Bitcoint is elfogad a “kínai Google”

2013-10-17

Szerző: Caleb Garling ( Email , Twitter )

Bejelentette a Baidu kínai keresőóriás, hogy immár bitcoinos fizetést is elfogad a biztonsági szolgáltatásai egy részéért. Míg az USÁban – érthető módon – a Baidu csak a 130. legkeresettebb weboldal, addig Kínában – szintén nem meglepő módon – az első. Ezzel pedig, tekintve az ország 1,3 milliárdos lélekszámát világszerte is az ötödik legnépszerűbb weboldalnak számít az Alexa adatai alapján. Nevezik a céget gyakran “a kínai Google”-nek is, mivel nekik is a keresés a fő profiljuk, viszont kínálnak emellett egyéb, kiegészítő jellegű szolgáltatásokat is. Van, amit ingyen, van, amit pénzért. A részvényeinek az árfolyama pedig lényegében 100%-kal emelkedett a NASDAQ-on az elmúlt néhány hónap során.

Egyelőre a Baidu kizárólag a Jiasule biztonsági szolgáltatásának igénybevételéért cserébe fogad el bitcoinos fizetést. Ez lényegében egy tűzfal- és DDoS-elhárító szolgáltatás nagy látogatottságú oldalak számára. Fontos részlet tehát, hogy – legalábbis egyelőre – nem univerzálisan lépte meg a Baidu a bitcoinos fizetés-elfogadást, hanem csak erre az egy szolgáltatására vonatkozóan.

Magának a bitcoinnak is élménydús egy éve volt most. Nevezték már a netes kereskedelem megváltójának éppúgy, ahogy démonizálták is éppen elegen. Az árfolyama előbb 220$-ra szökött vel márciusban, majd gyorsan visszaesett 70$-re, csak azért, hogy aztán újból stabil, mindmáig is tartó erősödésbe kezdjen. Szeptemberben aztán lekapcsolták a hírhedt, ügyleteit kizárólag bitcoinban lebonyolító netes feketepiacot, a SilkRoad-ot, Jeff Ulbricht-ot, az alapítóját letartóztatták, és egyebek mellett drogkereskedelemmel, illetve egy bérgyilkos alkalmazásával vádolják.

A Baidu előbb említett bejelentése nyomán szintén erősödött néhány dollárral a bitcoin árfolyama, de azért nem olyan mértékben, hogy azt már számottevőnek minősíthessük. Mi több, a BitCoin Charts adatai szerint a bitcoint még mindig leginkább – 68%-ban – USD ellenében adják-veszik, a kínai jüan forgalma mindössze 12%-ot tesz ki. Adásvételre bárkinek lehetősége van a különböző váltókon, így pl. az MtGoxon – bár egy ideje rájuk is igencsak rájár a rúd.

Egyes amerikai vállalatok, így például a WordPress blogplatform-óriás szintén elfogadnak már bitcoint. A különböző webes szolgáltatók főleg azért részesítik előnyben a digitális pénzt, mivel a rendszer lényegében mentes a tranzakciós díjaktól, és chargebackre (tranzakciók utólagos, önkényes visszafordítására) sincs benne technikai lehetőség – ellentétben például a hitelkártyákkal. A rendfenntartó szervek azonban hajlamosak ferde szemmel nézni rá, mivel igen jó lehetőséget biztosít a tranzakciók lenyomozhatatlanná tételére (bár azért ez sem tökéletes, amint azt már egyes kutatók is bebizonyították).

A Baidu lépése kapcsán is talán épp az a legérdekesebb, hogy ezt megtehették egyáltalán. Elvégre okkal feltételezhetjük, hogy a döntés előtt kellő alapossággal konzultáltak az illetékes kínai döntéshozókkal, akik végül láthatólag rábólintottak a dologra – annak ellenére is, hogy korábban több alkalommal is keményen felléptek már a digitális pénzekkel szemben.

Forrás: SFGate

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.