Most érdemes Bitcoin-vállalkozást indítani

2011-10-12

Szerző: Ryan Dickherber

A bitcoin értéke egyebek mellett a következő két fontos tényezőből fakad: 1.) bányászat nélkül, “csak úgy” senki sem állíthat elő új bitcoinokat, és 2.) a bitcoin-átutalás igen egyszerű és gyors, mindössze pillanatok műve. Az első tényező igaz az aranyra is – csak bányászni lehet -, és részben ez adja annak is az értékét. Aranyat azonban már nem lehet küldeni a neten keresztül – ellentétben a bitcoinnal. És akárcsak aranyból, úgy bitcoinból is csak véges mennyiség (21 millió) áll rendelkezésre, de ezek tetszés szerinti méretű darabkákra oszthatóak, így bármennyire is lesz szükségünk bármikor, mindig lesz elegendő. Ami az arany a fizikai világban, az a bitcoin a neten.

Szintén az aranyhoz hasonlóan, a bitcoinnak is megvan a maga belső értéke, mégpedig az, hogy velejéig modern. Ez, és a jelentős mértékű spekuláció tette lehetővé, hogy elterjedhessen, és legalább kísérletet tehessen a világ meghódítására. Szorozva a jelenleg rendelkezésre álló bitcoinok számát a jelenlegi árfolyamukkal, több tízmillió dolláros értéket kapunk, ami messze több, mint a semmi, és minden, csak nem értéktelen. Ennek ellenére azonban a közelében sem jár még annak a maximális potenciálnak, amit idővel elérhet, ha valóban sikerül a net univerzális pénzévé válnia. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha stabil és dinamikusan fejlődő gazdaság alakul ki körülötte, a lehető legváltozatosabb üzletágakkal. Ez a gazdaság pedig még csak most indul be igazán, mivel még a legkézenfekvőbb üzletek is csak most alakulnak-formálódnak.

Igen egyszerű tehát a képlet a bitcoinban gondolkodó vállalkozó számára: veszi egyszer az ember a már meglévő és működő bitcoinos üzlettípusokat, majd pedig a már szintén meglévő és működő, de még nem bitcoinos üzlettípusokat, és megnézi, hogy mely tételek szerepelnek csak az utóbbi listában, majd választ egyet ezek közül, és beindítja annak a bitcoinos változatát. Ehhez nem kell semmi különösebb ravaszság vagy zsenialitás, csak kitartás, szorgalom és kemény munka.

Amíg stabil és működőképes az üzleted, addig a kiterjedtségétől függetlenül mindenféleképpen be tud illeszkedni a Bitcoin gazdaságába. Tény azonban az is, hogy a bitcoinos üzletek sikere elválaszthatatlanul összefonódik magának a bitcoinnak a sikerével; ha a bitcoin befut, te is meglovagolhatod a hullámot, de ha kudarcot vall, úgy magával viszi a vállalkozásodat is. Kézenfekvő kérdés tehát vállalkozói részről, hogy ilyen körülmények között akkor érdemes-e egyáltalán pénzt, időt és energiát fektetni a bitcoinba? Amennyire én látom a helyzetet, a bizonytalansági tényezők ellenére még így is leaglább négy különböző érvet hozhatunk fel az “Igen!” válasz mellett, mégpedig a következőket:

1.) Több, mint valószínű, hogy a bitcoin nem fog kudarcot vallani. Vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy valamennyi sikere mindenféleképpen lesz, a kérdés csak az, hogy mennyi. A rendszer ugyanis annyira biztonságos, amennyire csak lehet a kriptográfia mai fejlettségi szintjén, a közösség elkötelezett és egyre gyarapodik, és a verseny is minimális. A biitcoin megmutatta, hogy igenis létre lehet hozni egy sikeres, klasszikus (nem kvantum-)kriptopénzt. Persze még így is vallhat kudarcot, csak épp ennek igen csekély az esélye – saját becslésem szerint 25%-nál semmiképpen sem több – de persze a kockázatokat mindenkinek magának kell felmérnie. Ugyanebből következik azonban az is, hogy a siker esélye viszont 75%, és legalábbis nekem ez bőven elég. Mi több, figyelembe véve, hogy milyen magaslatokba fejlődhet a bitcoin, ha sikerrel jár, legalábbis én még 10%-os esély esetén is belevágnék.

2.) Ha a bitcoin befut, akkor tarolni fog. Ez szinte biztos. Nem tudok még egy olyan új technológiáról, ami ennyire széleskörűen használható lenne a neten vagy úgy általában a számítástechnika világában. Ha indítasz egy bitcoinos üzletet, és az befut, akkor a bitcoin befutása az üzleted sikerét is a négyzetre emeli. Az lehet az üzleted a Bitcoin világában, ami ma a Google a keresés világában.

3.) Alig van verseny. Mivel még rengeteg az üres tér, legalábbis átmenetileg könnyen monopolizálhatod magadnak a Bitcoin gazdaságának bármelyik, még betöltetlen szegmensét pusztán azzal, hogy belépsz oda és elkezdesz működni benne. És ha kellően stabil, megbízható és sikeres lesz az üzleted, úgy jódarabig éppúgy nem kell majd tartanod a vetélytársaktól, ahogyan egyelőre legalábbis az MtGoxnak sincs komolyan vehető konkurense a váltók világában. Sokan ugyanis úgy vannak vele, hogy ha az első tökéletesen megfelelő, akkor minek menjenek át egy másikra? Ezt a jelenséget te is kihasználhatod a saját üzleteddel.

4.) Soha nem volt még ilyen egyszerű ilyen kicsiben kezdeni és ilyen nagyra nőni. A már létező és működő üzletek dolga a legegyszerűbb: csak be kell izzítaniuk a bitcoin-elfogadást is, és máris profitálhatnak a Bitcoin igen esélyes felfutásából. Az újonnan induló, csak szolgáltatásokat kínáló üzleteknek pedig már egy minimális, de funkcionális weboldal is elég a kezdéshez – ilyet pedig már akár egy nap alatt is össze lehet dobni. Ezek a lehetőségek a fa legalján lógó gyümölcsök; ezeket a legkönnyebb elérni, és így ezeket is fogják mások leszedegetni előled, ha nem lépsz idejében.

Úgy egy év múlva már meglehetős bizonyossággal tudhatjuk majd, hogy mi lesz végül a Bitcoinnal. Ha addigra számottevően nő a gazdasága, töretlen marad a lendülete és továbbra is támadhatatlan a kódja, akkor elkönyvelhetjük befutottnak. Onnantól már nem lehet majd megállítani. Ha azonban sikeresen betámadják és soha nem látott mélységekbe zuhan az árfolyama, akkor kudarcot vallott. Viszont ha addig vársz a leendő bitcoinos üzleted beindításával, akkor már lemaradsz a mostani nagy lehetőségekről. Jövő ilyenkorra már az összes alacsonyan lógó gyümölcs le lesz takarítva a fáról, a kényelmes és könnyen elfoglalható helyek be lesznek töltve, és máris nehezebb lesz jól és nyereségesen pozicionálnod magad a gazdaságban.

A Bitcoin nem garancia semmire, de soha nem volt az sem az internet, sem a számítástechnika, mint olyan, sem pedig semmilyen új, a korábbi szokásokat és hagyományokat alapjaiban felforgató technológia. Én a magam részéről minden rendelkezésemre álló és kölcsönbe felvehető pénzemet bitcoin-vállalkozásra fordítom.

Forrás: Astrohacker

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.