Fájlmegosztás, PayPal és Bitcoin
2013-01-12Szerző: Jon Matonis
A BitTorrent és a Bitcoin tökéletesen kiegészíti egymást – amint ez fényesen kiderül a TorrentFreak két friss cikkének egyikéből is, mely arról számol be, hogy a PayPal szabad és teljeskörű hozzáférési lehetőséget követel a privát BitTorrent-tracker-oldalaktól annak érdekében, hogy átfésülhesse a megosztott felhasználói tartalmakat potenciálisan jogsértő állományok után.
Még ugyanezen a napon jelent meg a másik is, amely pedig arról adott hírt, hogy a bostoni Northeastern University kutatóinak megállapítása szerint a domain-lefoglalások lényegében hatástalanok a fájlmegosztó oldalak ellen folytatott küzdelemben, és hogy jóval hatékonyabb megoldást jelentene az ilyen oldalakhoz áramló pénzfolyamok elvágása. Az illetékesek pedig nem is tétlenkednek; már az olyan internet-szolgáltatókat is pénzügyi retorziókkal fenyegetik, amelyek akár csak egy kicsit is barátságosabban viszonyulnak a Bittorrenthez.
Az online gyógyszeripar ellen indított fizetésalapú támadásokhoz hasonlóan a cenzúra-rezisztens bitcoin ebben az esetben is hathatós megoldást kínál a maga hangsúlyosan politikamentes pénz-jellegével. Megfelelő eljárásmód esetén a bitcoin-használat is lehet éppen olyan privát, mint a készpénzes fizetés – és a bitcoin nem is fog önkényesen ítélkezni afelett, hogy mire is költheted el a pénzed, és mire nem. A Bitcoin egy vegytiszta értékátvivő protokoll ás általában véve ugyanazon elosztott P2P-alapelvek szerint működik, mint a BitTorrent.
Persze több kommentelő is felvetette már a fenti cikkeknél a különböző alternatív – bitcoinos – megoldásokat. Mivel azonban a privát BitTorrent-trackerek általában adományokból tartják fenn magukat, amelyek közvetítésére pedig még mindig a PayPal a legelterjedtebb csatorna, ezért igen komoly érvágást jelentene nekik, ha egyik napról a másikra teljességgel meg kellene szabadulniuk attól és más, kevéssé ismert fizetési megoldásokra átállniuk.
Tény persze, hogy a PayPal is csak egy magánvállalat, és senki nem köteles igénybe venni a szolgáltatásaikat. A baj csak az, hogy az esetleges felelősségre vonhatóságtól való félelmükben, valamint az illetékes hatóságok nyílt nyomásgyakorlása miatt a PayPal kemény feltételeket támaszt a fájlmegosztó szolgáltatásokkal szemben – ide értve a fájlhosting-szolgáltatókat éppúgy, ahogyan a BitTorrent-trackereket is. És bár más-más országok jogrendjében ezek akár nagyban eltérő elbírálás alá is eshetnek a különböző szerzői jogi törvények eltérő értelmezései nyomán, a PayPal a saját keretein belül nemes egyszerűséggel egységesíti a helyzetet.
Milyen információkra van szüksége a PayPalnek a fájlmegosztó- és hírcsoport-szolgáltatások jóváhagyásához?
A fájlmegosztó- vagy hírcsoport-szolgáltatásokhoz való hozzáférést biztosító kereskedők kötelesek folyamatos megfigyelés és ellenőrzés útján megakadályozni bármilyen illegális tartalom megosztását. A PayPal használatának megkezdését megelőzően a kereskedők kötelesek elfogadni az alábbi felhasználási feltételeket és elküldeni minden szükséges információt az aup@paypal.com címre.
* A kereskedők kötelesek tájékoztatni a PayPal-t arról, hogy hogyan ellenőrzik a szolgáltatásukon keresztül megosztott fájlokat, hogyan előzik meg az illegális tartalmak megosztását és hogyan távolítják el vagy teszik elérhetetlenné az ellenőrzést kijátszó és mégis megosztásra kerülő tartalmakat.
* Amennyiben a kereskedők keresőeszközt is üzemeltetnek a megosztott fájlok közti keresésre, úgy tájékoztatniuk kell a PayPal-t arról is, hogyan akadályozzák meg a feltehetőleg illegális tartalmú fájlokhoz való hozzáférést a keresőjükön keresztül.
* A kereskedők kötelesek a felhasználási feltételeikben is megtiltani a felhasználóik számára az illegális tartalmak feltöltését és jelezni, hogy aki mégis megsérti ezt a kitételt, azt permanensen ki fogják zárni a szolgáltatásukból.
* A kereskedők kötelesek jelenteni a szolgáltatásukon detektált fájlokat a National Center for Missing & Exploited Children’s CyberTipline-nak.
* A kereskedők kötelesek szabad és teljeskörű hozzáférést biztosítani a PayPalnek a szolgáltatásukhoz annak érdekében, hogy a PayPal elfogadható felhasználásért felelős részlege is ellenőrizhesse a megosztott tartalmakat.
* A kereskedők kötelesek egy közvetlen kapcsolati lehetőséget biztosítani a PayPal felé annak érdekében, hogy azonnal lehessen jelenteni a feltételezett illegális tartalmakat.
