Szakítás a PayPallel, átállás Bitcoinra?
2011-09-18Az előbbi biztos, az utóbbi még nem, de a lehetőség mindenképp adott, tekintve, hogy számos német online-bolt mutatott egyezményes nemzetközi jelzést és fordított hátat a PayPalnek, miután az több netes kereskedőtől is megpróbálta kierőszakolni a kubai termékek forgalmazásának beszüntetését. Indoklásként a szigetországra kivetett amerikai embargót hozták fel – vagyis lényegében azt próbálták kiterjeszteni a nemzetközi színtérre is.
Így például a Rossmann Online GmbH-t is felszólították a kubai szivarkák forgalmazásának beszüntetésére, mondván, hogy ha ezt nem teszik meg, akkor azonnali hatállyal megszüntetik velük az üzleti kapcsolatot. A Rossmann pedig vállat vont, egyszerűen eltávolította a fizetési lehetőségei közül a PayPal-t, és zavartalanul folytatja a szivarkák árusítását. A fogyasztóik pedig még így is számos (hagyományos) fizetési mód közül választhatnak.
Persze messze nem a Rossmann volt az egyetlen. Hasonló ultimátumot kapott a szintén kubai termékeket is forgalmazó Bardealer.de és Rumundco.de is – akik szintén a Rossmann példáját követték, továbbra is megtartva a kubai termékeiket és eltávolítva a PayPales fizetési lehetőséget.
Az érintett online boltok egyben rámutattak arra is, hogy Európában semmiféle alapja nincs egy Kuba-ellenes kereskedelmi embargónak. Nem értették azt sem, hogy akkor már miért nem zsarolta meg ugyanígy világszerte minden más, kubai termékekkel is kereskedő partnerét a PayPal, miért csak egyeseket – bár ezt illetően ezek után okkal feltételezhetjük, hogy ami késik, nem múlik, és csak idő kérdése a folytatás.
Az ilyen és ehhez hasonló esetek látványosan kiemelik a Bitcoin egyes előnyeit is – ami garantálja egyebek mellett azt is, hogy senki ne szólhasson bele az ember pénzügyeibe és ne is intézhessen ellene hasonló ultimátumot. Mi több, a PayPalnél is egyszerűbb, kényelmesebb és nem utolsósorban megbízhatóbb fizetési lehetőséget biztosít – nem is szólva mind a kereskedők, mind pedig a fogyasztók döntési szabadságának megőrzéséről.
Forrás: blog.bitcoin.de
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.