Köszönjük, Mr. Schumer!

2012-01-26

Szerző: Amir Taaki (genjix)

Chuck Schumer amerikai szenátor nyolc hónappal ezelőtt erkölcsi hadjáratot indított a geekek pénze ellen. A vörös sarokban tehát egy bürokratát láthatunk, a kék sarokban pedig geekeket, hackereket és anarchistákat. Schumer a következőképpen fogalmazott: “Ez a pénzmosás egy online változata… névtelen, biztonságos és lenyomozhatatlan – ami pedig veszedelmes kombináció… ezért tehát tenni fogunk róla, hogy csírájában el legyen fojtva most, még mielőtt tovább eszkalálódhatna.”

Kemény szavak egy puhány politikustól; nem csak hogy maga a Bitcoin él és virul még most, nyolc hónappal Schumer e bejelentése után is, de emellett az a bizonyos rejtett feketepiac-weboldal is virágzik, amit Schumer szintén kinézett magának a Bitcoinnal együtt. Teljesen nyilvánvaló tehát, hogy Schumer kijelentése üres fenyegetőzés, politikai színjáték volt csupán. Ha valóban fel akart volna lépni a célpontjai ellen, úgy egy szót sem szólt volna a nyilvánosságnak, viszont annál többet az illetékes hatóságoknak. Ehelyett azonban úgy döntött, hogy ország-világ előtt reklámozni kezdi a Bitcoint és ama bizonyos feketepiac-weboldalt, óriási publicitást kerítve így azoknak.

Mindazok közülünk, akik már a kezdetek óta tagjai voltak a Bitcoin közösségének, mindig is remélték, hogy egy nap megpillanthatják vagy meghallhatják majd a Bitcoin nevét a mainstream médiában is. Elvégre tökéletesen tisztában voltunk a kriptopénzünk (vagy épp árucikkünk) fantasztikus lehetőségeivel, és tűkön ülve vártuk azt az elkerülhetetlen áttörést, ami Schumer fent idézett bejelentésének köszönhetően még talán néhány évvel hamarabb is jött el, mint reméltük. És bár nem kifejezetten ilyesmiben reménykedtünk, publicitásnak attól még ez is publicitás volt. Az erkölcsi pánik nyomán támadt diskurzus pedig kiváló lehetőséget adott a Bitcoin társadalmi előnyeinek ismertetésére és kidomborítására.

Az egyik leghangsúlyosabb érv, ami sikeresen eljutott több sajtóorgánumba is, az volt, hogy bárki bármit is csinál, a Bitcoin mindenképpen fenn fog maradni, egyszerűen lehetetlen lekapcsolni – és ha bármilyen támadást indítanak ellene vagy törvényen kívül helyezik, úgy azzal csak azt érik el, hogy bár csírájában ellehetetlenítik ugyan a potenciális jótéteményeinek és nagy lehetőségeinek kibontakozását, de a legkevésbé sem gátolják meg az illegális felhasználását, mivel annak – természeténél fogva – egyáltalán semmit nem árt a törvényen kívül helyezés. Csak a legális, tisztességes használatot lehetetlenítenék el tehát.

A tudomány és a technológia mindig semleges. Az atomtechnológiával éppúgy termelhetünk magunknak tiszta és biztonságos energiát, ahogyan előidézhetünk vele komplett világégést is. A tudomány és a technológia soha nem jó- vagy rosszindulatú, baráti vagy ellenséges. Egy kalapáccsal is végezhetünk fantasztikus asztalos- és ácsmunkát, de ugyanígy vandálkodhatunk és hajthatunk végre vele más embertelen szörnyűségeket is.

Ugyanígy, a Bitcoin technológiája is semleges. Ha valaki ennek ellenére mégis magát a Bitcoin rendszerét hibáztatja annak a kétes célú felhasználásai miatt, akkor már rég nem azokkal foglalkozik, akikkel ténylegesen kellene, vagyis magukkal a tényleges elkövetőkkel. Magát az internetet sem tiltottuk be pusztán azért, mert egy csekély kisebbség tanyát vert annak a sötét sarkaiban, és mindenféle homályos ügyleteket bonyolít le ott – mivel felismertük, hogy az internetben óriási lehetőségek rejlenek. Ugyanígy, a Bitcoin rendszerében is óriási társadalmi jótétemények lehetőségei rejlenek.