* A kereskedők kötelesek tájékoztatni a PayPal-t arról, hogyan működnek együtt a hatóságokkal a szolgáltatásukon keresztül elérhetővé tett illegális tartalmak ügyében.
* A kereskedők kötelesek tájékoztatni a PayPal-t arról, hogyan fogadják és kezelik a jogtulajdonosktól érkező, jogsértő tartalmakra vonatkozó bejelentéseket.
* A kereskedők kötelesek tájékoztatni a PayPal-t arról, hogyan és milyen eljárásrend szerint ellenőrzik a szolgáltat6ásukon keresztül elérhetővé tett fájlokat és hogyan távolítják el vagy teszik elérhetetlenné a feltételezhetően illegális tartalmú fájlokat.
* Ha a PayPal tesz jelentést a kereskedőknek a szolgáltatásukon keresztül megosztott, feltehetőleg illegális tartalmú fájlokról, úgy a kereskedők kötelesek azonnal blokkolni a kérdéses fájlokat és egy munkanapon belül válaszolni a PayPal jelentésére, pontosan részletezve, hogy milyen lépéseket tettek az ügyben. A PayPal ilyenkor kiértékeli a kereskedők válaszát és eljárását, valamint fenntartja a jogot a kereskedők PayPal-egyenlegénék lezárására, felfüggesztésére vagy korlátozására is, amennyiben úgy látja, hogy nem tesznek megfelelő lépéseket az ilyen jellegű fájlok blokkolása érdekében.
A PayPal tehát a jelek szerint szorgosan készíti elő a terepet a saját utódjának. Amint arra egy veterán redditor is rámutatott, “minden egyes ilyen incidens csak még vonzóbbá teszi a bitcoint; ezek a vállalatok a saját sírjukat ássák.”
A TorrentFreak jelentése szerint a PayPal már el is kezdte a privát BitTorrent-trackerek egyenlegeinek befagyasztását mindaddig, amíg nem kapnak teljeskörű hozzáférést az oldalukhoz. Ugyanígy jártak továbbá az olyan fájlhosting-szolgáltatók is, mint a MediaFire, a DepositFiles és a Putlocker is; az utóbbi ráadásul fél éves időtartamra súlyosbítva büntetésül azért, amiért szót mert emelni a felhasználóik után való kémkedés ellen.
Nem lenne persze semmi gond akkor, ha a PayPal-t csak alig néhányan használnák világszerte, de mivel a valóság ennek épp az ellenkezője, ezért az ilyen intézkedések bizony komoly bevételkiesést okozhatnak mindazoknak, akik nem tudtak kellőképpen felkészülni alternatív fizetési módszerekkel. Egy nagyobb fájlhosting-szólgáltató tulajdonosának szavaival élve, “Ez megdermeszti az egész fájlhosting-ipart; vannak olyan oldalak, ahol eddig a felhasználók több, mint 90%-a fizetett PayPallel.”
A TorrentBytes be is jelentette, hogy ha nem találnak más megoldást, akkor kénytelenek lesznek bezárni:
Adományok lennének, csak csatorna nincs a kezelésükre. Jelenleg az összes olyan szolgáltató, amelyeknek fizetnünk kell, csak PayPalt, hitel- vagy bankkártyákat ill. közvetlen banki utalást fogad el. Mindössze egyetlen olyan szolgáltatónk van, aki bitcoint is elfogad. Ha nem találunk nagyon gyorsan valamilyen reális és működőképes alternatívát az oldal pénzügyeinek 100%-os PayPal-mentesítésére, akkor nagyon úgy tűnik, hogy január hó vége után nem sokkal véget fog érni a TorrentBytes története.
Bitcoint minden további nélkül elfogadhat bárki külső szolgáltatók nélkül is. A bajok csak ott kezdődnek, ha el is szeretnénk költeni őket. Mert bár az olyan szolgáltatók, mint a BitPay és a Coinbase gyorsan és hatékonyan átváltják bárkinek a saját pénznemére a neki címzett bitcoin-utalásokat, a TorrentBytes és a hozzájuk hasonló oldalak üzemeltetőinek nem feltétlenül van erre a célra felhasználható bankszámlájuk ill. hitel- v. bankkártyájuk. Ha nincs lehetőség sem fizikai készpénzes bitcoin-váltásra, sem pedig offshore bankkártya-pótló megoldásokra, akkor megint csak a bankszámlás megoldások maradnak a legtöbb bitcoin-váltó esetében. Bizony küzdelmes tud lenni az élet egy állammentes pénz hajnalán.
Nem teljesen reménytelen azonban a PayPal-mentesítés álma: több VPN-szolgáltató is fogad már el bitcoint, és egyes filehosting-oldalaknak és privát torrent-trackereknek is sikerült már megoldaniuk a bitcoinos átállást – így például a Lumifile-nak, a filecloud.io-nak és a TorrentLeech-nek is.
Tényleg igazuk lehet a kutatóknak a pénzfolyamok elvágását illetően; mások is felvetették már azt az elképzelést, hogy a gazdasági szabályozások és a nyakló nélküli állami költekezés problémaköreit is igen hatékonyan meg lehetne oldani az állam felé áramló pénzfolyamok elvágásával.
Twitteren itt követheted a szerzőt.
Forrás: Forbes
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.