Bitcoin-elfogadás: a következő szakasz

Szerző: Rüdiger Koch

Nagyon sok szó esett már az első bitcoinosok előnyeiről, pedig valójában még nem is tartunk ott; még mindig csak az innovációs szakasz elején járunk a technológiák elterjedésének életciklusában. Az első felhasználók szakasza még majd csak ezután következik – és így még mindig van szavunk abban a kérdésben, hogy pontosan kik is legyenek majd azok a bizonyos elsők, akik élhetnek azzal a bizonyos előnnyel. Szerény véleményem szerint azoknak kellene az elsőknek lenniük, akiket eddig szisztematikusan elnyomtak és megkárosítottak – egész pontosan az apró, szegény országoknak, amelyek egy jelentős hányada az afrikai kontinensen található. Etikai és méltányossági szempontból is ez lenne a kívánatos – arról nem is szólva, hogy ezek a nemzetek egyben valami olyasmit is hozhatnának a Bitcoin közösségébe, aminek az jelenleg igencsak híján van: a felhasználók nagy tömegeinek. Ezek az új felhasználók segíthetnének áthidalni a szakadékot a lelkes technikarajongók és a hétköznapi, gyakorlatias felhasználók között, ami nélkülük igen nagy kihívást jelenthet.

Attól, hogy szegények, még minden további nélkül lehetnek Bitcoin-felhasználók. A legtöbb afrikai államnak meglepően jó a mobil-lefedettsége, és e mobilok jelentős hányada elbírna már egy pehelysúlyú klienst, ha kifejlesztenének egyet kifejezetten az olcsó készülékekre. És ha nem is állnának át rögtön egy az egyben bitcoinra, még mindig fedezhetnék azzal az éppen aktuális pénzüket éppúgy, ahogy egykor régen működött az aranyfedezet is. Az arannyal ellentétben azonban az éppen aktuális bitcoin-fedezet mértékét bármikor könnyen lehetne ellenőrizni egy sorozatszámmal és egy Bitcoin-címmel a webes adatbázisban. Így végső soron a helyi pénz minden készpénzes tranzakciója bitcoin-tranzakcióvá is válna egyben. Ehhez még csak új bankókat sem kell nyomtatni – bár nem lenne rossz ötlet QR-kóddal ellátott bankjegyek forgalomba hozatala. És hogy ártana-e a gazdaságnak a bitcoin felülről lefelé való bevezetése? Ha jól csinálják, akkor nem, sőt, kifejezetten nagy összegű tőkebeáramlást indítana az adott országba, ami vitathatlanul jól is jönne ott. Mi több, mivel e gazdaságok szerkezete meglehetősen egyszerű is (legnagyobbrészt a létfenntartást biztosító mezőgazdasági termelésre épül), és mentes a fejlett gazdaságok minden komplex összefonódásától, ezért elég könnyen fel is lehetne készülni jó előre a várható problémákra és nehézségekre, és így egyben eleve el is kerülni azokat.

És hogy ugyan miért adná fel egy jegybank a hatalma forrását, a pénze feletti uralmat? Talán azért – illetve akkor -, ha valami jobbat kapna helyette: lehetőséget arra, hogy valamiféle jegybankszerű szerepet tölthessen be a Bitcoin kibontakozó globális gazdaságában. Ha egy egész ország venné használatba a bitcoint, úgy annak a hálózati hatásai is óriásiak lennének, egészen új szintre léptetnék a Bitcoin egész rendszerét. Elvégre így az adott országgal folytatott kereskedelmet is bitcoinban kellene lebonyolítani, amit így kereskedelmi entitások is elkezdenének használni, felsorakoztatva egy valós gazdaság minden lendületét a Bitcoin mögé, még stabilabbá és még hasznosabbá téve azt a kereskedők számára. A hálózati hatás révén pedig a szóban forgó ország is óriási ugrást tehetne az addigi szegénységből a regionális gazdasági központ – sőt, erőmű – szerepe felé. Feladták ugyan a helyi pénzük feletti uralmat, de cserébe szerepet kaptak a globális színtéren, és óriási tőkebeáramlást nyertek. Megérte?

És hogy honnan is jönne ez a tőkebeáramlás? Elvégre ez igencsak felnyomná a bitcoin árát – ami pedig aztán igen valószínűvé tenne egy rövidesen ismét bekövetkező krachot is. Hol érne véget ez a folyamat? Nincs kétségem afelől, hogy a spekulánsok bőven 1.000$ fölé hajtanák a bitcoin árfolyamát, amint a hír bejárja a világsajtót – főleg, ha azt a tényt is hozzávesszük a mérlegeléshez, hogy ez esetben a jegybank is elraktározna magának egy jó adag bitcoint.

