A Bitcoinnak nem kell dongle
2012-03-25Szerző: Jon Matonis
Sok szó esik mostanában a dongle-kről; a Square mindig is dongle-kkal dolgozott, most pedig már a PayPal is egy saját, háromszög alakú dongle-val dicsekszik, amit csak “Blue Dorito”-nak neveznek. Mindkét eszköz közös tulajdonsága, hogy a segítségükkel képessé tehetjük a mobilunkat hitelkártyák leolvasására és kezelésére; ehhez mindössze csatlakoztatni kell őket a mobil 3,5 mm-es audio jackjéhez. Láthatólag ők ezt nagyon nagy innovációnak tartják a mobilfizetés terén, de én erre csak legyinteni tudok; az igazi innováció már itt van, rendelkezésünkre áll egy ideje, és Bitcoinnak hívják. És még csak dongle sem kell hozzá!
Mivel a Bitcoin egy az egyben megkerüli az olyan megkövesedett és rég elavult nevek infrastruktúráját, mint a VISA és a Mastercard, ezért nincs is szüksége sem ezekre, sem pedig semmiféle ezekkel kapcsolatos mütyűrre. A PayPalhez és a Square-hez hasonlóan a kockázati tőkések kedvencei, a frissen alapított Boku, Jumio és CardSpring sem csinálnak mást, mint hogy ráépülnek a már meglévő banki és hitelkártya-hálózatokra, meghagyva így azoknak a tranzakció-feldolgozás és a bevételek oroszlánrészét is. Átmeneti, áthidaló megoldásnak ugyan ez is megjárja, de hosszú távon pontosan arra lesz szükség, amit a Bitcoin már most is kínál: az elavult rendszerek teljes mellőzését és egy új könyvelési egység, avagy numéraire bevezetését. Elvégre a drága tranzakciós hálózatok megkerülésének legegyszerűbb módja az, ha egy új pénzt használunk – olyat, amit nem kötnek a régiek jogi, politikai és egyéb természetű láncai. Ahogy Erik Voorhes is mondja, el kell érnünk “az állam és a pénz szétválasztását”.
Az Aite Group kutató és tanácsadó vállalat felmérése szerint 2015-re a mobilfizetések minden típusának összesített volumene 200 milliárd dollárra fog rúgni, szemben a 2010-es 16 milliárd dollárral. Tekintve, hogy milyen óriási lehetőségek előtt állunk, nem lenne sokkal jobb egyben véghezvinni egy értelmes és előremutató paradigmaváltást is ahelyett, hogy továbbra is csak az ódivatú, központosított fizetéskezelő hálózatokat bővítenénk és gazdagítanánk?
Már most is több különböző pehelysúlyú Androidos Bitcoin-alkalmazás áll rendelkezésünkre a Bitcoin Wallettől a Bitcoin Androidon át a Bitcoin Spinnerig, és ott van már a láthatáron a PayTunia is. iPhone-ra az Apple nehézkesebb alkalmazásengedélyeztető procedúrája miatt még csak a BitPak elérhető – ez pedig a teljes blokkláncot letölti. Ezekkel az alkalmazásokkal már ma is küldhetsz és fogadhatsz bitcoinokat a mobiloddal. A Bitcoin Wallettel például pusztán a megjelenített QR-kód beszkennelésével vagy NFC-vel is küldhetsz bitcoinokat egyik készülékről a másikra.
No és hogy hogyan is játszódik le egy átlagos bitcoinos tranzakció egy kasszánál bankok vagy hitelkártya-hálózatok nélkül? Erre kínál ragyogó megoldást például az USA-beli székhelyű Bit-Pay (mely a bitcoinos fizetéskezelés vezető vállalatának aposztrofálja magát), akik egy videóban is szemléltetik az eljárás összefoglalását. A kereskedőknek nem kell tartaniuk visszatérítéses csalásoktól és a PCI-megfelelés hajmeresztő költségeitől, viszont a világ minden tájáról fogadhatnak pénzt. A Bit-Pay pedig mindezért mindössze 0,99%-os díjat számít fel, szemben a Square 2,75%-ával és a PayPal 2,7%-ával (persze a 0,99%-os ajánlat csak akkor áll, ha a kereskedő bitcoinban is tartja és vezeti az egyenlegét ahelyett, hogy azonnal átváltaná azt dollárra). De ott van még alternatív szolgáltatóként az írországi székhelyű Bitcoin 24/7 is.
A bitcoinos fizetésfeldolgozásnak tehát számtalan előnye van a kockázatok általános mérséklésétől a fizetési folyamat tetszőleges számú blokklánc-megerősítés megköveteléssel való bebiztosításáig. Egyesek még “zöld címek” kialakításán is dolgoznak, melyek esetében már nulla megerősítéssel is elfogadhatunk egy fizetést azonnal anélkül, hogy bármiféle csalástól kellene tartanunk. Ha pedig egyáltalán semmiféle külső szolgáltatóra nem bízza rá magát az ember – ezt is megteheti, mivel a bitcoin-használat semmilyen különösebb hardvert nem igényel -, úgy a tranzakciós költségek erősen konvergálni fognak a nullához.
Az általános értelemben vett mobiltárcák védettsége is folyamatosan fejlődik – olyannyira, hogy a jelszavaknak és a távoli biztonsági másolatoknak köszönhetően már most biztonságosabbak is, mint a hagyományos, fizikai tárcák. A Bitcoin helye tehát elvitathatatlan a digitális mobiltárcák jövőjéből. Nagyot tarolhat például attól a pillanattól kezdve, hogy a külföldön dolgozók is felfedezik maguknak, mint a pénz hazaküldésének azonnali és súrlódásmentes eszközét. A dongle-k azonban – és más hasonló csicsák – sajnálom, de továbbra sem számítanak érdemi innovációnak.
Forrás: Forbes
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.