Instabil gazdaság -> Bitcoin-stabilitás

2013-07-14

Szerző: Michael Carney

Legalábbis az USÁban alaposan kijutott már a bitcoinnak szabályozói és rossz hír-keltési részről egyaránt; fellépett már ellene a maga módján, külön-külön az ország belügyminisztériuma, adóhivatala és drogellenes hivatala is. Mindez kétségkívül kellemetlen azok számára, akik bíznak benne, hogy a bitcoin egy szép napon még valóban abszolút univerzális pénzzé válhat, amit mindenhol elfogadnak, viszont amit egyetlen állam vagy központi hatóság sem manipulál kénye-kedve szerint. Erre pedig még akár így is lehet esély, mivel a bitcoinban mindenféleképp rendkívüli lehetőségek rejlenek mindazok számára, akik valamelyik instabil pénzű országban élnek, és szeretnék biztonságba helyezni a vagyonukat – ez pedig teljesen független attól, hogy az USÁban hogy alakulnak majd végül a dolgok.

Argentína gazdasági megfigyelői például 20% körülire vagy akár még magasabbra becsülik az országban jelenleg tomboló inflációt, ami pedig már valóban tarthatatlan a hétköznapi ember számára. Nem is meglepő tehát, hogy Argentínában jó 30-40%-kal magasabban áll a bitcoin árfolyama, mint a szomszédos Uruguay-ban; ilyen körülmények között nagyon gyorsan dőlhet romba az állami pénzbe vetett hit. Az argentinok jó ideje keresik már az alternatívákat; az ország fővárosában a Foundación Bitcoin Argentina által nemrégiben megrendezett bitcoin-találkozó nem kevesebb, mint 180 résztvevőt vonzott, és élénk diskurzusnak adott terepet a bitcoinnak az ország gazdaságában betöltött szerepéről.

Kenyában a helyi kereskedelem jelentős hányadát már most is a mobiltelefonok SIM-kártyáira építő M-Pesa digitális pénzben bonyolítják le – azonban ez a technológia csak az országon belül használható. A külföldön dolgozó kenyaiak havonta mintegy 99 millió dollárnak megfelelő összeget küldenek haza az otthon maradt családtagjaiknak – azonban az elindított pénz jelentős részét a bankok nyelik le a súlyos tranzakciós díjaik révén. A minden határon átívelő, a hagyományos bankrendszeren kívül működő Bitcoin azonban erre a problémára is megoldást nyújt; ezt aknázza ki a nemrégiben beindult Kipochi mobiltárca-vállalat is, amely könnyű és gyors M-Pesás bitcoin-vásárlásra, -eladásra és -átutalásra ad lehetőséget a felhasználóinak. E szolgáltatásukért mindössze 2% tranzakciós díjat számolnak fel, jelentős megtakarítást kínálva így a hagyományos nemzetközi pénzátutalások díjaihoz képest.

A július elején megrendezett londoni bitcoin-konferencián Sveinn Valfells izlandi befektető és virtuális pénz-szakértő állt elő egy igen radikális javaslattal: Izland tegye meg nemzeti pénzének a bitcoint. Egyelőre talán kisebbségben van e kívánalmával, ám azt semmiképpen sem nevezheti senki indokolatlannak, elvégre több egymást követő nemzedék tapasztalata tanúsítja egybehangzóan, hogy az izlandi kormány nem képes megfelelően kezelni a nemzeti pénzét. Ugyanerre a következtetésre jutott már Valfells építkezési vállalkozó apja is a ’70-es, ’80-as években, látva az előbb két, majd háromszámjegyű inflációszintet. Nem is tétlenkedett hát, hanem létrehozott egy alternatív, köbméternyi betonmennyiségeket jegyző utalványpénzt, és ezzel fizetett az építőmunkásainak. Nem sokkal később már az ország kormánya is elfogadta ezeket az utalványokat adófizetési eszközként, és nagyon sokan találtak benne menedéket a gazdaságilag egyébiránt igen gyötrelmes időszak átvészelésére. Valfells bízik benne, hogy a bitcoin még az apja utalványainál és robusztusabb és “hivatalosabb” megoldásnak bizonyulhat.