Ezen elgondolás jegyében számos nagykövetséget felkerestem a tavalyi év folyamán a kis laptopommal és azon egy prezentációval. Leszedtem a Mi az a Bitcoin? videót, egy sor grafikont és felkerestem az illetékeseket egy egyeztetésre arról, hogy hogyan tudnák az országuk szükségleteinek a leginkább megfelelően hasznosítani a Bitcoint. Meglepő módon az a benyomásom támadt, hogy egyedül a zimbabwei nagykövet értette meg és fogta fel a kérdés jelentőségét a maga teljességében. Pedig eleinte épp tőlük tartottam egy kissé, mivel az a hír járta róluk, hogy nem kifejezetten szívelik a fehéreket, és fel voltam készülve rá, hogy szó nélkül elhajtanak. A valóság azonban ennek a tökéletes ellentéte lett: nagyon kedvesek és barátságosak voltak. Méreteit tekintve Zimbabwe ugyan eléggé kilóg a listámról, lévén túl nagy, viszont mivel jelenleg semmiféle pénzük sincs egyáltalán, ezért gondoltam úgy, hogy mégis teszek velük egy próbát. Esetükben nem is kevesebbet javasoltam, mint egyenesen a bitcoin közvetlen, nemzeti pénzként való felvételét. Amint azonban a nagykövet megértette a bitcoin működését, máris a pénzmosás témájára fixálta magát, és onnantól kezdve nem is tudott már elvonatkoztatni ettől – és láthatólag elég idegen volt tőle a kontroll feladásának gondolata is. Ez volt tehát az első számú kudarc.

Malawi berlini nagykövetsége igen tiszteletet parancsoló, és számos drága autó is parkol előtte. Tekintve, hogy ez a puccparádé jó eséllyel önmagában is felemészti az ország költségvetésének egy igen jelentős hányadát, feltételeztem, hogy ennek megfelelően fontos emberek is ülnek odabent. Még egy “Kereskedelmi és Befektetési Tanácsosuk” is volt, aki eléggé érdekeltnek látszott a lehetőségben. Megígérték, hogy összehoznak a jegybank megfelelő illetékeseivel, és adtak egy köteg brossúrát is, amelyek eléggé vonzónak tüntetnék fel a szememben az országot, ha csak turistáskodni akarnék, de ha befektetni, úgy a turizmuson túl semmi egyéb lehetőséget nem látnék benne.

Burundiban reménykedtem a leginkább. Ez az ország – Ruandával együtt – már 20 éve (és most is) száguld a Malthus-i katasztrófa felé (= a puszta létfenntartás szintjére való kényszerű visszatérés attól a pillanattól kezdve, ahogy a népszaporulat meghaladja a mezőgazdasági termelés kapacitását) – egyszerűen muszáj cselekedniük, tenni valamit, bármit! Annál is inkább, hogy a lakosságuk legnagyobb hányada gyermek, az átlagéletkor 16,5 év. E gyerekek legtöbbjének pedig egyszerűen nem lesz helye a társadalomban, ha felnő. Ha semmi nem történik, úgy a háborún kívül más nem marad nekik. Mi több, az ország GDP-je pont a megfelelő méretű, és jelen pillanatban még viszonylag stabilan is állnak. A nagykövetség egy lerobbant 19. századi épület harmadik emeletén bérelt lakásban kapott helyet, egy virágbolt fölött. Nekik legalább van arányérzékük. A nagykövet egy harmincas évei közepe felé járó férfi volt, a Burundi-i jegybank egykori alkalmazottja, így még inkább reménykedtem benne. Azonban épp e háttere miatt utasította el a Bitcoin ötletét – és ráadásul olyan érvekkel, amelyek arról árulkodtak, hogy gyakorlatilag semmit nem értett meg az egészből.

Ennyire jutottam tehát. A Bitcoin óriási talpraállási lehetőségeket tartogat az olyan fejlődő gazdaságok számára, mint Ruanda és Burundi. Már-már szinte fáj azt látni, hogy puszta tudatlanságból mégis elvetik maguktól ezt a lehetőséget. Remélem, hogy esetleg olyasvalaki is olvassa majd ezt a kis beszámolót, akinek megvannak a megfelelő kapcsolatai ahhoz, hogy újra felkarolhassa és továbbvihesse az ügyet.

Forrás: Bitcoin Media

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.