Mikrotulajdonlási forradalom a láthatáron?

Szerző: Matt

A gazdasági életnek az ipari kapitalizmus felemelkedésével párhuzamosan lezajlott radikális átalakulási folyamatának kezdete óta eltelt több, mint két évszázad egyik talán legfigyelemreméltóbb trendjeként a gazdasági tevékenységek természetében és jellegében bekövetkezett változásokat értékelhetjük. Az ipari forradalom előtt a termelő munkát főként iparosok és mesteremberek végezték, műhelyeikben állítva elő a nagyrészt agrárjellegű gazdaság szükségleteit kiszolgáló termékeiket. Első pillantásra talán azt hihetnénk, hogy ez a sok kis vállalkozás élénken versengett egymással – de nem így állt a helyzet. A primitív szállítási lehetőségek, az útonállók jelentette állandó fenyegetés és egyéb hasonló tényezők miatt az áruszállítás rendkívül költséges volt, így egyetlen, integrált gazdaság helyett akkoriban inkább csak sok kis, különálló gazdaság működött, amelyek között csak bizonyos viszonylag kis tömegű, ám annál értékesebb árukkal (így például fűszerekkel) folyt kereskedelem. A műhelyeket szinte minden esetben helybeliek birtokolták, mivel egy távoli városban tevékenykedő beosztott folyamatos felügyelete rendkívül költséges lett volna (a fent említett kis tömegű, nagy értékű áruk esetét kivéve – de még itt is igyekeztek lehetőség szerint családtagokat beosztani a távoli helyszínekre, hogy minél biztosabbak lehessenek a megbízottjaik lojalitásában.

A 19. század szállítási és kommunikációs forradalmai azonban alapjaiban rendezték át a felállást: széles körben elterjedtek a jobb minőségú utak, csatornák, gőzhajók, vasutak és persze a telegráf is. Előbb csak lassú, majd egyre gyorsabb integráció indult be a helyi piacok között, és az árucikkek árai is egyre jobban kezdtek konvergálni egymáshoz az évszázadok során. Radikális változás állt be a vállalatok tulajdonlása és működtetése terén is. Ahogy egyre nagyobb távlatok nyíltak meg a világpiacon, úgy nyomhatták egyre lejjebb a vállalatok az egyes árucikkeik árát a tőkeintenzív tömegtermelés beindításával (amint azt Chandler is kiválóan bemutatja a Scale and Scope: The Dynamics of Industrial Capitalism c. munkájában). Az elérhető hatékonyság maximális kiaknázásához azonban a vállalkozásoknak akkora tőkemennyiségeket kellett mozgósítaniuk, amekkorák felett szinte egyetlen személy vagy vállalat sem rendelkezett. Ennek eredményeként született meg és vált a 19. század végére domináns modellé a legtöbb iparágban az ún. “menedzselt vállalat”: míg azelőtt a műhely tulajdonosa általában maga is kivette a részét annak a mindennapi működéséből, addig a menedzselt vállalatokat a birtokviszony és az ügymenet-igazgatás szétválasztása jellemezte (amely utóbbi feladatot egyre inkább fizetett szakértőkre bízták).

Ez a változás egyebek mellett azt is eredményezte, hogy egy vállalatot immár sokkal többen birtokolhattak egyszere, mint azelőtt valaha, mivel a tulajdonosok megszabadultak a közvetlen vállalati ügymenet- és teljesítmény-felügyelet felelősségétől. A 19. század elején ez a felosztás még nem lehetett volna költséghatékony, de a fent említett forradalmak nyomán nagyságrendekkel olcsóbbá vált információnak köszönhetően az 1920-as évekre már az USA lakosságának egy ugyan még kicsi, de már így is jelentős hányada mondhatta magát valamilyen vállalat résztulajdonosának a tőzsde intézményén keresztül.

