Egymilliárdos árfolyam és őrült robot az MtGoxon

2012-08-18

Szerző: Vitalik Buterin

Váratlan, nagymértékű ingadozás jelentkezett az MtGox árfolyamában az elmúlt napok során, hasonlóan egy néhány héttel ezelőtti alkalomhoz; míg azonban akkor 7,3 és 9,5$ között ugrált az árfolyam, addig jelen esetben 12,64 és 13,84$ között. Ez tehát kevésbé volt drámai, azonban annál gyorsabb és váratlanabb, mivel mindössze 20 perc alatt zajlott le – a kereskedés volumene pedig az addigi, percenkénti 14 BTC-s átlagról 1.000 BTC/percre ugrott. Mindez pedig tavaly július vége óta nem látott árfolyamcsúcsokat eredményezett.

A hagyományos pénzügy világában a legkevésbé sem számít szokatlannak a kereskedőrobotok időnkénti megbolondulása. Két héttel ezelőtt például a Knight Capital nem kevesebb, mint 440 millió dollárt vesztett az egyik kereskedőalgoritmusa meghibásodása nyomán; ezzel közel négy évi árbevételük ment a levesbe, a részvényeik árfolyama pedig 75%-kal esett vissza. A Bitcoin világában ezzel szemben lényegesen nehezebb megállapítani a felelős(ök) kilétét, vagy akár csak azt megbecsülni, hogy mennyit is veszíthettek ezen az eseményen. Hasonlóképp nem tudunk képet alkotni arról sem, hogy hány szerencsés kereskedő tudta kihasználni a robot ideiglenes megkergülését néhány gyors arbitrázsakcióval.

Megjegyzésre érdemes még az eset kapcsán, hogy mind az említett korábbira, mind pedig a mostanira közvetlenül a bitcoin árfolyamának egy-egy hirtelen, nagyarányú fellendülése másnapján került sor. Elképzelhető tehát, hogy mindkettőért egyazon bot volt a felelős, ugyanazon hibája miatt, amit nem korrigáltak benne rögtön az első eset után.

Függetlenül azonban attól, hogy pontosan ki is volt a felelős, a piac mindkét esetben gyorsan korrigált, így a hétköznapi felhasználók gyakorlatilag semmit sem éreztek ebből az egészből, és az árfolyam is lényegében stabil maradt meg. Két órával később pedig már úgy zajlott tovább a kereskedés a megszokott medrében, mintha mi sem történt volna.

* * *

Hasonló érdekesség, valamivel régebbről, hogy augusztus 9-én az árfolyam egy alkalommal igen rövid időre ugyan, de kereken 1.000.000$-ra szökött fel, a piaci mélység pedig hihetetlenül alacsony volt, a normálisnak csupán egy töredékét tette ki. És bár egyesek – nem meglepő módon – hackertámadásra gyanakodtak, ezúttal szó sem volt semmi ilyesmiről. Mint kiderült az MtGox hivatalos közleményéből, csak egy technikai malőrről volt szó: a kereskedőmotor egy régi bugjáról, amit már figyeltek egy ideje, és amit most egy nullás összegű ügylet aktivált.

És bár azóta az eset minden nyomát eltörölték az MtGox és a BitcoinCharts előzményeiből is, a különleges jelenséget sikeresen elcsípő felhasználók több képernyőlementésben is megörökítették azt.

Az eset kapcsán kiadott hivatalos közleményében az MtGox – természetesen – azt is megjegyezte, hogy a jövőbeli hasonló esetek elkerülése érdekében kellőképpen javították a rendszerüket.

Forrás: Bitcoin Magazine és Bitcoin Magazine

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.