Jönnek a bitcoinos ajándékkártyák

2013-08-12

Szerző: David Gilson

Világszerte mindenfelé tervezi bitcoinos ajándékkártyák forgalmazását a frissen indult, kanadai székhelyű CoinTap vállalat. Céljuk, hogy minél könnyebbé tegyék a nagyközönség számára a bitcoinhoz jutást. A kártyák bitcoin-“tartalma” a rajtuk található kód segítségével szerezhető meg.

Ashley Fulks, a CoinTap illetékesének elmondása szerint a vállalatuk “nagy kártyaforgalmazókkal együttműködve igyekszik minél több boltba és üzletbe eljuttatni” a bitcoinos ajándékkártyáikat. Ezeket különböző, hagyományos pénzben mért névértéken (pl. 20$) árulják majd; arról azonban, hogy a bitcoin-“tartalmuk” hogyan aránylik majd az eladási árukhoz, csak annyit mondtak, hogy “versenyképes váltási árat” fognak kínálni.

Elmondta továbbá Fulks azt is, hogy közvetlenül az indulásukat követően először még csak és kizárólag bitcoinos ajándékkártyákkal fognak foglalkozni, de ha és amennyiben kellően népszerűvé válnak más virtuális pénzek (pl. litecoin vagy ripple) is, úgy természetesen olyan kártyákat is kínálnak majd az érdeklődőknek.

Székhelyválasztásukat illetően kiemelte, hogy Kanada rendkívül barátian viszonyul a digitális pénzekkel foglalkozó üzletekhez és vállalkozásokhoz, így hozzájuk is. Mi több, a Kanadai Királyi Pénzverde még egy saját virtuális pénzt is létrehozott, név szerint a MintChipet. Ezzel pedig Kanada lett az első olyan ország a világon, amely saját digitális kibocsátású pénzzel büszkélkedhet.

Jogilag Kanada áruként, például a búzához vagy az olajhoz hasonlóan kezeli a bitcoint. Így, a bitcoin-árusítás útjába sem gördítenek semmiféle akadályt, csak némi adót (pl. egy 5%-os, ún. állami szolgáltatási adót) vetnek ki az értékesítésre, éppúgy, mint az előbb említett egyéb árucikkek esetében. Ez azonban értelemszerűen csak az országon belüli eladásokra vonatkozik; a Kanadán kívüli vásárlók így feltehetőleg némivel olcsóbban juthatnak majd hozzá a kártyákhoz – a kanadai eladásokból viszont a kanadai adóhivatal is megkapja a maga részét, így mindenki jól jár.

Arra vonatkozóan, hogy honnan szerzik a kártyák formájában értékesítendő bitcoinokat, Fulks azt felelte, hogy van egy kezdő tartalékuk az induláshoz, a későbbiek során pedig egy helyi, kanadai váltón keresztül töltik majd fel folyamatosan a készleteiket, szükség szerint.

A CoinTap weboldala szerint már csak kicsivel több, mint egy hónap van vissza az indulásig – email-hírlevélre pedig természetesen már most fel lehet iratkozni, ha nem akar lemaradni az ember semmiről.

Forrás: CoinDesk

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.