Úgy vélem, ez a történelmi dinamika a jelenlegi helyzetünkhöz is érdekes tanulságokkal szolgál. Ha az információ ára valóban hatással van egy vállalat optimális szerkezetére, úgy az internetnek az utóbbi évtized során produkált rohamos fejlődése egyértelműen a hagyományos vállalati modell végét jelzi. Számtalan bizonyítékkal igazolhatjuk, hogy a kis- és középvállalkozások a maguk rugalmasságával egyre többféleképpen előzhetik meg a régi behemótokat. És bár egyes iparágakban a jövőben is központi kérdés marad a méret, bizonyos újítások még az ilyen vállalatok tulajdonosi szerkezetének radikális átalakítását is kikényszeríthetik.

Kiemelten fontos e téren az olyan P2P-pénzrendszerek felemelkedése is, mint amilyen például a Bitcoin. A tranzakciós költségek drámai megvágásával és az igazi mikrofizetési lehetőség biztosításával (akár egy cent százezred-részének a szintjén is) az ilyen rendszerek drámaian lecsökkenthetik a vállalati részesedésvásárlás belépési költségeit. Ennek eredményeképp pedig, úgy hiszem, számos nagyvállalat a szemünk előtt alakulhat majd át kooperatív tulajdonúvá.

Egy ilyen átalakulás logikája a következőképpen néz ki: egy tökéletesen kompetitív piacon a haszonkulcs a nullához konvergál, a vásárlók gyakorlatilag beszerzési/előállítási áron jutnak hozzá a termékekhez; ilyen helyzetben az egyes vállalatok termékeit ténylegesen nem használó részvényeseket különösebben semmi nem motiválja a tulajdonrészük megtartására – a vállalat részéről azonban a tulajdonrész felajánlása hatékony eszköze lehet a potenciális vásárlóknak a konkurenciától való elcsábítására. Ez egyben azt is garantálná az új tulajdonosok számára, hogy a jövőben is beszerzési/előállítási áron juthatnak hozzá a vállalat termékeihez. Ebből következően logikusan feltételezhető tehát, hogy az elkövetkező évek során számos vállalat tulajdonosi köre alakulhat át az eddigi nemtörődöm részvényesi kollektívából érdekelt és érdeklődő fogyasztói kollektívává.

Most persze felmerülhet a kérdés, hogy ha ez ilyen kézenfekvő, akkor miért nem zajlott már le ez az átalakulás? Meglátásom szerint a válasz a tulajdonlási költségekben keresendő. Az 1800-as években például egy new yorki számára megfizethetetlenek lettek volna egy londoni kovácsműhely részvényei, mivel a tranzakciós költségek akár teljes egészében fel is emészthették a várható nyereségeket. Amint azonban a helyére került a tengeralatti telegráfkábel, a költségek annyira lecsökkentek, hogy máris kifizetődővé vált a tulajdonlás. Hasonló dinamikára számíthatunk a kooperatívákkal is.

Azelőtt a kooperatívák csak olyan szektorokban lehettek sikeresek, ahol elég jelentős volt a tagokkal fenntartott gazdasági kapcsolat a tulajdonlás tranzakciós költségeinek fedezéséhez (pl. vegyesbolt, biztosítás, haszonállat-takarmány); sok esetben még önkéntes munkával is fizették a költségeket. Ahogy azonban a Bitcoin és a hozzá hasonló technológiák egyre inkább a nulla közelébe szorítják le a tranzakciós költségeket, úgy indul majd robbanásszerű növekedésnek a fogyasztóik/felhasználóik által gazdaságosan birtokolt vállalatok száma is. Egyszerű a logika: minek támogassunk egy profitorientált vállalatot, ha a kooperatíváink által beszerzési/előállítási áron juthatunk hozzá bármilyen áruhoz és szolgáltatáshoz? Éppúgy, ahogy az első kommunikációs forradalom elhozta a vállalatok korát, hozhatják el a jelenleg is zajló gyors változások a kooperatívák korát.

Forrás: BTCBusiness.net

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.