Dorian Nakamoto ügyvédet fogadott és nyilvános nyilatkozatban reagált a Newsweek cikkére

2014-03-17

Nakamoto-AP-Reporter-Screencap

A férfi, akit a Newsweek a Bitcoin feltalálójaként azonosított,  ̶  teljes nevén Dorian Prentice Satoshi Nakamoto   ̶ ügyvédet fogadott, és egy hivatalos nyilatkozatot is közzétett.

„A Newsweek a Bitcoinról írt cikkében engem is megemlített. Jelen nyilatkozatot azért írom, mert szeretném tisztázni a nevem” – olvasható a Reuters tudósítója, Felix Salmon által közzétett nyilatkozatban.

Nakamato elmondása szerint először ez év februárjában hallott a Bitcoinról, amikor is egy újságíró (valószínűleg Leah McGrath Goodman, a Neewsweek cikk szerzője) megkereste fiát a témával kapcsolatban.

„Ezután nem sokkal az újságíró a saját házamban is felkeresett. Ekkor hívtam a rendőrséget, és nem adtam hozzájárulásomat a beszélgetéshez”– mondta Nakamato. „Ezt követően találkoztam egy másik újságíróval, az Associated Press-től, akinek a beszélgetés folyamán „bitcom”-ként említettem az új technológiát. Mivel még ekkor is alig ismertem a témát.”   

Ahogy a Newsweek cikk is említette, Nakamoto alapvetően műszaki ismeretekkel rendelkezik. Elmondása alapján valamennyire a programozáshoz is ért, főleg legutóbbi munkájának köszönhetően, mivel a légi közlekedést biztosító felszerelések javításán dolgozott az amerikai légügyi hatóságnál (FAA).

„Nem értek a kriptopénzek szerkezeti vázához és soha nem is dolgoztam rajtuk, mint ahogy semmilyen más P2P hálózaton, vagy alternatív fizetőeszközön”- mondta.

 Nakamotonak az elmúlt időszak folyamán számos egészségügyi problémával kellett szembenéznie, 2012 folyamán a prosztatája miatt műtötték, 2013 októberében pedig stroke-kal kezelték. Az elmúlt tíz év folyamán gyakorlatilag nem volt állandó munkája. Mivel sem mint mérnök, sem mint programozó nem tudott elhelyezkedni, így jobb híján dolgozott fizikai munkásként, közvélemény kutatóként és helyettesítő tanárként.

„A Newsweek cikke nagymértékben csökkenti annak az esélyét, hogy ezek után egy jól jövedelmező állást találjak” – mondta.

Nakamoto jogi tanácsadójára hivatkozva úgy nyilatkozott, ez volt az utolsó eset, hogy a témával kapcsolatban hivatalos nyilatkozatot tett.

„Őszintén köszönöm mindazoknak, az Amerikai Egyesült Államokban és szerte a világon egyaránt, akik támogatásukról biztosítottak”… „Most arra kérem önöket, hogy tartsák tiszteletben a magánéletünket.”

Mostanáig nem érkezett válasz Goodman-től Nakamoto nyilatkozatára.

A teljes eredeti nyilatkozatot az alábbiakban olvashatja.

Bi59sc6CEAE6NkO

Szerző: Eric Calouro

Forrás: newsBTC