Az érme másik oldala

2011-12-23

Szerző: Onus Probandy

Valamelyest kiegyensúlyozandó a folyamatos bitcoin-dicsőítéseimet, most a rendszer negatívumait mutatom be. Szerencsére azonban e negatívumok legtöbbje csak átmeneti kellemetlenség, amelyek idővel orvoslásra (vagy legalábbis mérséklésre) kerülnek majd, a Bitcoin felfutásával és elterjedésével párhuzamosan.

* A bitcoin egy szabadon lebegő pénz, ami annyit tesz, hogy az értéke nem abszolút, hanem éppúgy viszonylagos, ahogyan a hagyományos pénzeké is. Nagy és kiterjedt gazdaságok esetében ez nem jelent gondot, azonban a bitcoin gazdasága egyelőre viszonylag kicsi, és ezért az árfolyama is erőteljesebb kilengéseket tud produkálni. Erre a problémára tehát értelemszerűen az jelent majd megoldást, ha a bitcoin jobban elterjed, és ezáltal a váltókban is nagyobb tömegek összpontosulnak majd ahhoz, hogy kellőképpen stabilizálják a piacot.

* Túlságosan is nehéz a hagyományos pénzt bejuttatni a váltókba, mivel a Bitcoin készpénzszerűségéből következően a vele lebonyolított tranzakciók visszafordíthatatlanok, és ezért sokan vonakodnak a hagyományos készpénzen kívül bármilyen egyéb fizetési módot elfogadni a bitcoinjaikért cserébe. Nem is csoda, tekintve, hogy számos olyan eset volt már, amikor valaki PayPallel vásárolt bitcoint, majd visszafordíttatta a kifizetését a PayPallel, megfosztva így az eladót a bitcoinjaitól és az értük járó pénztől is. A banki átutalások számítanak nagyjából az egyetlen megbízható elektronikus formának e téren, és éppen ezért is olyan nehéz bejuttatni a hagyományos pénzt a váltókba.

* A váltók sebezhető központokat alkotnak a rendszeren belül. Míg maga a Bitcoin hálózata decentralizált és ebből következően feltartóztathatatlan, addig a váltók a legkevésbé sem azok. Konkrét és kézzelfogható központok, amelyeken keresztül áramlik ki és be a rendszerből és a rendszerbe a hagyományos pénz, így a kormányok könnyen lecsaphatnak rájuk – a bankokkal pedig már ténylegesen is akadtak gondjaik nem egyszer, se kétszer.

* Túl (c)sekély a váltók kínálata. Az árfolyam fentebb már említett sérülékenységén túl ez egyben azt is eredményezi, hogy lényegesen nehezebb nagyobb mennyiségű bitcoin-eladásokat lebonyolítani a jelenlegi árakon. Ha például egy házat vagy lakást adna el az ember bitcoinért, majd szeretné is azonnal hagyományos pénzre váltani a kapott összeget, úgy egy jelentős pluszt is rá kell számolnia az árra a váltási veszteségei kompenzálására.

* Nagy kockázatot jelentenek az online tárcák. A MyBitcoin borulása (saját állításuk szerint meghackelték őket) óriási visszhangot vert már csak azért is, mert a náluk elhelyezett bitcoinok 50%-át elvesztették. És ugyanez a veszély fennáll az összes többi, hasonló elven működő online tárcánál is, amelyek a saját tárcájukban tárolják a felhasználóik bitcoinjait. Így persze kétségkívül tudnak nyújtani bizonyos kényelmi szolgáltatásokat, viszont éppen ez is teszi őket veszélyessé – ez, valamint még az is, hogy mivel még igen újak, kevéssé lehet csak tudni, hogy mennyire megbízhatóak, nem volt még elég idő a kitapasztalásukra.
Időközben azonban a közösség kiagyalt egy megoldást erre a problémára is: olyan új, böngésző-alapú online tárcákat állítottak össze, amelyek a felhasználó tényleges tárcáját továbbra is megtartják annak a saját gépén, és amelyeknek a webes felülete pusztán a Bitcoin hálózatának interfészeként működik. Ilyen például a Bitcoinspinner és a blockchain.info is, amelyek használatával már jóval nagyobb biztonságban érezheti magát az ember.

* Még mindig alacsony a bitcoin elfogadottsága, kevés a bitcoinos fizetést elfogadó kereskedő. Persze ez egy eléggé tyúk-és-tojás-jellegű probléma, mivel a kereskedők azért nem akarják elfogadni, mert még nem elég széles körben elfogadott, de amíg nem fogadják el, addig nem is lesz széles körben elfogadott. Ezt illetően leginkább csak az időben és a szerencsében bízhatunk. Én a magam részéről természetesen elfogadok bitcoinos fizetést, bár nem állíthatom, hogy összecsapnának a fejem felett az igények. 🙂

A fentieken túl – melyek valóban, objektíve is kimutatható, tényszerű negatívumok – egyesek gazdasági és politikai kifogásokat is felhoznak még ugyan a bitcoin ellen, de mivel a fentiekkel ellentétben ezek már szubjektívek és értelmezésfüggőek, ezért nem is sorolom itt fel őket.

Forrás: Onus Probandy

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.