USA: már a politikusok is elfogadnak bitcoint
2013-11-09Szerző: Meghan Neal
Washingtont is meghódítja a bitcoin: most már a kedvenc politikusát is hatalomra segítheti vele az ember. Olyan tervvel állt elő ugyanis a Szövetségi Választási Bizottság (SZVB), mely szerint bitcoinos adományokat is elfogadhatnak a választási kampányaikhoz a politikusok, így a jövőre esedékes választásokban már komoly szerep juthat a kriptopénznek is.
Ezzel együtt azonban a bizottság továbbra sem tekinti hivatalos értelemben vett pénznek a még mindig nem teljesen szabályozott bitcoint, így nem is ekként rendelkezett felőle. Javaslatuk szerint a bitcoinos adományokat inkább “természetbeni”, vagyis nem-anyagi hozzájárulásként kellene kezelni, a részvényekhez, kötvényekhez, árucikkekhez vagy felszerelésekhez hasonlóan, amelyeknek az értékét dollárra átszámítva tüntethetik fel a politikusok a kampányuk költségvetésében. Ami pedig egyben azt is jelenti, hogy ha szeretnék tényleges kampánycélokra elkölteni a bitcoinban kapott adományaikat, akkor előbb hagyományos pénzre kell váltaniuk azt.
Komoly előrelépésnek és legitimálásnak tűnhet ez a fejlemény a futurista pénz szempontjából, de végeredményben annyira mégsem meglepő. Elvégre Washington mindig is tárt karokkal fogadott mindent, aminek a segítségével könnyebben és gyorsabban szedhet be pénzt az emberektől. És bár a bitcoin árfolyama még mindig igen erősen ingadozik, mára már mégis egy több, mint egymilliárd dolláros iparággá nőtte ki magát, amelynek az értéke pedig egyenesen az egekbe tör. És bárhonnan a világból könnyen használható, bárhova utalhat is az ember vele.
Nem meglepő módon a pénzügyeiktől az államot a lehető legtávolabb tartani igyekvő libertariánus jelöltek körében örvend a legnagyobb népszerűségnek a decentralizált pénz. A Libertariánus Nemzeti Bizottság már eddig is fogadott bitcoinos adományokat – összesen immár több ezer dollár értékben.
Persze a bitcoin névtelenítő jellege okozhat még gondokat a későbbiekben a fővárosban, ahol mindig is kényes kérdésnek számított a kampányfinanszírozás. Előbb vagy utóbb elkezd majd aggódni valaki amiatt, hogy nem vezethetőek vissza az adományok az adományozóhoz. Honnan tudhatja majd az ember, hogy nem az újjáéledt Silk Road egyik drogkereskedőjétől kapott-e épp pénzt? Elvégre ilyeneket senki nem akarna a támogatói között tudni.
Mások szerint azonban nem kell aggódni a névtelenség miatt, mivel a kampánytámogatás-gyűjtés csak felerészben szól a pénzről – legalább ilyen fontos része az adományozók nevének és címének bekérése is annak érdekében, hogy a későbbiekben újra lehessen majd kuncsorogni náluk további hozzájárulásért. Mi több, a kampányfinanszírozási törvény egyébként is szigorú könyvvitelt ír elő, és kereken tiltja is a névtelenséget az 50$-os összértéket meghaladó adományok esetén.
Az SZVB a Conservative Action Fund jobboldali bizottság (amely több, mint 300.000$-t költött republikánus jelöltekre a tavalyi választási ciklusban) felkérésére dolgozta ki ezt a javaslatát; még e hónap 13-áig tartják nyitva a javaslatot nyilvános véleményezésre, majd várhatóan a hó végén fogadják majd el a véglegesített formáját. Érdekes lesz megfigyelni, milyen hatással lesz a bitcoin a politika jövő évi lóversenyére, főleg akkor, ha továbbra is sikerül egyre jobban elszakadnia a kriptopénznek a libertariánus, techno-anarchista gyökereitől és a mainstream gazdaság szerves részévé válnia.
Forrás: Motherboard
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.