Nem látok módot arra, hogy egyszerre zárjuk el a technológiától a rosszfiúkat és tegyük azt közben mégis hozzáférhetővé mindenki más számára. És nagyjából minden technológiával ez a helyzet, még a katonai jellegűekkel is. A GPS is katonai technológia, katonai használatra lett kifejlesztve. És a GPS-t is felhasználhatják terroristák is a célpontjaik behatárolására. Ebben pedig csak úgy gátolhatnánk meg őket, ha kivétel nélkül mindenkitől elvennénk a GPS-eket. És akkor most képzeljük el, mi lenne, ha valóban senki nem használhatna GPS-t. Milyen hatása lenne ennek a gazdaságra? – Philip Zimmermann a PGP-ről

Schumer hátteréből kiindulva megállapíthatjuk, hogy nem érdemes komolyabban foglalkozni vele, komolyan venni pedig végképp nem, mivel messze nem ez az első nagy – és teljesen üres – kijelentés, amit tett. A jelek szerint neki amolyan szokása a nagyzolás. Azt azonban mégis sikerült elérnie a bejelentésével, hogy a mainstream média is felfigyeljen a Bitcoinra, és többé már ne is feledkezzen meg róla. Egy szenátor bejelentésére volt szükség ahhoz, hogy a Bitcoin kifejezetten “trendivé” és “menővé” váljon.

Nem sokkal Schumer után a Reuters is lehozott egy kellőképpen negatív hangvételű cikket; idézték az USA Kábítószer-ellenes Ügynökségét (DEA), mely szerint a Bitcoin is csak egy újabb drogkereskedelmi technológia. Mi több, ekkoriban még a legnagyobb váltó, az MtGox sem volt hivatalosan elérhető, nem közölt magáról vállalati adatokat, és ennek megfelelően rendkívül gyanúsnak is tűnt.

Bár a bitcoin-váltókról kevés a nyilvánosan hozzáférhető információ, egy, a Bitcoin Watch weboldalon közzétett értesülés szerint az MtGox japán bankszámlát használ, és közvetett bizonyítékok utalnak arra, hogy számos más váltó is működik az USÁn kívül. Magának az MtGoxnak a weboldala nem ír telefonos elérhetőséget, és emailben sem lehetett felvenni a kapcsolatot a képviselőivel.

Ez a helyzet pedig ránk, az Egyesült Királyságbéli Britcoin (immár Intersango) üzemeltetőire sem vetett túl jó fényt. Azóta elég sokan kérdezték már tőlünk, hogy mégis miért támogatjuk a Bitcoin szabályozását. Nos, ezért: mert akkoriban kénytelenek voltunk megtenni ezt a lépést annak érdekében, hogy ellensúlyozhassuk a negatív hangulatot. Fennállt annak a veszélye, hogy ha senki nem tesz semmit, akkor a Bitcoint véglegesen drogkereskedelmi eszköznek bélyegzik. Fennállt a veszély, hogy az irracionális riadalom katasztrofális következményekkel fog járni rövid távon.

Ezért tehát felvettük a kapcsolatot a médiával, és többfelé, többféleképpen is elmagyaráztuk, hogy mennyire oktalanság ez az egész vádaskodás. Még a Reuters cikkének a szerzőjét is felhívtuk, és három órán keresztül magyaráztuk neki a Bitcoin rejtelmeit, majd megadtuk neki az MtGox illetékeseinek kapcsolati adatait is. Másnap pedig az illető már egy sokkal pozitívabb cikket publikált a Bitcoinról.

Ekkoriban az Intersango fejlesztési központja még Varsóban volt (annak ellenére, hogy egyébként teljes egészében Egyesült Királyságbeli a vállalat). Így volt szerencsénk közeli – és baráti – kapcsolatba kerülni a Bitomat lengyel bitcoin-váltóval; időnként össze is ültek a csoportjaink. Beszélgettünk, egyeztettünk, tervezgettünk, valamint megfogalmaztunk és aláírtunk egy nem sokkal később publikált közös nyilatkozatot is.

2011. június 13.

Tisztelt Brett Wolf,

Felfigyeltünk a cikkére és szeretnénk több információt is megosztani önnel. Bár az MtGox (a legnagyobb váltó) nem elérhető, én mégis össze tudom hozni önt az oldal vezető fejlesztőivel éppúgy, ahogyan a 2. és a 3. legnagyobb váltó tulajdonosaival és üzemeltetőivel is.

A Bitomat(.pl) egy lengyel váltó, ami 40.000 dollár értékű bitcoin-forgalmat bonyolított le csak az elmúlt 24 óra alatt, míg a Britcoin(.co.uk) brit váltó 25.000 dollárnak megfelelőt.

