Kampánytámogatás bitcoinnal: rövidesen?

2013-09-18

Szerző: Kate Rogers

Nem kizárt, hogy az USA-ban 2014-től kezdve már bitcoinban is támogathatnak majd az emberek politikai kampányokat: múlt héten ugyanis a Conservative Action Fund felkérte a kampányfinanszírozás jogi kereteit kezelő Federal Election Commission (Szövetségi Választási Bizottság) szabályozói testületet arra, hogy dolgozza ki a kriptopénz politikai pénzgyűjtő kampányokban való felhasználásának szabályait.

Bár 2009-es indulása óta a nyílt forráskódú Bitcoin immár jó egymilliárd dolláros iparággá nőtte ki magát, az illetékes szabályozói testületek csak nemrégiben kezdték alaposabban is szemügyre venni és kidolgozni hozzá az első, kísérleti jellegű regulákat. A kérelmet Dan Backer, a FB Capitol Strategies ügyésze adta le a Conservative Action Fund nevében, azzal az indoklással, hogy az új technológia “igen gyorsan terjed” a libertariánusabb gondolkodású támogatóik között. Backer bízik benne, hogy legkésőbb 60 napon belül megszületik majd a hivatalos válasz.

Mint mondta, jelenleg egész egyszerűen nincs olyan hivatalos útmutatás, amelyet egyértelműen lehetne vonatkoztatni a bitcoinos adományokra. Mivel azonban ők szeretnék ezt a csatornát is felhasználni, ezért értelemszerűen azt is szeretnék tudni, hogy ez esetben pontosan milyen szabályokhoz kell tartaniuk magukat. Hozzátette még azt is, hogy bár a bitcoin valóban egy erősen technikai dolog, azért annyira mégsem ellentmondásos; a támogatóik egyszerűen jelezték feléjük, hogy szeretnék felhasználni adakozási célokra is, ők pedig ennek megfelelően most utánajárnak, hogy ezt pontosan milyen jogi keretek között is lehet megtenni.

Pénzbeli vagy természetbeli adomány?

Backer kitért arra is, hogy a kérelemben arra vonatkozóan is kértek állásfoglalást az illetékes hivataltól, hogy a bitcoinos adományok pénzbeliekként vagy természetbeliekként kezelendőek-e.

A kriptopénz kritikusai gyakran felemlegetik, hogy az részben épp azért sem áll még készen a széleskörű használatra, mert egyetlen konkrét entitás sem biztosít neki állandó jogi hátszelet, és így az árfolyama is igen vadul ingadozhat.

Backer azonban azt szeretné, hogy a támogatók tetszőleges bitcoin-összegekkel adakozhassanak, amelyeket aztán a Conservative Action Fund így is – bitcoinként – könyvelne el, és szabadon eldönthetné, hogy nyomban beváltja-e hagyományos pénzre, vagy inkább ül még rajta és bízik benne, hogy fog még menni feljebb is az árfolyama. Ez esetben azonban értelemszerűen felmerül a kérdés, hogy ezt hogyan jelentsék le az illetékesek felé? Mert bár jelenleg összességében erősödő trendet mutat az árfolyam, de ha újra gyengülni kezdene, akkor az értelemszerűen mindenkinek veszteséget jelentene – adózási szempontból is.

Trace Meyer bitcoin- és digitális magánszféra-szakértő azt preferálná, ha a politikai kampányok támogatására fordított bitcoin-összegeket természetbeli adományként lehetne kezelni. Ehhez persze kell egy adott piaci érték, hogy az adományt fogadó politikusok tudhassák, pontosan mekkora értéket is kaptak – az pedig eztán már rajtuk múlik, hogy hazárdíroznak-e még az árfolyammal, vagy rögtön hagyományos pénzre váltják-e, amit kaptak. Bárhogy is döntenek azonban, mindent el lehet könyvelni valahogyan, így ennek igazán nem kellene jogi problémákat okoznia.

Marco Santori, a Bitcoin Foundation szabályozói ügyekért felelős bizottságának elnöke arra is rámutatott, hogy mivel a bitcoin a pénzügyi eszközök egy teljesen új kategóriáját képviseli, ezért még mindig meglehetős bizonytalanságban tartja a szabályozókat, akiknek így még nehezebb kimódolniuk, hogy pontosan miként is illeszthetik be azt az igen szigorú kampányfinanszírozási törvényi keretek közé.

Hogyan alkalmazhatnánk a jelenlegi szabályokat egy teljesen új és mindent megváltoztató fejleményre? – kérdi. Öt éve, ha valaki nem akart a hagyományos pénzügyi csatornákkal vacakolni, akkor inkább egyszerűen PayPallel adakozott. Mára a bitcoin még ennél is kézenfekvőbbé vált.

Névtelenségi aggályok

A bitcoinos kampányfinanszírozás kritikusai szerint a névtelen adakozás lehetőséget biztosítana egyeseknek a jelenlegi szabályozások megkerülésére – Backer azonban ezt már csak azért sem tartja reális veszélynek, mivel a névtelen adományok felső összeghatárát 50$-ban határozták meg fejenként, és mivel a hozzájuk hasonló szervezetek amúgy fektetnek különösebb hangsúlyt a névtelen adakozásra.

Mint mondta, mindig is konkrét és beazonosítható emberek adományaira számítottak – már csak azért is, hogy folyamatosan tarthassák velük a kapcsolatot, toborozhassanak közülük önkénteseket és adott esetben kérhessenek tőlük további adományokat is. Ahogy fogalmazott, névtelen adományokkal nincsenek előrébb.

Santori is biztos benne, hogy rövidesen valós lehetőséggé válik a bitcoinos adakozás. Meglátása szerint ez valóban egy remek kampányfinanszírozási eszköz; gyors, kényelmes és egyszerű, akárcsak a személyes, készpénzes befizetés. Véleménye szerint több, mint valószínű, hogy rövid úton jóvá fogják hagyni Backer kérelmét és így a bitcoint is fel lehet majd venni a kampányfinanszírozás eszköztárába.

Forrás: Fox Business

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.