Bitcoin és erkölcsi dilemmák

Szerző: Michael Suede

Catherine Flick technológiai etika-kutató a Middlesex-i Egyetemen, és a közelmúltban végzett egy felmérést a Bitcoin pénzként való használatának “erkölcsisége” és a “kettősség dilemmája” kapcsán – amely alatt azt a tényt érti, hogy a Bitcoint jóra és “rosszra” is lehet használni. Jómagam pedig jelen cikkben azt fogom kifejteni, hogy miért teljesen légből kapott ez az egész, és hogy valójában miért is nem létezik ilyen dilemma egyáltalán. Catherine ezt mindössze azért látja így, mert alapelvek helyett a csőcselék uralmából indul ki, ami pedig igen súlyos hiba az etikai filozófia területén.

A felmérésében Catherine ilyesféle kérdéseket tett fel:
1.) Mit gondolsz a Bitcoin-használat erkölcsiségéről és milyen esetleges problémákat látsz ennek kapcsán?
2.) Mi történhetne, ha széles körben elterjedne a Bitcoin-használat?
3.) Valóban jó dolog az igazi anonimitás a pénzügyi rendszerek terén?

Először is bemutatom a saját válaszaimat ezekre a kérdésekre, majd rátérek Catherine filozófiai előfeltevéseinek kritikájára is.

1.) Mit gondolsz a Bitcoin-használat erkölcsiségéről és milyen esetleges problémákat látsz ennek kapcsán?

A szoftver egy élettelen, semleges eszköz. Ahogyan az eszközök általában, úgy önmagában ez sem jó vagy rossz. Mivel az eszközök saját tudattal nem rendelkező entitások, nincs szabad akaratuk és nem tudnak racionális döntéseket hozni, ezért semmiféle erkölcsi státuszt sem tulajdoníthatunk nekik. Erkölcsi ítéletet így kizárólag az egyes eszközöket használó emberek felett hozhatunk. Ebből következően egy új eszköz használatba vétele sem vet fel egyáltalán semmiféle újabb erkölcsi kérdéseket. Csak a már meglévők merülhetnek fel ezúttal is, újra.

Példának okáért, a lopás erkölcsi problémáját sem a papírpénz intézményének megalkotása és beindítása hozta létre. A lopás erkölcsi problémája már jóval a papírpénz kora előtt is létezett. A papírpénz egyszerűen csak egy új eszközt adott egyesek kezébe egymás meglopásához. Ugyanígy, a gyilkosság erkölcsi problémáját sem a lőfegyverek teremtették meg, lévén már jóval a lőfegyverek előtt is gyilkolták egymást az emberek. A papírpénz és a lőfegyverek is csak semleges, élettelen eszközök, amelyeket az emberek felhasználhatnak egymás kirablására és meggyilkolására is. Ha valami csoda folytán máról holnapra eltűnne a világból az összes lőfegyver és az összes papírpénz, attól az emberek erkölcsisége még semennyit sem változna, és továbbra is gyilkolnák és rabolnák egymást, csak másképp. Erkölcsi kérdéseket és problémákat mindig az egyes emberek cselekedetei vetnek fel, nem pedig a semleges és élettelen tárgyak.

2.) Mi történhetne, ha széles körben elterjedne a Bitcoin-használat?

Tekintve, hogy a történelem folyamán minden nagyobb háború kéz a kézben járt a pénznyomtatással, újabb kötvények kibocsátása vagy közvetlen, inflációs pénznyomtatás útján, a Bitcoin széleskörű elterjedése véget vetne a még zajló, és elejét venné a későbbieken kirobbantandó nagyobb háborúknak. Amint azt az amerikai jövedelemadó-begyűjtési rendszer példája is ékesen szemlélteti mindannyiunk számára, pusztán adóból az állam nem tudja finanszírozni a háborúit. Hauser törvénye jól mutatja, hogy a marginális adóráták állítgatásának nincs érdemi hatása az adóbegyűjtés tényleges árbevételére. Következésképp, ha széles körben elterjedne egy olyan pénz, amit az állam nem tud önkényesen inflálni, úgy abból soha nem is tudna finanszírozni egyetlen olyan háborút sem, amiért a nyilvánosság nem hajlandó önként fizetni. Mivel pedig az emberek többsége nem megveszekedett elmebeteg gyilkos – ellentétben egyes állami bürokratákkal -, így ez nyilvánvalóan azt is jelenti, hogy eztán egyáltalán nem lenne több nagyobb háború.

A nagyobb háborúk beszüntetésén túl egy önkényesen nem inflálható pénz széleskörű elterjedése egyben a nagy léptékű, a jelenlegi gazdasági rendszerrel elválaszthatatlanul együtt járó, ismétlődő üzleti ciklusoknak is véget vetne. Az üzleti ciklusok a jegybankok kamatláb-manipulációinak és a magánbankok pénzkibocsátásának következményei. A kamatláb-manipuláció elsődleges eszköze pedig pont a pénzkészlet inflálása.

Amint láthatjuk tehát, a Bitcoin széleskörű elterjedése azonnali hatállyal vonna maga után egy békésebb és boldogabb világot, méghozzá igen nagy léptékben. Már önmagában az a tény is, hogy a bitcoin nem inflálható, és hogy a megfelelő óvintézkedések betartása esetén gyakorlatilag lehetetlen ellopni, logikusan maga után vonja azt is, hogy bárki, aki bitcoinhoz kíván jutni, kénytelen lesz békés és tisztességes, produktív és önkéntes interakciókon alapuló módszerekhez folyamodni. Elvégre ha sem erővel, sem pedig rablás útján nem tudjuk elvenni egymás bitcoinjait, akkor valóban nem marad más, mint az önkéntes kereskedelem – vagyis valamilyen valós érték felkínálása a másik bitcoinjaiért cserébe. Csalni persze még így lehet majd, de a csalásnak is az önkéntesség az előfeltétele.

