Még mindig lehet jövedelmező a bányászat; a kemény mag kitart

2011-10-25

Szerző: Adrianne Jeffries

Még a jelenlegi árakon is nyereséges lenne a bányászat? Egyes számítások szerint nem. Az energiárak ugyan erősen eltérőek (Észak-Dakotában például 0,07$, míg New Yorkban 0,17$), de az otthoni hobbibányászok még így erősen elbátortalanítónak találhatják a jelenlegi számokat. Október 20-án délután a Bitcoin árfolyama épp 2,23$-nál tartott, amikor a BetaBeat kapcsolatba lépett Alex Spitzerrel, a new yorki székhelyű ajánlómotor, a Hunch egyik fejlesztőjével, aki maga is már jó másfél éve bányászik Massachusetts-ben, ahol 0,14$-t számítanak fel egy kWh-ért. Becslése szerint nagyjából 0,35 BTC-t bányász ki egy nap alatt, így ha az ár nem változna, 1.000 napnál is több időbe telne, mire nyereségesnek mondhatná magát – ha nem ingyen kapná az áramot az egyik barátja irodájában.

“Otthonról persze egész biztosan nem lenne nyereséges” – mondta. – “Persze az is igaz, hogy a Bitcoin szerencsére úgy működik, hogy minél többen hagynak fel a bányászattal, az annál könnyebbé és így annál nyereségesebbé is válik újra.”

Spitzer úr gépe három nap alatt bányász ki egy bitcoint, és jelenleg 60 BTC-vel rendelkezik. “Jelen állás szerint viszont lehet, hogy egyszerűen összepakolom a gépet és hazaviszem, hogy játszhassanak rajta a gyerekek” – jegyezte meg.

A hobbibányászok haszonkulcsa egyre jobban elvékonyodik, azonban a kellően gyors gépek gazdái – saját elmondásuk szerint – még mindig eleget keresnek ahhoz, hogy továbbra is megérje nekik, annál is inkább, hogy a legtöbbjük már megkereste a bányászgépe árát, és hisz a Bitcoin hosszútávú jövőjében is. És persze ott vannak a Spitzer úrhoz hasonlók is, akik megtalálták a módját annak, hogyan juthatnak áramhoz ingyen vagy nagyon olcsón; mások a bányásztársulásokban bíznak, megint mások pedig speciális chipekkel dolgoznak. Mi több, párhuzamos BTC-NMC bányászat esetén az egész nyereségességi képlet is megváltozik.

Egy másik bányász meglátása szerint “a bányászat most is nyereséges, és nagy valószínűséggel mindig az marad, bármilyen mélyre zuhanjon is az árfolyam. A pánikolók figyelmen kívül hagyják a Bitcoin alapvető előnyeit és a demokratizáló, társadalomformájó erejét. A nyílt forráskódú projekt már átlépte a halhatatlanság kapujának kritikus fejlesztői küszöblétszámát. Azok, akik már akkor is használták a rendszert, amikor még csak 0,01$-nál tartott az árfolyam, még mindig itt lesznek akkor is, ha újra visszaesik erre a szintre. És amíg mindenki észben tartja a lényeget – jelesül azt, hogy megszabadulhatunk a kormányaink felelőtlen pénzkezelési trükkjeitől azáltal, ha egyszerűen visszavesszük a jogos jussunkat -, addig nem is fogjuk lekapcsolni a villanyt. A Bitcoin – vagy annak valamilyen örököse – már nem fog eltűnni, és bizony vissza is fogjuk venni általa a pénzkészletünk felügyeletét.

Forrás: BetaBeat

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.