A kiárusított forradalom
2013-07-04Szerző: Arwa Mahdawi
A Bitcoin az egyszerű emberek pénzének indult, mostanra azonban már egyre inkább kikristályosodni látszik a saját multimilliomos-1%-a.
Ha rajzolnánk egy Venn-diagramot anarchistákról, vetkőző lányokról és egypetéjű ikrekről, úgy az egyébként igen csekély számú metszéspontok egyike vitathatatlanul a Bitcoin lenne. Az említett csoportok közül pedig jelenleg épp a legutóbbit képviselő Winklevoss-ikrek (akik leginkább arról híresek, hogy nem az ő nevükhöz kötődik a Facebook) hackelték meg a médiát; az egész világ felkapta ugyanis a fejét ama tervük hallatán, miszerint elszakítanák a Bitcoint az ellenkultúra-beli gyökereitől és egy teljesen újfajta pénzügyi eszközt hoznának létre belőle befektetők számára. Már be is adták a hivatalos kérvényeket az USA illetékes szabályozóihoz annak érdekében, hogy egy pénzügyi alappal “vezethessék be Bitcoint a Main Street-re” a bitcoin-spekuláció megkönnyítése érdekében.
Felettébb valószínűtlen persze, hogy a szabályozók valaha is rábólintanának a Winklevoss-ok Bitcoin Trust-tervére. Azonban így is kellőképpen beszédes már maga az a tény is, hogy egy ilyen koncepció egyáltalán nem csak hogy megfordulhat valakinek a fejében, de még az egész világsajtót is bejárhatja: napnál világosabban jelzi, hogy a Bitcoin egyre inkább beolvad a mainstream világába – azonban ezzel együtt egyben egyre inkább maga mögött hagyja az egyik legfontosabb ígéretét is, jelesül egy valóban demokratikus pénz létrehozásának lehetőségét.
A Bitcoin ugyanis nem csak az értékcsere egy új eszköze, hanem új értékek képviselője és népszerűsítője is egyben – ideológiai vállalkozás egy valóban decentralizált, nem bankok vagy kormányok, hanem az emberek által irányított pénz létrehozására. Márciusi nagy lelkesedésemben még azt is megkockáztattam, hogy a virtuális pénzek már sokkal többek egyszerű játékszereknél: akár teljesen le is számolhatnak a pénzügyi monopóliumokkal. Ennek valóban legfőbb ideje is lenne már, tekintve, hogy a világ leggazdagabbjai – az 1% – tartják kezükben a világ összes vagyonának nem kevesebb, mint 39%-át és hogy mindössze öt bank felügyeli a világ összes derivatíva-szerződésének 90%-át – egy 700 ezermilliárd dolláros piacot. Bőven megérett már tehát a pénzrendszerünk egy valóban átfogó, széleskörű változásokat hozó forradalomra.
Ehhez képest azonban a Bitcoin jelen állás szerint egyre inkább betagozódik a sorba, és csak megerősíti a status quo-t azáltal, hogy szép fokozatosan kitermeli a saját 1%-át – a bitcoin-milliomosokat, közöttük a már említett Winklevoss-fivérekkel, akik áprilisi bejelentésük tanúsága szerint a jelenleg létező összes bitcoin megközelítőleg 1%-a felett rendelkeznek, melyek összesített értéke 11 millió dollár körülire volt tehető akkoriban; az árfolyam időközbeni visszaesése miatt ez most valamivel kevesebbre, feltehetőleg kicsivel 10 millió dollár alá becsülhető. Szegények.
No persze a pénz értéke elsősorban mindig annak a függvénye, hogy hisznek-e benne az emberek. Minél korábban és minél többet fektetett valaki a bitcoinba, annál inkább munkálkodik azon, hogy minél inkább elősegíthesse a Bitcoin sikerét, ezáltal védve egyben a saját befektetését is. Mivel a bitcoin árfolyama bármely adott pillanatban szorosan összefügg a körülötte zsongó általános felhajtással, ezért ennek érdekében arról is gondoskodniuk kell, hogy egy pillanatra se hagyják lankadni a bitcoin körüli közbeszédet. Meg is vannak a megfelelő taktikák a média figyelmének felkeltésére is; ezek közé sorolhatjuk a Winklevoss-ok szélsőségesen spekulatív Bitcoin Trust-tervét is. Igaz is, a teljes nyilvánosság érdekében ezennel jelzem, hogy jómagam összesen kerek 0,0001 bitcoinnal rendelkezem, így mindenki megnyugodhat és abban a biztos tudatban kommentelheti ezt a cikket, hogy egész biztosan nem fog hozzásegíteni ahhoz, hogy végre vehessek magamnak egy yachtot, Vagy akár csak egy tutajt is, ami azt illeti.
Ahhoz persze, hogy a Bitcoin valóban értelmes befektetésnek bizonyulhasson, megfelelő infrastruktúrára is szükség van; ennek kiépítését egyrészt a frissen indult bitcoinos vállalatok másrészt pedig az őket pénzelő kockázati tőkések vállalták magukra. Májusban a Union Square Ventures nem kevesebb, mint 5 millió dollárt ömlesztett a Coinbase bitcoin-vásárlást, -tárolást ill. bitcoinos fizetést elősegítő online platformjába. Ugyanebben a hónapban egy másik kockázati tőke-alap, a Liberty City Ventures 15 millió dollárt különített el bitcoinos és más digitális pénzzel foglalkozó, frissen induló vállalatok számára.
Minél magasabbra szökik a bitcoin árfolyama, annál aránytalanabb mértékű befolyásra tesz szert annak a jövője felett a rendszer feltörekvőben lévő új elitje – gyakorlatilag egy központot alakítva így ki abban. És bár a hétköznapi bitcoin-felhasználónak ezután sem kell majd attól tartania, hogy egy kormány vagy jegybank kezdene huncutkodni a Bitcoinnal, abban az eredeti álomban már egyre kevésbé reménykedhet, hogy továbbra is a hozzá hasonló kisemberek sokasága tartja majd a kezében a rendszert. Hiába tervezték a Bitcoint kezdettől fogva a teljes decentralizáltság eszménye mentén, egyre inkább úgy tűnik, hogy a rendszer nagyfokú sikere egyre jobban bedarálja ezt a nemes eszményt. Yeats-et kifacsarva azt is mondhatnánk, “Széthull minden, feláll a közép.” Bár a Bitcoin egykor minden tekintetben maga volt A Forradalmi Pénz, mostanra úgy tűnik, ezt a forradalmat is pénzzé tették.
Forrás: The Guardian
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.