Spekuláns vállalkozók és a Bitcoin-gazdaság

2011-11-11

Szerző: Matt Cropp

Amikor először hallottam a Bitcoinról, azonnal ámulatba ejtettek a kriptopénzben rejlő lehetőségek, és nyomban akartam is venni belőle magamnak egy jó adagot. Persze nem kifejezetten önzetlen idealizmusból, hanem nagyon is anyagias kapzsiságból. Elvégre akkoriban még 80 amerikai centért vesztegették a bitcoin darabját, én pedig sejtettem (mint utóbb kiderült, helyesen), hogy lesznek ezek még sokkal értékesebbek is. Mivel azonban akkoriban még nem igazán volt kiépítve a bitcoinvásárlási infrastruktúra, ezért egy barátommal közösen úgy döntöttünk, hogy vásárlás helyett inkább indítunk egy saját üzletet, és azzal gyűjtünk magunknak bitcoint. Egy héttel később már ott is volt a hálószobám padlóján a doboz, a dobozban 100 db póló, az első bitcoinjainkat pedig az iUseCoins.com-on keresztül fogadtuk.

Figyelembe véve ezt a fejlődési útvonalat, nem lenne helyénvaló tisztán kereskedelmi műveletnek nevezni a vállalkozásunkat. Annyiból persze nyilván az, hogy a bevételeink egy része a forgalmazott árunk haszonkulcsából fakad, de ezzel együtt spekulánsok is vagyunk egyben, mivel tudatosan kitesszük magunkat annak a kockázatnak, hogy a bevételeink esetleg elapadhatnak, amennyiben a bitcoin árfolyama lefelé indul – annak érdekében, hogy ha viszont ennek az ellenkezője következik be, akkor annál nagyobbat kaszálhassunk rajta. Mi több, úgy hiszem, hogy a jelenlegi bitcoinos vállalatok túlnyomó többségéről ugyanígy elmondható, hogy “spekuláns vállalkozásként” működnek. Ez most egy olyan kritikus időszak, ami nagy lehetőségeket kínál a vállalkozó kedvűeknek, viszont ami nem is fog örökké tartani. A nagy innovációk még csak most készülnek, de ha már elkészültek, úgy fokozatosan le is fogják zárni a Bitcoin gazdaságának ezt a “spekulációs szakaszát”.

Ez a lehetőség pedig annak köszönhető, hogy a megszokott termékek és szolgáltatások széles palettáját a dollár gazdaságában kínáló hagyományos oligo- és monopóliumok mindeddig erősen ódzkodtak a bitcointól, mivel nem akarták kitenni magukat az értékvesztés kockázatának. Tökéletes példája e dinamika működésének a Flattr, a mikrofizetésre épülő “borravaló”-szolgáltatás úttörője. Amikor felvetették nekik, hogy esetleg elfogadhatnának bitcoint is, udvarias érdeklődéssel válaszoltak ugyan, de végeredményben azt jelentették ki, hogy csak akkor lesznek erre hajlandóak, ha már meglesz rá a lehetőségük, hogy abban a pillanatban automatikusan hagyományos pénzre válthassák a befizetett bitcoinokat, amint megkapják azokat.

A nagyvállalatok e kockázatkerülő magatartása tehát lehetőséget biztosít a kibontakozásra és lendületgyűjtésre az olyan sebtiben összetákolt frissen induló vállalatoknak is, amelyek a dollár gazdaságában beindulni is alig tudtak volna, mivel azonnal elnyomták volna őket a nagyok. A Bitcoin gazdaságában a YouTipIt vált a mikrofizetéses “borravalózás” vezető nagyhatalmává – egy kis szerencsével és rengeteg munkával pedig idővel még akár a Flattrrel is felveheti majd a versenyt valamikor a közeli jövőben. Az árfolyamkockázat védőpajzsa nélkül a YouTipIt éppúgy be sem indulhatott volna soha egyáltalán, ahogyan rengeteg másik bitcoinos vállalkozás sem.

Ez a védelem azonban nem tart örökké, mivel a két gazdaságot elválasztó határ előbb-utóbb le fog omlani. A “spekuláns vállalkozások” kora akkor ér véget, amikor a piac vagy spekulációra vagy vállalkozásra specializálódott szereplői a maguk fokozott hatékonyságával lehagyják a nem specializált, spekulációval és vállalkozással is foglalkozó, de éppen ezért mindkettőben csak tűrhetően teljesítő vetélytársaikat. A spekulánsok idővel elkezdenek majd árfolyamkockázat-csökkentő üzleti lehetőségeket (így például határidős ügyleteket) kínálni a vállalkozóknak egy szerény díjazás ellenében, hogy aztán azok nyugodtan összpontosíthassák minden figyelmüket a hatékonyságuk fejlesztésére és az áraik lehető legmélyebbre szorítására. Amint kialakul ezeknek az eszközöknek egy stabil piaca, a dollár gazdaságának jól bejáratott nagyjai újra előveszik majd a bitcoin gazdaságát, és akkor kezdődik csak az igazi megmérettetés. Egyesek, így például a YouTipIt addigra már jó eséllyel elég fejlettek lesznek ahhoz, hogy állni tudják a sarat, míg mások, akik nem használták ki maximálisan a védett időszakukat, egyszerűen össze fognak omlani (nehéz elképzelni például, hogy jelen formájában az Operation Fabulous-nak akár csak a leghalványabb esélye is lehetne a Google-lel szemben, amennyiben az utóbbi úgy dönt, hogy belép a bitcoinos hrdetések piacára”.

Ezért olyan kiemelten fontos tehát, hogy a Bitcoin gazdaságát jelenleg is építő “spekuláns vállalkozók” felismerjék, hogy egy olyan, nagy lehetőségekkel teli időszakban élnek épp, amely nem fog örökké tartani. A piacunk “védelme” előbb-utóbb megszűnik, és ha a bitcoin értéke stabilizálódik, úgy a “spekuláns vállalkozók” olyan vetélytárs-áradattal kerülnek majd szembe, amely felemeli ugyan a legjobb ötleteket és a leginnovatívabb projekteket, viszont elmos nagyjából minden mást. Ezért tehát senki ne gondolja azt, hogy ha mostanra elért valamilyen mérsékelt sikert, akkor már megpihenhet a babérjain; épp ellenkezőleg, most kell a legkeményebben és legszorgalmasabban dolgozni, most kell mindent beleadni és kiépíteni a lehető legjobb üzleteket, hogy az áradat már felkészülten érjen minket.

Forrás: The Bitcoin Sun 2., 4-5. old.

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.