A hagyományos pénzekkel összevetve tehát egyértelműen megállapíthatjuk, hogy a Bitcoin egy csapásra megold rögtön kettőt is a pénzkészlettel kapcsolatos legnagyobb erkölcsi problémák közül, jelesül a lopás (történjen az akár infláció, akár adóztatás útján) és az önkényes állami erőszak problémáját. Egy Bitcoinos világban tehát egyáltalán nem létezne többé az állami rendelet útján a piacra kényszerített pénz, valamint az adóztatás és infláció útján legalizált lopás súlyos erkölcsi problémája.

3.) Valóban jó dolog az igazi anonimitás a pénzügyi rendszerek terén?

Az anonimitás nem egy erkölcsi kérdés. Az anonimitás egy olyan valami, amiről vevőnek és eladónak közösen kell megállapodnia egy-egy önkéntes adásvétel lebonyolításakor. Ha például én árulok egy terméket vagy egy szolgáltatást, úgy az az én személyes döntésem, hogy hajlandó vagyok-e olyasvalaki felé is értékesíteni a portékámat, aki nem hajlandó felfedni előttem a személyazonosságát. És ugyanez természetesen fordítva is igaz, amennyiben bármely termék vagy szolgáltatás potenciális vásárlója szabadon eldöntheti, hogy akar-e üzletelni egy olyan eladóval, aki nem hajlandó azonosítani magát. Mivel mind a vevőnek, mind pedig az eladónak meg kell hoznia a maga döntését egy valóban névtelen tranzakció lebonyolításához, ezért itt semmiféle erkölcsi kérdés nem merül fel annak kapcsán, hogy pontosan milyen pénzt is használnak épp a kölcsönösen megegyezésen alapuló tranzakciójuk lebonyolításához.

Az anonimitás “erkölcsiségével” kapcsolatos kérdések rendre abból az előfeltevésből indulnak ki, mely szerint mindig kell lennie egy olyan harmadik félnek, akinek jogában áll értesülni az egyes tranzakciók részleteiről, vagyis tudni, hogy ki, hol, mit, mikor, miként és hogyan üzletel kivel. Hogy valóban kell-e rendelkeznie ilyen jogosultságokkal egy harmadik félnek, az már valóban és egyértelműen egy fontos erkölcsi kérdés, azonban maga a vevő és az eladó között lebonyolított tranzakció nem az. Ha megengedjük ezt a jogot egy harmadik félnek, akkor az mégis hogyan juthatna az hozzá ezekhez az információkhoz? Engedjük meg talán azt is, hogy erőszakkal fenyegetve kötelezze a vevőt és az eladót a tranzakciójuk részleteinek feltárására? Vagy azt, hogy erőszakkal kényszerítse ki egy olyan rendszer használatát mindenki számára, amely az érintettek akarata ellenére azonosítja őket, és minden szükséges részletet rögzít a tranzakcióikkal kapcsolatban?
Láthatjuk tehát, hogy egy ilyen rendszert kizárólag valamiféle erőszak vagy erőszakkal való fenyegetés útján lehet életbe léptetni és beüzemelni; ez az erőszak és fenyegetés pedig valóban egy igen súlyos erkölcsi kérdés már önmagában is.

Konklúzió:

Catherine egy etatista, aki úgy érzi, hogy komoly erkölcsi kérdéseket vetne fel az, ha az emberek hirtelenjében tömegesen kezdenének bitcoint használni, és ezáltal még akár az adózás alól is kibújhatnának. Azon pedig természetesen egy pillanatra sem gondolkodik el, hogy az erőszakkal a piacra kényszerített pénz és a szintén erőszakkal kikényszerített adóztatás milyen erkölcsi kérdéseket vet fel.

Végtelenül abszurd számomra az, hogy egy magát “technológiai etika-kutatónak” valló személy egyfelől kétségbe vonja egy tisztán önkéntes részvételen alapuló, nyílt forráskódú digitális pénz erkölcsiségét, másfelől viszont a legcsekélyebb aggályai sem támadnak az államilag a piacra kényszerített pénz ÉS az annak a felhasználóinak a kirablását biztosító rendszer erkölcsiségét illetően. Figyelmen kívül hagyja a csőcselékuralom nyilvánvaló erkölcsi problémájával legitimált papírpénz-használat és adóztatás zsarolás útján való kikényszerítését, miközben az egy adott társadalmon belüli viselkedés erkölcsösségének csőcselékuralom alapján való meghatározása már önmagában is súlyos erkölcsi probléma. Ha a csőcselék úgy dönt, hogy minden zsidót meg kell ölni, akkor attól máris erkölcsileg elfogadható viselkedés lesz a zsidók megölése? A nürnbergi perek világosan mutatják, hogy a legkevésbé sem. Az erkölcsiségnek mindig alapelvekre kell épülnie. Ebből bontakozhatnak ki aztán olyan etikai elvek, mint Hoppe argumentációs etikája, Mises konzekvencializmusa és Molyneux univerzálisan preferálandó viselkedése.

Az itt következő videóben Guido Hülsmann professzor beszél a pénz előállításának etikájáról. Kritikájában nem mismásolja el az állami erőszakot, és nem is dicsőíti a csőcselék uralmát. Catherine-nek is érdemes lenne szánnia egy kis időt annak megismerésére, hogy miről is szól valójában az etika, mint olyan, és megnéznie ezt a videót.

Forrás: Libertarian News

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.