Money 2020: a bitcoin a jövő
2013-10-08Szerző: Banking Tech
Egyértelműen fényesnek ítélték a bitcoin jövőbeli kilátásait a Las Vegas-ban megrendezett Money2020 különböző fórumainak szakértői.
Első pillantásra talán súlyos csapásnak tűnhetett a virtuális pénzre a Silk Road online feketepiac ellen indított jogi eljárás, tekintve, hogy az oldal kizárólag bitcoinos fizetésekkel működött, és hogy az akció keretében az FBI az oldal megközelítőleg 3,5 millió dollár értékű bitcoin-készletét is lefoglalta. Carol Van Cleef – a Patton Boggs jogi iroda képviselője és a matematika-alapú virtuális pénzeknek szentelt fórum moderátora – azonban rámutatott, hogy ez az esemény sokkal inkább azt mutatja, hogy a szövetségi rendfenntartó erők egyre kifinomultabban kezelik a dolgokat (jelentette: Tom Groenfeldt).
Mint mondta, az illetékesek a jelek szerint úgy döntöttek, hogy magát a bitcoint, mint pénzrendszert nem fogják támadni, hanem ehelyett inkább azokat veszik célba, akik kétes ügyletekre használják fel azt. Jó lett volna megkérdezni erről New York déli körzetének – itt indították be a hatósági eljárást a Silk Road üzemeltetője ellen – szövetségi illetékeseit is, de ők sajnos az USA költségvetési leállása miatt nem tudtak elutazni Las Vegas-ba a konferenciára.
Constance Choi, a Payward illetékese úgy fogalmazott, “nagy nap ez a bitcoin számára”, mivel immár tisztán láthatjuk, mennyire jelentéktelen is volt a Silk Road tevékenysége a bitcoin rendszerének egésze szempontjából. Mint mondta, a hatóság emberei egyszerűen kielemezték a bitcoin hálózatán keresztül áramló pénzforgalmat és megállapították, hogy annak csupán egy elenyészően csekély töredéke köthető a Silk Road működéséhez.
Van Cleef kitért továbbá arra is, hogy a törvénytelen tevékenységek fizetőeszköze elsősorban továbbra is a készpénz. A bitcoin-használat aránya általánosságban is elenyészőnek mondható ezen a területen. Megjegyezte továbbá azt is, hogy az FBI-nak immár van legalább egy olyan, kellően felkészült ügynöke, aki tudja, hogyan azonosíthatja a gyanús tranzakciókat és hogyan akadhat aztán “a rosszfiúk” nyomára.
Choi szerint megtanulhattuk ezáltal egyben azt is, hogy a bitcoin valóban nem tekinthető névtelen fizetőrendszernek. Bármely bitcoin-tranzakciót vissza lehet vezetni a kiindulópontig. Konkrétan úgy fogalmazott, hogy a bitcoin egy “borzasztóan rossz eszköz azoknak, akik el akarnak bújni”, mivel a tranzakciók mindörökre ott maradnak a blokkláncban, tisztán láthatóan és bármikor előkereshetően.
Patrick Murck, a Bitcoin Foundation képviselője kiemelte, hogy a bitcoin protokollja továbbra is érintetlen, azt ezúttal sem törték fel, és a felhasználók még mindig biztosíthatják maguknak az igényeiknek megfelelően robusztus magánszférát. Ezzel együtt azonban ez az eset bebizonyította azt is, hogy a már meglévő elemző-nyomozó módszerek zökkenőmentesen alkalmazhatóak a bitcoin esetében is – amint azt már ő maga is jelezte korábban a bitcointól még ódzkodó hatósági illetékesek felé. Kijelenthető tehát, hogy a bitcoin ilyen szempontból sem jelent különösebb kockázatot; állítása szerint még akkor is lényegesen nehezebb lett volna megtalálni az elkövetőket, ha azok készpénzt vagy valamilyen központosított rendszert használtak volna.
Megan Burton, a CoinX képviselője egyik másik, a “Bitcoin 101” címen futó beszélgetés során emlékeztetett arra a tényre, hogy a bitcoint leállítani csak akkor lehet, ha az egész internetet leállítják mindenestül. Nyílt forráskódú rendszer lévén, ha az USA megpróbálná teljességgel ellehetetleníteni kőkemény túlszabályozás útján, úgy az érintett üzletek és vállalkozások egyszerűen áttennék a székhelyüket az USÁn kívülre és ott folytatnák tovább a tevékenységüket.
Roger Ver, a Blockchain.info befektetője a világ legfontosabb találmányának nevezte a bitcoint az internet óta, mivel ezáltal egy centet éppúgy elküldhet bárki, bármikor, bárhonnan, bárkinek, bárhova, mint ahogyan akár egy millió dollárt is, és senki nem állíthatja le vagy tartóztathatja fel a tranzakciót. A bitcoin-felhasználás nagyságrendekkel nő: egy éve még csak 1.000 kereskedő fogadott el bitcoinos fizetést a BitPay-en keresztül, most már 10.000, jövőre pedig teljesen reális elvárás a 100.000 . A Coinbase felhasználói tábora hetente többszöröződik. Mindemellett pedig folyamatosan készülnek és indulnak be az egyre újabb bitcoinos alkalmazások, szolgáltatások és vállalkozások.
Minden új fizetési módnak megvan a maga felfutási ideje, jegyezték meg. A PayPal jelenleg 5 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le évente. 100-nál is több vállalat dolgozik már bitcoinos megoldásokon, sokan a mobilfizetések terén. A hitelkártyák jellemzően 3, míg a bitcoinos rendszerek általában 1% körüli tranzakciós díjjal működnek, így nyilvánvaló a vonzerejük a kereskedők irányában is.
Nagy lehetőségek rejlenek azonban a bitcoinban az egyszerű pénzügyi tényezőkön túl is. Choi szerint például igen hatékonyan alkalmazható hitelesítőrendszerként, így tartalmi garanciát is nyújthat; mint mondta, a Payward jelenleg is dolgozik egy ilyen megoldáson. Meglátása szerint egészében véve a bitcoin teljes potenciáljának eddig talán csak 10%-a, ha ki lett aknázva. Csatlakozott aztán Choi-hoz Ver is, aki pedig azt jelezte, hogy az ingatlanpiac is komoly hasznát tudná venni a bitcoinos hitelesítésnek.
Pervees Faisal Islam, a Centera Payments Solutions illetékese arra tért ki, hogy bár a bitcoin legkézenfekvőbb felhasználási módját természetesen a fogyasztói fizetés-lebonyolítás jelenti, de valójában bármilyen üzletben a legnagyobb értéket maga a bizalom jelenti, a bitcoin pedig nem más, mint a bizalom jól körülhatárolható egységeinek sora. Ha az ember valóban felfogja ennek a jelentőségét, úgy olyan újabb területekre terjesztheti ki a bitcoin felhasználási lehetőségeit, amelyeket előzőleg elképzelni sem tudott volna. Gyártás, vásárlás és ellátás – a bitcoinnak mindenhol megvan a helye, mint mondta.
Forrás: Banking Tech
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.