitális pénzrendszer elméletét. A kriptotranzakciók korábbi fogalmára építve azt javasolta, hogy munkabizonyítékokra (erre még vissza fogunk térni) épüljön fel a pénzkibocsátás rendszere. Leírt továbbá egy olyan rendszert is, amelyben a jegyzők algoritmikus úton egyeznének meg a pénzkészlet bővítéséről. Ez a két elképzelés alkotja a Bitcoin magját.

A munkabizonyíték rendszerét eredetileg az emailes spammerek ellen dolgozták ki. Az alapelképzelés abból állt, hogy minden egyes mail elküldésének legyen egy önmagában elhanyagolható, de sokmillió levél elküldését már határozottan ki nem fizetődővé tevő költsége. Ez pedig úgy nézett volna ki, hogy a mailt küldő fél gépének meg kellett volna oldania egy matematikai feladványt, mielőtt elküldhetné a levelet a címzetthez. A feladvány megoldása igénybe veszi a CPU számítókapacitását, ezáltal plusz áramot fogyaszt, az áram pedig pénzbe kerül. És bár ezt a módszert végül nem valósították meg, a Bitcoinban most némileg átdolgozva mégis új életet leheltek belé.

Wei Dai elképzelésének is megvolt azonban az a hibája, hogy a működéséhez a hálózat minden jegyzőjének folyamatosan online kellett lennie és szinkronizálnia egymással az adatait. A tranzakciók puszta mennyiségénél fogva ez óriási adatmennyiséget jelentett volna, és DoS-támadások útján igen könnyen sebezhető is lenne.

A Bitcoin Wei Dai javaslatának egy apró, de annál ötletesebb, az adatszinkronizálás problémáját érintő módosításával oldotta meg: a munkabizonyíték által rendkívüli mértékben megnehezítette a tranzakció-adatbázis utólagos manipulálását.

Jelen

Így vált hát valóra a titkosított, decentralizált, P2P szabadszoftver-pénz, amelyet erős kriptográfia és a matematika ural a maga törvényeivel emberi törvények és jogszabályok helyett.

Halljuk a Bitcoin csodájának hívását, és merünk is válaszolni rá. Éppúgy kell magunkba néznünk, ahogyan előre a jövőbe is. A Bitcoin azon kulcstechnológiák egyike, amelyek kivezethetnek minket a káprázatok közül.

Forrás: Bitcoin Media

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.