Már az Expedia-nál is fizethet hotelszoba foglalásokért bitcoinnal
2014-06-13Egy újabb nagyvállalat döntött a bitcoin mellett. A washingtoni székhelyű online utazási ügynökség, az Expedia döntött úgy a napokban, hogy ügyfelei mostantól kriptopénzzel is fizethetnek a hotelszoba foglalásokért.
A bitcoinos fizetési opció szerda óta él, és a felhasználók az ügynökség honlapján választhatják ki, melyik fizetési opciót szeretnék igénybe venni foglalásaikhoz. Amennyiben a bitcoinos fizetést választják, úgy a rendszer egy másik oldalra irányítja őket, ahol jóvá kell hagyniuk a digitális pénztárcájukból történő utalást. Az utalás jóváhagyása után a felhasználót visszairányítják az Expedia weblapjára, ahol ugyancsak meg kell erősítenie a tranzakciót. Az ügynökség hivatalos tájékoztatása szerint a bitcoinos fizetési opció egyelőre csak a hotelszoba foglalásoknál lesz elérhető.
A tény, hogy az Expedia a bitcoin mellett tette le a voksát a megváltozott felhasználói szokásokkal hozható összefüggésbe, nevezetesen hogy egyre nagyobb az igény a bitcoinos fizetési opcióra, derül ki a vállalat termékfejlesztési alelnökének, Michael Gulmann-nak a tájékoztatásából.
„Úgy gondolom, hogy mind a vállalatunk, mind a digitális fizetőeszköz szemszögéből, a lehető legjobb pillanatban hajtottuk végre a fejlesztést,” mondta Gulmann egy interjúja során.
A hotelszoba foglalás új, pofonegyszerű fizetési módja valószínűleg egy újabb lökést ad a bitcoin élvonalba kerülésének, jóllehet már így is egy igen mozgalmas és eseményekben gazdag évet tudhat maga mögött a kriptopénz. Az Expedia nem az egyetlen gigavállalat, amely a bitcoin mellett döntött: az elmúlt hónapban a TV óriás Dish Network is a kriptopénz mellett tette le a voksát.
Mindazonáltal pillanatnyilag még korai lenne megjósolni, hogy összesen mennyi felhasználó fogja valójában igénybe venni az új fizetési lehetőséget. Még az Expedia sem mer jóslásokba bocsátkozni.
„Hazudnék, ha azt állítanám, hogy pontos számításaink vannak. Bármilyen számot is mondanék, az valószínűleg tévedés lenne,” mondta Gulmann.
Az alelnök bizonytalan álláspontja egy összetettebb jelenségre utal. Tudniillik, jelenleg még sokan gondolják úgy, hogy a bitcoin szimpla birtoklása több haszonnal jár, mint az elköltése, ekképp vonakodnak fizetőeszközként használni. De mindez különösebben nem zavarja az Expedia-t, mivel a vállalatnak nincs szüksége azonnali kriptopénz bevételre ahhoz, hogy mostani lépését sikernek könyvelhesse el. De akkor miért is értelmezhető sikernek (pusztán) maga a bitcoinos fizetési opció?
Mert a bitcoin tranzakciók támogatása egy előrelátó lépés. Az Expedia és a Dish Network is a Coinbase-el kötött együttműködési szerződést. A Coinbase egy vezető cég a digitális fizetőeszközök feldolgozásával foglalkozó szektorban. Amikor egy felhasználó úgy dönt, hogy bitcoinnal szeretné fizetni szobafoglalását, akkor az Expedia a Coinbase oldalán keresztül intézi a foglalást, azaz a felhasználónak a Coinbase oldalán keresztül kell belépnie digitális pénztárcájába, hogy jóváhagyja az adott összegű kriptopénz utalását. (Hasonló elven működik a PayPal is, így azoknak, akik már vásároltak valamit a PayPal-on keresztül nem lesz újdonság az Expedia eljárása sem.) Szóval miután a felhasználó jóváhagyta bitcoin tranzakcióját, a Coinbase fogja dollárrá konvertálni az összeget, és voila, a fizetés már meg is történt.
Gulmann elmondása szerint, az új fizetési eljárás integrációja nem tartott tovább pár hónapnál, és az implementáció költségei sem voltak „különösebben jelentősek.”
Mindez szuper az Expedia szemszögéből, de ha az integráció költségei tényleg nem voltak olyan jelentősek, illetve arról sincs különösebb elképzelésük, hogy hányan is fogják valójában használni az új fizetési opciót, akkor mi a bizonyíték arra, hogy mindez nem csak egy egyszerű reklámfogás?
Itt van egy új szolgáltatásunk, amit talán soha nem fog igénybe venni, de annyi baj legyen, hiszen mi olyan jó fejek vagyunk – tényleg!
Hogy megérthessük, mindez nem csak egy marketingfogás és, hogy gyakorlatilag minden vállalatnak a javára válhat a bitcoin elfogadása, arra van szükség, hogy kicsit jobban utánanézzünk a költségeknek. Mindent egybevéve, az Expedia, a Dish és egyéb nagyvállalatok, amikor a bitcoin elfogadása mellett döntenek, akkor gyakorlatilag költséget takarítanak meg. Ismeretes, hogy a különböző bankkártya szolgáltatók járulékos költségei (amiket a kereskedőkre terhelnek) sokszor kétszer annyiba kerülnek, mint a hasonló eljárások bitcoinos megoldásai. Vegyük például a Visa-t, aki 2,95% -al terhel minden egyes tranzakciót. Ezzel ellentétben a Coinbase mindössze 1%-os kezelési költséget számít fel, és ez az összeg csak abban az esetben növekszik, ha az adott kereskedő havi bitcoin tranzakciója meghaladja az 1 millió dollárt.
Az Expedia nyilvánvalóan jóval többet könyvel el évente. A 2013-as adatok alapján a múlt évben több mint 4 milliárd dollár bevétele volt. Ha tehát megoldható, hogy valamivel kevesebbet fizessen a bankkártya szolgáltatóknak, vagy akár bevételének csak egy kis töredékét, akkor az mindenképpen a javára szolgál.
Vannak néhányan, akik azzal henceghetnek, hogy ők az elsők között fogadták el a bitcoint. Az Expedia és más vállaltok talán nincsenek az elsők között, de azért a számukra is jó üzlet, ha valaki bitcoinnal fizet nekik.
Szerző: Brian Fung
Forrás: The Washington Post