Már a Zynga is elfogad bitcoint
2014-01-05Szerző: Danny Bradbury (@dannybradbury)
Bejelentette a közösségi játékok óriása, a Zynga, hogy egyes kiválasztott játékaikban immár bitcoint is elfogadnak a BitPay processzálásával, egyelőre amolyan teszt-jelleggel. Ezáltal egy negyedévente mintegy 200 millió dollárt megforgató potenciális piacot nyitottak meg a digitális pénz előtt.
A Zynga csapata egész pontosan a következő bejelentést tette a redditen:
Az egyelőre teszt-jelleggel beindított fizetési opció a FarmVille 2, a CastleVille, a ChefVille, a CoasterVille, a Hidden Chronicles, a Hidden Shadows és a CityVille játékosainak lesz elérhető. E játékok a Zynga főoldalán keresztül elérhetőek.
Mi itt a Zyngánál mindig a felhasználói élmény maximalizálására törekszünk, ezért is igyekszünk a játékosaink visszajelzéseinek megfelelően fejleszteni-alakítani tovább a játékainkat. Kíváncsian várjuk a visszajelzéseket az új, bitcoinos fizetési opcióról is annak érdekében, hogy ezután is a lehető legjobb játékélményt nyújthassuk mindenkinek.
A bejelentés valódiságát hamar megerősítették a BitPay-hez közeli források és a Zynga felhasználói is.
Említésre érdemes lehet még az is, hogy a Union Square Ventures és Andreessen Horowitz – aki már 2008-09-ben beszállt a Zynga két támogatásgyűjtő körébe – a Coinbase tárcaszolgáltatóban és fizetésprocesszorban is rendelkeznek részesedéssel.
A Zynga a közösségi játékokra összpontosító vállalatok új nemzedékének tagja. Ezek az általában már fennálló közösségi hálózatokat meglovagoló, addiktív élményt biztosító játékok sok felhasználót is vonzanak magukhoz, akik aztán az egyes játékok jellegétől függően versenyezhetnek vagy együtt is működhetnek egymással.
A Zynga bevételei két fő forrásból erednek: egyrészt a játékokban történő közvetlen vásárlásokból, másrészt pedig a partnereiktől. A játékbeli, közvetlen vásárlásokkal a játékosok az adott játék világán belüli, virtuális holmikat vehetnek, amelyek révén különböző előnyökre tehetnek szert.
A Reddit egyik felhasználója, bizonyos ‘betafall’ egy videót is készített arról, milyen könnyen és gyorsan lebonyolítható egy bitcoinos vásárlás a Zynga egyik játékában:
Az alternatív fizetőeszközöket és az alkalmazásokon belüli fizetések terén már eddig elég sok kalandba keveredett a Zynga. 2010-ben például állítólag egyenesen a Facebookról való teljes kivonulással fenyegetett, amikor az megpróbálta rákényszeríteni őket az akkoriban még aktív, de mára már elfüstölt saját virtuális pénzük, a Facebook Credits használatára a játékaikon belüli fizetések lebonyolításához. Ha ez a terv mégis összejött volna, úgy a Facebook nem kevesebb, mint 30%-át tehette volna zsebre a Zynga általuk hosztolt játékaiban lebonyolított összes belső tranzakciónak.
Végül persze megbékéltek és aláírtak egy öt évre szóló szerződést, de a Zynga eközben beindította a saját közösségi hálózatát, a Zynga With Friends-et is, amelyen keresztül egymásra találhatnak a különböző platformjaik játékosai. Összeállítottak továbbá egy Zynga API-t is, melynek segítségével külső fejlesztők is alkothatnak újabb közösségi játékokat a hálózatukra.
A 2008-ban alapított vállalat három évvel később, 2011 decemberében nyitott a nyilvánosság felé – tavaly pedig igen komoly megrázkódtatásokon mentek keresztül. A júliusban kikerült adatok tanúsága szerint a felhasználói bázisuknak közel a felét elvesztették az év folyamán.
A Zynga alkalmi, mobilbarát piaca éles ellentétben áll a hagyományos konzoljátékok piacával, mely utóbbiak összetettsége, költségvetése és fejlesztési időtartama nemritkán hollywoodi filmekével vetekedik. A konzolszektor vállalatai pedig látványosan eltávolodtak a virtuális pénzektől. A Microsoft például egy ideje már feladta a pontrendszerét és visszatért inkább a hagyományos, közvetlen, kártyás vásárlásokhoz.
Jeffrey Green, a fizetésprocesszálási üzletágra szakosodott pymnts.com rangidős elemzője azonban – aki még korábban, a Mercator Advisory Group berkeiben írt egy elemzést a nagy netes vállalatok által beindított virtuális pénzekről is – meggyőződéssel állítja, hogy a bitcoin játékbeli pénzként való használatának számos komoly előnye van. Nem csak egyszerűen egy újabb fizetési opciót kapnának ugyanis ezáltal, hanem egyenesen azt, amit egyébként is szerettek volna megkapni. Mint mondta:
Bár a bitcoin árfolyamának ingadozásai és ezáltal a dollárra váltást követően befolyó összegek alakulásai még jelenthetnek kihívásokat, és a volumen sem lenne túl magas, az mégis igen valószínű, hogy nem lenne hiány olyan játékosokban, akik mindig nyitottak az újdonságokra és szívesen ki is próbálnák azokat.
Megfontolandóak még természetesen a kezelési költségek is; mert bár a PayPal természetesen felszámítja a maga kezelési költségét, a Zyngához hasonló nagy halaknak kétségkívül adnak kedvezményeket, a bitcoin saját rendszerének rendkívül alacsony – vagy akár egyenesen nullás – tranzakciós díjaival már bizony igen nehéz vitatkozni.
Megvannak persze a bitcoinos fizetésnek a maga hátrányai is az ilyen játékok esetében. Ilyen például az, hogy a bitcoin rendszere – legalábbis egyelőre – nem támogatja az ismétlődő terheléseket, amelyek pedig jól jöhetnének a közösségi játékokhoz.
Nyilatkozat: Shakil Khan, a CoinDesk alapítója a BitPay egyik befektetője.
Forrás: CoinDesk
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.