A Bitcoint határozottan nem az illegális drogkereskedelem támogatására fejlesztették ki. Épp ellenkezőleg, az alkotói és a korai fejlesztői kifejezett idealisták, akiknek leghőbb vágya a világ egyenlőtlenségeinek feloldása, különös tekintettel a pénzügyi tranzakciók témakörére.

Van szerencsém személyes kapcsolatban állni az immár 30 éve a banki átutalások szabványának számító, világszerte összesen több, mint 9.000 bank gerincét alkotó SWIFT vezetőjével. A kereskedelem hatékonyabbá tételével nem csak hogy az egész világ gazdagabbá válhat, de a szerencsétlenebb sorsúak is jobban járhatnak. (Elég csak szemügyre vennie a Western Uniont, és máris láthatja a horribilis díjaikat.)

És bár az MtGox tulajdonosa lenyomozhatatlan, a Bitcoin természetéről, céljairól és sokrétű előnyeiről nagyon szívesen tájékoztatjuk önt.

Mivel a Bitcoin egy decentralizált rendszer, így hivatalos szóvivője sincs. Ennek a felállásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Egyik hátránya például az, nincs szervezett és kollektív mozgalom a rendszer népszerűsítésére és az azzal kapcsolatos alapismeretek minél szélesebb körű elterjesztésére. Mégis kár lenne azonban elveszíteni egy ilyen sokrétű társadalmi jótéteményekkel és egy mindenkit gazdagabbá tevő világgal kecsegtető rendszert a puszta tájékozatlanságból és az ismeretek hiányából fakadó félelem és vak elutasítás miatt.

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, állunk rendelkezésére. Kiváló tisztelettel,

Donald Norman (Bitcoin-népszerűsítő www.bitcoinconsultancy.com)

Skype – [kivágva]

+48 7435 435 122

Amir Taaki (http://britcoin.co.uk)

Bartek Szabat (http://bitomat.pl)

Ti mindannyian tehát, akik azon értetlenkedtek, hogy miért szorgalmazzuk mi annyira a bitcoin-váltók szabályozását, jobb szeretnétek talán, ha egyszerűen bemutatnánk mindenkinek, és a kriptoanarchista kiáltványhoz irányítanánk őket? Persze, szórakoztató a tűzzel játszani, de a legkevésbé sem vall érett megfontolásra.

Ennek kapcsán kiemelném azt is, hogy nem magának a Bitcoinnak, hanem konkrétan a bitcoin-váltóknak a szabályozását szorgalmazzuk, hogy mindenkinek legyen jogi menedéke arra az esetre, ha valamelyik váltó akármilyen okból is elveszítené vagy egyéb módon eltüntetné a gondjaira bízott pénzt. Nem azt akarjuk tehát, hogy bárkinek is elmenjen a kedve a Bitcoin használatától, hanem azt, hogy a váltók is tartsák magukat az ipar szabványaihoz és előírásaihoz.

Ennek a történetnek az utolsó fejezete az volt, amikor a channel4 meghívott Londonba egy Bitcoin-interjúra. Állítom, hogy a valaha is adott egyik legjobb és legkiválóbb interjú volt ez, amit valaha is adtam, tökéletes válaszokkal minden kérdésre, precízen és pontosan.

Adásba azonban mégsem került (időhiányra hivatkozva). Ehelyett egy abszolút egyoldalú, negatív elfogultságú összeállítást sikerült leadniuk, kizárólag a Bitcoinnal kapcsolatos aggályaikat és az azzal szembeni ellenérzéseiket megfogalmazó személyeket szólaltatva meg. Így visszanézve valószínűnek tartom, hogy egyszerűen csak megpróbáltak valahogy csőbe húzni, hogy tőlem is bevághassanak valamit a negativitásuk alátámasztására.

Szégyenletes lépés volt ez tehát a channel4-tól. Minden hitelüket elvesztették a szememben. Ezzel szemben azonban más szervezetek zsurnalisztái kiváló riportokat készítettek a Bitcoinról, bizonyságát adva a szakértelmüknek és a profizmusuknak, kiérdemelve az őket megillető tiszteletet. Személyes kedvencem a BBC-nek ez az alkotása. Az interjú kezdetén a riporter még szkeptikus volt, a végén pedig már kifejezetten lelkes a Bitcoin iránt.

A zsurnaliszták is csak emberek, a legtöbbjük pedig egyszerűen csak az igazságot szeretné kideríteni, és még ha ellentmondásos adatokkal kerülnek szembe, akkor is megtesznek minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy kiválogassák és elkülönítsék a tényeket. Ebben pedig mi magunk is szívesen segítünk nekik. Ezért fogunk győzni – ezért fog győzni az igazság.

Forrás: Bitcoin Media

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.