Mikor ismerik be a “lufisok”, hogy tévedtek?

2013-11-07

Szerző: Timothy B. Lee

Módfelett gyakran kerül elő a “lufi” kifejezés a bitcoinról folytatott eszmecserékben. Utoljára idén áprilisban dobálóztak vele nagyon sokat, amikor április elejétől, 100$ alatti szintről indulva ugyanazon hó 10-ére már 266$-on tetőzött az árfolyam, új rekordot is állítva be egyben.

Az ezt követő néhány hét eseményei aztán persze eleinte igazolni is látszottak a szkeptikusokat: az árfolyam összezuhant, egészen 50$ körülre, mielőtt újra összeszedte volna magát és stabilizálódott volna 100$ környékén. A kritikusok szerint a bitcoin-felvásárlók mondhatni teljesen eszüket vesztették, és azt is állították, kizárt, hogy 266$-t érjen mindössze egyetlen egységnyi bitcoin.

De aztán ismét történt valami váratlan. Többhavi viszonylagos stabilitást követően az árfolyam ismét meredek növekedésnek indult: október eleje óta az árfolyam már több, mint megduplázódott, meghaladva a 250$-t is a hó eleji 125$ után. Azóta pedig már az áprilisi 266$-os csúcsot is meghaladta.

Amely tényállás pedig komoly fejtörést okozhat azoknak, akik lufinak minősítették az áprilisi csúcsot. Ha ugyanis az ember “lufinak” bélyegez valamit, úgy azzal általában arra utal, hogy a szóban forgó holmi árfolyama nem csak hogy irreális tempójú emelkedésen megy keresztül, amit aztán általában még gyorsabb összezuhanás követ majd (ezt önmagában még nevezhetnénk csak némileg kiugróbb árfolyam-ingadozásnak is), hanem emellett még arra is, a gyors értéknövekedést kizárólag esztelen, tömeghisztéria-jellegű lelkesedés táplálja, minden józan megfontolástól és valós piaci megalapozottságtól mentesen.

Mi több, ha egyszer egy lufi kipukkan, akkor az bizony úgy is marad, lévén a kipukkanás épp azt jelenti, hogy a piac észhez tér és rádöbben, mekkora őrültség volt a magas árszint. Ha azonban néhány hónap múltán az árfolyam ismét eléri a korábbi csúcsot, akkor az már egyértelműen arra utal, hogy a korábbi, hasonlóan magas ár talán mégsem volt akkora őrültség.

Jelen esetben pedig hatványozottan igaz ez a megállapítás már csak azért is, mert az elmúlt néhány hét alatt lezajlott árfolyam-erősödést a legkevésbé sem írhatjuk az intenzív média-hírverés számlájára. Az áprilisi fellendüléssel ellentétben ugyanis ezúttal inkább épp hogy rossz híreket kaptunk a bitcoinról: lecsaptak a Silk Roadra, komoly szerkezeti hibát sejtenek a Bitcoin rendszerében.

Az ilyen és ehhez hasonló hírek nyomán általában nem kifejezetten számít az ember gyors árfolyam-erősödésre – azonban ennek ellenére a jelek szerint mégis pontosan ez történik, köszönhetően (egyebek mellett) a kockázati tőkések egyre erősödő befektetési kedvének, illetve a szintén egyre fokozódó kínai keresletnek.

És ez még csak nem is az első ilyen alkalom, amikor hasonló meglepetést okozott egy “lufi” és az azt követő események. 2011-ben 0,30$ körülről – ehhez a kiinduló értékhez képest – csillagászati magaslatokba, 32$-ra erősödött az árfolyam, mielőtt újra visszaesett volna 2$-ra. A jelenből visszatekintve azonban egyértelműen megállapíthatjuk, hogy már akkor is az optimistáknak volt igazuk: a bitcoint valóban alulértékelték, még a 32$-os csúcson is. Csak épp el kellett telnie néhány évnek ahhoz, hogy a piac többi szereplője is felismerje ezt a tényt.

Abban persze most még nem lehetünk 100%-ig biztosak, hogy az idei év pesszimistái is hasonlóan ostobának tűnnek-e a majd a jövőből visszatekintve a jelenre; simán benne lehet a pakliban az is, hogy mire ezt a cikket elolvasod, már össze is zuhant újra az árfolyam. Az újbóli erősödés ténye azonban mindenféleképpen elgondolkodtathatja azokat, akik már áprilisban is folyamatosan lufit kiáltottak.

Forrás: Washington Post

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.