Egyre decentralizáltabb a Bitcoin gazdasága

2012-06-06

Szerző: Vitalik Buterin

Mindig is kiemelt témakörnek számított a Bitcoin gazdaságában a központosítottság ténye és annak a mértéke – elvégre a rendszert eredetileg abszolút decentralizáltnak álmodta meg az alkotója, Satoshi Nakamoto éppúgy, ahogyan az elsőként csatlakozott bitcoinosok is: egymástól független bányászok elosztott hálózataként, egymással kereskedő felhasználók minden eddiginél stabilabb és univerzálisabb P2P-közösségeként, mely nem függ sem egyetlen meglévő pénztől, sem pedig egyetlen országtól és/vagy annak a kormányától.

2011 közepére azonban kiderült, hogy mégsem sikerült igazán megvalósítani az eredeti szándékot – vagy legalábbis akkorra még nem. Ehelyett bányásztársaságok alakítottak oligopóliumokat, a bitcoin-váltás piacát egy látszólag elmozdíthatatlan monopolista einstandolta, magát a bitcoint pedig a jelek szerint reménytelenül összekuszálta az Amerikai Egyesült Államokkal és annak a dollárjával. Ennek persze sokan nem örültek – mások azonban azzal érveltek, hogy ezt a központosítottságot a szabadpiac alakította ki, ebből következően az adott helyzetben ez is tekinthető optimálisnak; a legjobb váltók és bányásztársaságok pedig megérdemlik a piaci részesedésüket, ha valóban kiemelkedő szolgáltatást nyújtanak.

Sokáig így is maradt a helyzet, minden tekintetben változatlanul. Felbukkant majd elbukott a Tradehill, a Deepbit egyeduralmát senki sem tudta megtörni, az MtGox piaci részesedése pedig folyamatosan nőtt 2011 második felében is. Újabban azonban úgy tűnik, a piac megrázta magát, és új irányt vett. Az előző évi adatokkal is összevetve az idei fejleményeket, megállapíthatjuk, hogy durván 2012 kezdete óta egyszerre három különböző típusú decentralizálódás is beindult a Bitcoin gazdaságában, jelesül a váltók, a pénzek és a bányásztársaságok decentralizálódása.

Az MtGox globális piaci részesedése, 4 napos becsült mozgó átlag

 

Az MtGox USD-piaci részesedése, 4 napos becsült mozgó átlag

Amint a mellékelt ábra is mutatja, gyors csökkenésnek indult az MtGox piaci részesedése – 2010 óta példátlan szintre. Ennek pedig két oka van: egyrészt magának az MtGoxnak a népszerűsége is csökken, másrészt pedig időközben elhárult az a két akadály is, amely 2011 folyamán végig monopolhelyzetbe betonozta az MtGox-ot, jelesül a pénzbefizetési és -felvételi opciók és a likviditás is. A BitInstantnak köszönhetően az MtGox, a CryptoXChange, a Virwox, a Bitstamp és a BTC-E is alapvetően ugyanolyan hagyományos pénzbefizetési és -felvételi lehetőségeket tud nyújtani mindenkinek. Ami pedig a likviditást illeti, míg 2011-ben akár 5%-os eltérések is lehettek az egyes váltók árai között (és még ennél is nagyobbak a vételi és eladási ajánlatok szórásában), az arbitrázspiac folyamatos fejlődése egyre jobban elsimítja ezeket a különbségeket.

Mi több, újabban az MtGoxnak bizonyos nehézségei támadtak a pénzfelvételek feldolgozása terén – ami pedig szintén hozzájárult a piaci részesedés alakulásához, mivel a felhasználóik egy része nem habozott átmenni más váltókra, ahol érzésük szerint gyorsabban és biztosabban juthatnak hozzá a pénzükhöz. Az “elvándorlást” pedig csak fokozza az az állandóan fennálló, ilyen helyzetekben pedig még külön meg is erősödő félelem, miszerint az MtGox valójában – titokban – részleges tartalékon alapuló rendszerrel dolgozik.

Az USD piaci részesedése, 4 napos becsült mozgó átlag

 

Az MtGox nem-USD-s piaci részesedése, 4 napos becsült mozgó átlag

Ugyanígy csökkenőben van az USA-dollár jelentősége is. Egy dolog az, hogy az USD-s váltók mezőnyén belül is számottevően csökkent az MtGox népszerűsége az elmúlt öt hónap során, de ugyanilyen fontos tényező az is, hogy az MtGox soha nem volt különösebbe erős a nem-USD-s piacokon (holott azok is egyre erősödnek, egyre fontosabbá, jelentősebbé és megkerülhetetlenebbé válnak); ezeken soha nem tudta huzamosabb ideig 30% fölött tartani a piaci részesedését, az elmúlt nyolc hónap során pedig még visszább zuhant, 25%-ról 18%-ra.

És végül, de nem utolsósorban, jól látható még a bányásztársaságok decentralizálódása is. A fenti ábrák a bányásztársaságok hálózatának lassú alakulását mutatják 2011 júliusától mostanáig. Egy évvel ezelőtt még akkora centralizáció uralkodott, hogy ha a két akkori legnagyobb társaság, a Deepbit és a Slush akarta volna, úgy együttes erővel és megfelelő koordinációval akár 51%-os támadást is végrehajthattak volna a hálózat ellen. Az elmúlt nyolc hónap során azonban nekik is folyamatosan csökkent a piaci részesedésük.

Tényekkel is alátámasztható azonban az a vélekedés is, miszerint e két társaság tulajdonosai sem rendelkeztek soha valódi hatalommal, mivel minden alkalommal, amikor a Deepbit hashkapacitása már vészesen megközelítette az 50%-ot, a bányászaik egy tekintélyes hányada gyorsan át is állt más társaságokhoz. Függetlenül azonban attól, hogy a tavalyi állapot egyszerűen csak kellemetlen illetve nemkívánatos, vagy kritikus és potenciálisan veszedelmes volt-e, az mindenképp fejlődésként és haladásként értékelhető, hogy a piac szerkezete egyre decentralizáltabbá válik.

Vannak azonban más jelei is a fejlődésnek: egyrészt, az idei év során végre elérték már azt a fejlettségi szintet az olyan egyéb kliensek is, mint az Electrum, az Armory és a Blockchain, ahol már valóban vállalható alternatíváját tudják nyújtani az eredeti, hivatalos kliensnek. Másrészt, végre kezd szektorok szempontjából is decentralizálódni a Bitcoin gazdasága, és folyamatosan csökken benne a pénzügyi szektor jelentősége is. Jól mutatja ezt az a tény is, hogy a rendszer ökoszisztémájának második legnagyobb üzletének, a Bitcoinicának a bukása is csak egy egészen minimális, 4%-os visszaesést eredményezett az árfolyamban, ami azonban aztán nem csak hogy gyorsan korrigálódott, de még tovább is folytatódott az emelkedés.

Láthatólag végre a végére értünk tehát már a szeszélyes, egyeduralkodó szolgáltatók korának, akik egymagukban túszul ejthették bármikor az egész rendszert.

Forrás: Bitcoin Magazine

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.