A kolumbiai központi bank szerint a Bitcoin nem pénz
2014-04-02Az El Espectador című kolumbiai napilap tájékoztatása szerint a kolumbiai központi bank (Banco Central de Colombia) a napokban kiadott egy közleményt a Bitcoinról, amely szerint a kriptopénz nem számít sem forgalomban lévő valutának, sem legális fizetőeszköznek a dél-amerikai országban.
A közlemény azt is megemlíti, hogy Kolumbia egyetlen hivatalos pénze a pezó, és, hogy a Bitcoin azért sem lehet hivatalos valuta, mert természetéből adódóan, egyetlen központi bank sem kontrollálja.
A múlt hét folyamán a kolumbiai pénzfelügyeleti szervek is kiadtak egy közleményt a digitális valuták használatával járó kockázatokról, azonban a várakozások ellenére, ez a közlemény nem tiltotta a Bitcoin, illetve a hasonló digitális valuták használatát.
Kolumbiában jelenleg is aktívan használják a kriptopénzt, tehát a tény, hogy az ország központi bankja nem ismeri el pénzként, illetve használatát nem támogatja, úgy tűnik, egy cseppet sem okoz fennakadást kereskedelmi használatában.
Forrás: newsBTC