A bitcoin eddigi történetének leghíresebb és leglátványosabb árfolyam-robbanása azonban a ciprusi bankrendszernek az idei év első negyedében bekövetkezett összeomlásával esett egybe; maguk a ciprusiak és a pénzüket szintén az ország bankjaiban tároló más, gazdag európaiak és oroszok is igyekeztek kimenekíteni a tartalékaikat, mielőtt rájuk omlanának a bankok – és mivel persze az illetékesek ezt igyekeztek megakadályozni, ezért a bitcoin csak annál keresettebb vagyonmentő eszközzé vált. Olyannyira, hogy az összeomlást megelőző 30$-os szintről nem kevesebb, mint 265$-ra futott fel a bitcoin árfolyama, mielőtt – jó három hónap alatt – visszaereszkedett a jelenlegi, 100$ körüli szintre. Zűrös egy időszak volt ez a bitcoin ökoszisztémájának legtöbb résztvevője számára, ami a ciprusi helyzetben érintettek esetében vitathatatlanul bölcs döntésnek bizonyult.

A The Genesis Block bitcoin-alapítvány tanulmánya is jól mutatja – a hálózatra a különböző országokból csatlakozó csomópontok, illetve az egyes országokban megrendezett bitcoinos találkozók résztvevői számának mérése alapján -, hogy bár továbbra is az USA uralja a bitcoin gazdaságát, Izrael, Kanada, az Egyesült Királyság, Németország, Kína, Oroszország, Argentína, Spanyolország és a skandináv államok jelenléte is egyre fajsúlyosabbá válik a rendszerben. Megállapította továbbá a tanulmány azt is, hogy:

0,7-es korreláció áll fenn az egyes országok lakosságának fejenkénti bitcoin-kliens-letöltései és a lakosság internetes behálózottsága között… A bitcoin-kereskedelem összesített forgalmában az USD részaránya 100% közeli szintről megközelítőleg 80% körülre esett vissza az elmúlt két év alatt. Leglendületesebben a CNY (kínai jüan) tört előre, amely a 2012. áprilisában még csak 0,4%-os részesedését 2013. áprilisára már 4,7%-ra növelte.

Említésre érdemes továbbá az a tény is, hogy az amerikai kormány közelmúltbeli bitcoin-ellenes erőfeszítései ellenére sem tapasztalható komolyabb – csak enyhébb – lanyhulás a bitcoin USA-béli terjedése terén; ami azt illeti, a The Genesis Block épp nemrég számolt be az egymilliomodik USA-beli bitcoin-kliens-letöltésről.

Megvannak persze a maga hibái a bitcoinnak is, nem utolsósorban épp a még mindig meglehetősen korlátozott elterjedtsége, valamint a spekulánsok körében fennálló túlzott népszerűsége miatt erős ingadozásokra hajlamos árfolyama. Vannak azonban olyan országok, ahol a helyi pénz értéke még ennél is bizonytalanabb, és a felügyeleti szerveiben sem lehet megbízni – ilyen esetekben pedig még vonzóbbnak bizonyul a bitcoin. A rövidesen telepítendő bitcoin-automatákat kifejlesztő vállalat, a Lamassu nemrégiben bejelentette, hogy nem kevesebb, mint 40 különböző országból kaptak felkéréseket a 4.000$-os, több, mint 200 ország pénzét felismerni, kezelni és mindössze 15 másodperc alatt bitcoinra váltani képes automaták telepítésére.

Persze a vezető nagyhatalmak – így például az USA – még mindig alááshatják a bitcoin ökoszisztémáját azzal, ha elhatározzák, hogy lefoglalják a nagyobb nemzetközi váltók – így például az MtGox – pénzeszközeit. Mivel azonban maga a Bitcoin-infrastruktúra annyira elosztott, amennyire csak lehet, és mivel az egész rendszer alapját adó technológia teljes egészében közkincs, ezért amíg a világ lakosságának egy jelentős hányada megbízik benne és benne is tartja a pénzét, addig az garantáltan talpon is fog maradni. Ahogy pedig egyre többen szállnak be a bitcoin gazdaságába, úgy teszik egyben – a puszta jelenlétükkel és részvételükkel – még stabilabbá, megbízhatóbbá és használhatóbbá ezt a rendkívüli digitális pénzt.

Végül, de nem utolsósorban említésre érdemes még a Világbank ama tanulmánya is, amely szerint bármely gazdaság ereje visszavezethető annak a gazdasági tranzakcióiba vetett bizalomra. “Ha elég szabadon értelmezzük a bizalom fogalmáz” – mondja Steve Knack, a Világbank rangidős közgazdásza -, “úgy már akár azt is megmagyarázhatjuk pusztán ezen az alapon, hogy pontosan miben is áll a lényegi különbség az Egyesült Államok és Szomália egy főre jutó jövedelmi viszonyai között.” A bitcoin tehát éppen annyira segíthető elő az emberek jólétét a világ minden táján, amennyire sikerül enyhítenie a világ destabilizált gazdaságaiban tenyésző bizalmatlanságot.

Forrás: pandodaily

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.