Taxi és bitcoin
2013-10-18Szerző: Emily Spaven
Kérdezz meg egy átlagos taxist, tudja-e, mi az a bitcoin, és nagy valószínűséggel csak egy “Micsoda?” és értetlen pislogás lesz a válasz. Egyelőre. Lassan, de biztosan várható azonban változás e téren is, köszönhetően egyebek mellett a litván illetőségű JazzExpress taxisvállalatnak, amely nem csak hogy már idén szeptember 20-a óta elfogad bitcoinos fizetést, de szándékukban áll síkra szállni ezen eljárás népszerűsítése érdekében is.
Jonas Gilys, a vállalat fejlesztési igazgatójának elmondása szerint kollégáival egyetemben már a kezdet kezdetén, 2009-ben találkoztak a bitcoinnal, és nyomban el is kezdték bányászni azt. Mint mondta, több ok miatt döntöttek úgy, hogy elfogadnak bitcoinos fizetést is: egyrészt tetszik nekik az egész koncepció, másrészt szeretnék minél jobban népszerűsíteni, minél szélesebb körben elfogadtatni azt, harmadrészt pedig azért is, mert az ügyfeleik számára is nagyobb rugalmasságot biztosít, és mert ők maguk is sokat spórolhatnak általa a tranzakciós díjakon.
Mint mondta, a vállalatuk jelenleg 13 járművet üzemeltet Vilniusban, Litvánia fővárosában, de ezt a számot még év végéig szándékukban áll feltornászni 20-ra. Gilys elmondása szerint a bitcoinos fizetés folyamata a következőképpen néz ki náluk:
Minden járművünk fel van szerelve egy Samsung Tablettel. A BitPay a fizetéskezelőnk, ők bocsátottak a rendelkezésünkre egy olyan szoftvert, ami egy QR-kódot generál az út végén. Az utas egyszerűen beszkenneli a kódot, megnyomja a “Küldés” gombot, és már kész is.
Már eddig is volt néhány bitcoinban fizetett fuvarjuk, de bíznak benne, hogy a közeljövőben egyre több lesz majd belőle.
Lassú indulás
A JazzExpress-hez hasonló vállalkozásba kezdett az angliai Cumbria Cabs is, amelynek járműveiben már szintén fizethetnek bitcoinnal is az utasok, de náluk még eddig senki nem élt ezzel a lehetőséggel, bár ők már több hónapja aktiválták a rendszerükben a bitcoinos fizetési opciót. Alistair Nixon, a vállalat tulajdonosa szintén a hitelkártyákhoz, a PayPalhez és egyéb netes fizetési módokhoz képest igen alacsony tranzakciós díjak miatt figyelt fel a bitcoinra.
Meglátása szerint a bitcoinos fizetési lehetőség főként a külföldi utasaiknak jöhet majd jól, a reptéri fuvaroknál, mivel – legalábbis a taxiutak viszonylatában – teljes egészében leveszi a vállukról a pénzváltás gondjait.
Egy másik angol taxis, név szerint a Herefordshire-béli Daniel Hart nem csak hogy szintén elfogad bitcoinos fizetést, de még ösztönzi is erre az utasait azáltal, hogy 10% kedvezményt ajánl bitcoinos fizetés esetén. Mint a Radio 4-nak még áprilisban, néhány éve hallott először a bitcoinról, és már akkor úgy gondolta, hogy ez nagyon sok gondot megoldhat, így hát jobban utánajárt, míg végül kellőképpen meg nem bizonyosodott a kriptopénz lehetőségei felől.
Mi több, a technológia-rajongó Hart amellett, hogy ingyen WiFi-t is biztosít a kocsijában az utasainak, egyben működtet egy “bitcoin-coaching szolgáltatást” is, melynek keretében – óránként 0,25 bitcoinos tarifa ellenében – gondosan kitanítja az érdeklődőket a digitális pénz rejtelmeiről.
Elterjedés
A helyi erőfeszítéseken túlmenően a kanadai székhelyű (Edmonton) Go-Taxi világszerte igyekszik népszerűsíteni a bitcoin-használatot a taxisok körében. Ennek jegyében üzemeltetnek például egy felhő-alapú foglalási és diszpécseri rendszert, amelyet a világ minden tájáról igénybe vehetnek a különböző taxivállalatok. Tim Tuxworth, a vállalat alapítójának elmondása szerint a nemzetközi szolgáltatásuk révén a leendő utasok a mobilkészülékes alkalmazásukkal foglalhatnak maguknak kocsit bárhol a világban, majd az út végén a számlát is rendezhetik bitcoinban, szintén ugyanezzel az alkalmazással.
Nem meglepő módon ő is kitért hitelkártyák költségeire és korlátaira – amelyekkel szemben a mobilkészülékekről is könnyen kezelhető virtuális készpénz sokkal gyorsabb, egyszerűbb, hatékonyabb és praktikusabb fizetési módot jelent taxiutak költségeinek rendezéséhez is.
A Go-Taxi szolgáltatásait már használják egyebek mellett Hong Kongban, Észak-Karolinában, Jersey Shore-ban, Tampa Bay-ben, Chicagóban és Floridában, de a cég fáradhatatlanul törekszik a globális terjeszkedésre. Ha minden a terveik szerint alakul, úgy rövidesen bárki, bárhol találhat majd már rajtuk keresztül egy olyan taxist, akinél bitcoinban fizetheti majd meg a fuvart.
Te fizetnél bitcoinnal taxi-fuvarért, ha lenne rá lehetőséged?
Forrás: CoinDesk
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.