Bitcoin: Thaiföld ellenére is jók az ázsiai kilátások
2013-08-08Szerző: Casey Hynes
Komoly kérdéseket vetett fel a bitcoinos tevékenységeket lényegében betiltó thai lépés arra vonatkozóan, hogy pontosan mi is indokolta ezt a döntést egyrészt, és hogy mit vetíthet ez előre a bitcoin jövőbeli ázsiai kilátásaira vonatkozóan másrészt.
A thaiföldi székhelyű Bitcoin Co. Ltd. nemrégiben közreadott közleményéből kiderül, hogy személyesen is egyeztettek thai illetékesekkel a bitcoinos tevékenységek jogállásáról július végén, és azt a választ kapták, hogy “alkalmazható törvények és tőkefelügyeleti eszközök hiányában, valamint annak okán, hogy a bitcoin egyszerre többféleképpen is értelmezhető pénzügyileg”, lényegében minden tevékenységük illegálisnak számít Thaiföldön.
Úgy, mint: bitcoin vétel és eladás, bitcoinnal való fizetés és annak elfogadása szolgáltatásokért, bitcoin-küldés és -fogadás más országokba és -ból. Mindeme korlátozásokat figyelembe véve a vállalat illetékesei arra jutottak, hogy nem nagyon van más választásuk, mint felfüggeszteni a thaiföldi tevékenységeiket.
Így tehát Thaiföld lett az első olyan ország a világon, ahol konkrétan és név szerint tiltották be a bitcoin-használatot. Ilyen messzire rajtuk kívül még egyetlen másik ország sem ment, legfeljebb csak közelebbről figyelik a bitcoinos tevékenységeket. Az Egyesült Államokban például épp nemrég kapott zöld utat az illetékes pénzügyi hatóság egy bitcoinos pilótajáték beindításával és működtetésével vádolt személy elleni fellépéshez, miután az illető azzal védekezett, hogy a bitcoin kívül esik minden jogi kereten. Ez a döntés precedensértékű lehet az USÁban a bitcoin és más digitális pénzek szabályozásának jövője szempontjából.
Dacára azonban annak, hogy a thai kormány keményen odavágott a bitcoinnak, egyre több jel utal arra, hogy Kínában azonban igen fényes jövő elé nézhet a kriptopénz. Amint arra a Quartz is rámutatott, a kínaiaknak már nagy rutinjuk van a virtuális pénzek terén, köszönhetően a Q Coin átütő sikerének. A bitcoin pedig az állami pénzfelügyelet megkerülésére is lehetőséget adhat a kínaiaknak. Kitérnek továbbá arra is, hogy a kínai kormánynak nincsenek meg az eszközei sem a bitcoin nyomon követésére, sem pedig annak az érdemi támadására, így az még vonzóbbnak bizonyulhat az emberek számára.
Mi több, a Tech in Asia beszámolójának tanúsága szerint Kína a világ második legnagyobb bitcoin-piaca (csak az USA előzi meg), és a közelmúltban csak fokozódott iránta az érdeklődés, mivel az állami média is viszonylag jó színben tüntette fel. Mi több, egy frissen indult pekingi vállalat nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy minél szélesebb körben tegyen elérhetővé bitcoin-bányagépeket az egész országban.
Nemrégiben indított be egy bitcoin-kereskedelmi szolgáltatást a hong kongi székhelyű Asia Nexgen is, jelezve a világ egyik legfontosabb pénzügyi központjának bitcoin-barát jellegét.
Kristov Atlas, a névtelen bitcoin-használat bajnoka (akinek rövidesen megjelenik egy könyve is a témában) szerint egyszerűen azért rettegnek a kormányok a bitcointól világszerte, mert még nincs meg a megfelelő infrastruktúra és szabályozási keret a megfelelő állami felügyelet biztosításához. A bitcoin egy erősen névtelenítő – vagy legalábbis álnevesítő – pénz, melynek segítségével az emberek könnyen elrejthetik a jövedelmüket és bevételeiket, kibújva így az adózás alól is. Ez pedig újabb komoly motivációt jelent számukra a bitcoin keménykezű szabályozásához vagy egyenesen a betiltásához.
Elvégre a bitcoin egy olyan eljövendő világ képét festi elénk, amelyben az államnak nincs hatalma a pénzkészlet felett, tette még hozzá.
Szerinte a bitcoin olyan, mint az arany és a készpénz egyfajta keveréke. Éppúgy nincs központi felügyeleti hivatala, ahogyan az aranynak sem, és éppúgy korlátozott a valaha is hozzáférhető bitcoinok összmennyisége. Mi több, mivel az idő előrehaladtával egyre lassabban is bővül majd a pénzkészlete, ezért a bitcoin még deflálódik is. Emellett pedig, a készpénzhez hasonlóan a bitcoin jóval diszkrétebb is a hitelkártyáknál és más, könnyen lenyomozható fizetőeszközöknél. Ami pedig nem csak potenciális adócsalók számára vonzó, hanem a pénzügyi magánszféra sérthetetlensége iránt elkötelezettek számára is.
Rámutatott Atlas továbbá arra is, hogy a bitcoin az alacsony keresetűek számára is érdekes lehet, mivel bankszámla nélkül is használható, a tranzakciós díjai pedig minimálisak, így azok is könnyen használhatják, akiknek eleve sem volt túl sok pénzük. Mi több, meglátása szerint a bitcoin révén így a szegények is elkezdhetnek apránként vagyont gyűjteni, miközben továbbra is gondoskodhatnak általa a családjukról is.
Legalábbis egyelőre semmilyen szabályozás nem köti a nemzetközi bitcoin-cserét (állammentes pénz lévén a bitcoin világszerte mindenütt használható névtelenül/álnevesen). A tranzakciók könnyen, gyorsan és olcsón kerülnek lebonyolításra, a PayPaltől és más hasonló szolgáltatóktól megszokott gátak és fennakadások (egyes országok blokkolása, magas tranzakciós díjak, fizetések visszafordítása) nélkül.
Atlas meglátása szerint részben épp azért is olyan nagy az érdeklődés a bitcoin iránt, mert ahogy egyre jobban elmélyednek az emberek a használatában, úgy válnak egyre tudatosabbá gazdaságilag és ezáltal egyre kiábrándultabbá is a jegybanki rendszerekből – főleg, amikor azt látják, hogy a bitcoin árfolyama összességében véve folyamatos erősödést mutat, miközben a dolláré meg folyamatos mélyrepülést. Sokakat vonz továbbá a bitcoin valóban demokratikus jellege és rugalmassága is. Bitcoin-váltásra pedig az online és offline megoldások mellett immár bitcoin-automaták révén is van lehetőség.
Forrás: Asian Correspondent
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.