Amin még fejleszteni kell 1/4
2011-07-20Szerző: Rick Falkvinge
A Bitcoin valóban egy fantasztikus technológia, óriási lehetőségekkel. Ahhoz azonban, hogy ezek a lehetőségek valóra is válhassanak, négy fontos területen még fejleszteni kell. Ezek közül az első a kezelhetőség.
Írták már a Bitcoinról azt is, hogy az lehet a törvényes fizetőeszközöknek, ami a BitTorrent volt a szerzői jogi monopóliumnak, és valóban meg is van erre az esélye – amelynek a valóra váltásától azonban ma még igen távol áll. És bár a befektetők és spekulánsok özönlő hada jól mutatja az ezen esély valóra váltásába vetett bizalmat, azért a magam 25 éves hivatásos szoftverfejlesztői gyakorlatommal tennék egy-két megjegyzést a projekt várható vakfoltjairól.
Amin még fejleszteni kell
Ez az első része Falkvinge négyrészes cikksorozatának, melyben a Bitcoin szerinte még fejlesztésre szoruló területeit járja körül (hasonlóan a szintén négyrészes, a rendszer fő hajtómotorjait vizsgáló sorozatához). Ez a rész a kezelhetőség témakörével foglalkozik, míg a másik három a tranzakciókat, a zálogokat és a tőzsdéket veszi majd szemügyre.
Meglátásom szerint a projekt jelenlegi fejlesztői igen magas fokú technikai szakértelemmel bírnak – ami pedig az Achilles-sarkuk is egyben. Aki ugyanis képes hibátlanul működésre bírni bonyolult és összetett logika alapján működő szerkezeteket, az soha nem képes azt könnyen érthetővé és használhatóvá is tenni. Ehhez a kettőhöz ugyanis két teljesen különböző készségkészlet szükséges, amelyek pedig nem férnek össze egymással egyazon ember fejében. Ezt a legtöbb műszaki beállítottságú ember nem is ismeri fel, mivel rendre olyan rendszereket állítanak össze, amelyeket rajtuk kívül más nemigen lát át.
Vegyük csak elő újra a BitTorrent analógiáját; ennek a technológiáját Bram Cohen fejlesztette ki. No és jelen írás olvasói közül hányan is használták Bram Cohen BitTorrent kliensét? Senki? Egyáltalán senki? Gondoltam. Mindenki vagy Transmissiont, Deluge-t, µTorrentet, Azureus-t vagy más olyan klienest használ, amit olyanok alkottak, akik fogták az eredeti technológiát és kezelhetővé, felhasználóbaráttá tették azokat. Lényeg a lényeg, senki nem használja Bram Cohen BitTorrent kliensét.
Elméletileg persze lehetséges, hogy egy műszaki-logikai szaki egyben a kezelhetőség területén is járatos legyen, de a gyakorlatban én legalábbis még egy ilyennel sem találkoztam az elmúlt 25 év alatt. Csak megannyi deepcore kóderrel, akik ilyennek képzelték magukat.
A jelenlegi Bitcoin-kliens nem tekinthető többnek egy elméleti elképzelés gyakorlati megvalósíthatóságát bizonyító és szemléltető prototípusnál. Ahhoz, hogy a rendszer gazdasága valóban beindulhasson, a kezelhetőséggel kapcsolatos feladatokat másokra kell átruházniuk a fejlesztőknek. Készítsetek könyvtárakat! Sablonokat! PHP könyvtárakat, .Net-gyűjteményeket, Windows DLL-eket, WordPress-pluginokat!
Ha ugyanis ezek elkészülnek, akkor a kódbúvárkodás helyett a kezelhetőségért rajongó emberek nekiláthatnak egy igazi ökoszisztéma felépítésének, amelynek már valóban minden esélye meglehet a nagy tömegek meghódítására is.
Hogy csak néhányat említsek a megoldásra váró, legalapvetőb kérdések sorából, melyekre mind megfelelő választ kell adni ahhoz, hogy a Bitcoin valóban sikeressé válhasson:
* Miért nem egyesíthetek egyszerűen két tárcát?
* …vagy particionálhatom a már meglévőt?
* Miért nem fizethetek elő egy változó áras előfizetésre (pl. villanyszámla) egy egyszerű megerősítéssel?
* …vagy indíthatok egy ilyen szolgáltatást, amire aztán előfizethetnek mások?
* …és állíthatok ki nekik egy kattintással megerősíthető számlákat?
* Miért nem vehetek újabb bitcoinokat egy kattintással a kliensből, a hitel- vagy bankkártyámmal?
* Miért nem fizethetek anélkül a mobilommal, hogy annak elvesztése vagy ellopása esetén a pénzem elvesztését vagy ellopását is kockáztatnám egyben?
* Miért nem hozhatok létre egy megosztott tárcát a munkacsoportomnak, egyéni kiadási keretekkel?
* Miért nem írhatok bitcoint elfogadó szerver oldali kódot a WordPress blogomba?
* Miért nem írhatok bitcoint elfogadó és küldő szerver oldali kódot a szervezetmenedzselő programomba?
* Miért nem integrálhatom egyszerűen a bitcoin-elfogadást a kereskedelmi weboldalamba?
És így tovább; a lista igen hosszú. Amire azonban itt és most a legnagyobb szükség van, az nem az előbb felsorolt problémák közvetlen megoldása, hanem ama lehetőség biztosítása, hogy más, új emberek oldhassák meg azokat. Ehhez pedig a fejlesztőknek tisztázniuk és körvonalazniuk kell a saját szerepüket az ökoszisztémában: a technológia és a könyvtárak karbantartóinak szerepét kell betölteniük, nem pedig a végfelhasználói élmény felügyelőiét. Már eddig is rengetegen fektettek rengeteget a Bitcoinba, mindenkinek elemi érdeke a rendszer sikere, és mindenki kész is hozzájárulni a gyarapításához.
Az elmélet bizonyítást nyert, láttuk, hogy jól működik a gyakorlatban is, de ahhoz, hogy valóban valóra válthassuk a Bitcoinban rejlő lehetőségeket, most már tovább kell lépnünk és neki kell látnunk egy teljes értékű ökoszisztéma megteremtésének.
Forrás: Falkvinge.net
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.