Olivier Janssens jutalma a platformnak, amely helyettesítheti a Bitcoin Foundation-t

2014-07-04

FtSRF8SxZ0-mzcCM

Helló Mindenki,

Jelen posztom egy korábbi felhívás folytatása, illetve az akkor meghirdetett verseny győztesének a kihirdetése.

Mindenekelőtt azonban szeretném mindenkinek megköszönni a hozzászólásokat, ötleteket, pozitív visszajelzéseket. Rengeteg kiváló pályázó volt, és igazán nehéz volt a választás, mindazonban biztos vagyok benne, hogy a legjobb döntést hoztam. Második helyezettet is hirdettem, mivel úgy véltem a srácok mindenképp megérdemlik az elismerést a munkájukért.

Mielőtt kihirdetném az első helyezettet, szeretném ismertetni az érveimet, amelyek a felhívás kiírásában vezéreltek. Az alapvető kérdésem az volt: milyen platformmal lehetne a legjobban helyettesíteni a Bitcoin Foundation-t. Mindennek a megértéséhez először is azt kell tisztáznunk miért is van szükségünk egy Bitcoin Foundation-re. Máshogyan fogalmazva, milyen célt szolgál a Bitcoin Foundation? Az alapítvány weblapja szerint céljuk, hogy a bitcoin alapelveit megőrizzék: azaz a nem politikai alapú gazdaságot, illetve közösséget, a nyitottságot, és a függetlenséget. Úgy vélem, az alapítvány képtelen e három vezérelv fenntartására, lévén, hogy a fejlesztés elsőszámú képviselője kíván lenni, és végeredményben magának a bitcoinnak is a fő ágense szándékozik lenni.

Ezenkívül, jelenleg még azzal is foglalkozik a Bitcoin Foundation, hogy támogatja a bitcoin magfejlesztők egy csoportját. Talán megjegyezhetem, ezen a téren sem végeznek különösebben kiváló munkát. Mivel az emberek azt várják el a Bitcoin Foundation-től, hogy ő végezze el a támogatói szerepet, így gyakorlatilag nincs igazi iniciatíva a fejlesztők közvetlen támogatására. Ennek következményeként a fejlesztők alultámogatottak, mivel a Bitcoin Foundation-nak nincs erre elegendő anyagi forrása (még szerencse, hogy emelkedett a bitcoin árfolyama, és, hogy a tagdíjak a kezdetek óta bitcoinban fizetendőek). Bevallásuk szerint az így befolyó háttértámogatás nem fog elveszni, és fontos szerepe lesz a jövőben. Arról sincsenek adataink, hogy pontosan mekkora összeggel támogatják a fejlesztőket, illetve mennyi pénz maradt a kasszájukban, mivel a transzparencia nem igazán jellemző az alapítványra. A fejlesztés támogatása gyakorlatilag bármikor leállhat, ezzel pedig még inkább veszélybe kerülhet a bitcoin. Számtalan beszámoló szól arról, hogy a magfejlesztők rendszeresen alulfinanszírozottak, ennek következményeként pedig a bitcoin fejlesztése stagnál. Ahhoz, hogy a fejlesztők (politikai) függetlensége valóban garantált lehessen, a közösségnek közvetlenül, amilyen hamar csak lehetséges, kellene támogatnia a fejlesztők munkáját.

A fentieken kívül, washingtoni lobbi munkát is végzett a Bitcoin Foundation, azonban erről sincsenek különösebb információink, megint csak a transzparencia hiánya miatt. Sokkal szerencsésebb lenne, ha mi magunk, közvetlenül a közösség választhatnánk meg lobbi-képviselőinket, és ilyen módon értesülhetnénk aktuális munkájukról is. Akik jól lobbiznak, előállhatnának javaslataikkal, és véghezvihetnék céljaikat. Mi pedig eldönthetnénk, hogy kívánjuk e (anyagilag) támogatni őket, vagy sem. Nagyjából ez zajlik mindenütt a világon a Bitcoin Foundation berkein kívül. Az emberek kilépnek a lövészárokból a harcmezőre, és lobbistáikkal, beleértve helyi vezetői szerveiket is, harcolnak a céljaikért. Hasonlóan szervezhetnénk a konferenciákat is. Tényleg szükségünk van a Bitcoin Foundation-ra ahhoz, hogy egy jelentős konferenciát szervezhessünk? Nem, és ezt igazolják az eddigi tapasztalatok is. Számtalan jelentős és sikeres eseményt szerveztünk már a Bitcoin Foundation közbenjárása nélkül, szóval ehhez nincs szükségünk az alapítványra.

Most pedig lássuk „a” kérdést: mi a legjobb módja annak, hogy mindezt megvalósíthassuk? Esetleg egy platform, amelynek működése hasonló lenne a Bitcoin Foundation-hez, de egy jobb szavazati mechanizmussal? Amolyan „közvetlen demokrácia”? Alapos megfontolás után a válaszom: nem. Mivel egy amolyan „közvetlen demokráciának” mindig is lesz politikai vezetője, szavazásai, stb. A bitcoin viszont apolitikus. Tisztában vagyok azzal, hogy időbe telik, amíg ez a berögződés megváltozik, de a bitcoin valójában politikamentessé teszi majd a világot. Tehát nem kellene azzal kísérletezgetnünk, hogy megpróbáljuk visszaállítani a felesleges irányítókat és közvetítőembereket. Hagyjuk, hogy felszabadítson minket a bitcoin. Ez az oka annak, hogy Mike Hearn-t és a Lighthouse-t választottam győztesnek.

Győztes: Lighthouse (Mike Hearn)

Közösségi finanszírozás, amely teljes mértékben a blokkláncon alapszik.

Garancia arra, hogy amennyiben egy projekt nem valósul meg, úgy a pénz visszakerül a támogatóhoz.

A bitcoin magfejlesztők munkája közvetlenül támogathatóvá válik. A magfejlesztők készítik el saját ütemterveiket, ők tudósítanak az elért céljaikról is, és extra fejlesztéseket is véghezvihetnek, amennyiben kapnak rá extra támogatásokat (például a Kickstarter-hez hasonlóan).

A lobbisták szabadon előállhatnak javaslataikkal, támogatásukat pedig közvetlenül a közösség biztosítja, lehetőségeihez mérten.

Számtalan közösségi kezdeményezés lesz megvalósítható, mint például az afrikai adoptáció elősegítése, ATM automaták szponzorálásával, stb.

A határ tehát a csillagos ég. Politikai vezetők pedig nem lesznek, mivel közvetlenül mi választhatjuk ki azokat a projekteket, amelyeket támogatni szeretnénk. Továbbá, Mike Hearn azt is szeretné, ha a fejlesztők közvetlenül a platformon keresztül kapnák (anyagi) támogatásaikat. Egy magfejlesztő neve a platformban pedig igencsak beindíthatná az adományozást.

Mike beleegyezett, hogy még augusztus előtt nyílt forráskódúvá teszi a platformot. A munkáért 40 000 dollár lesz a jutalma. Miután a platform megkezdi működését, további 50 000 dollárt ajánlok fel az első olyan magfejlesztői projekthez, amely közösségi finanszírozással és a platformon keresztül megy végbe. Ezzel remélhetőleg hozzájárulhatok ahhoz, hogy a platform működésének megkezdése első pillanatától független legyen, egyben újra felpörgesse a bitcoin magfejlesztést.

További információért látogasson el Mike blogjára.

Szerző: Olivier Janssens
Forrás: reddit.com