Szeretik a bitcoint a vállalkozók

2013-04-13

Szerző: Gabrielle Karol (Twitter)

Egyes vállalkozók nem zavartatták magukat különösebben a bitcoin eheti hullámvasutazása miatt; mi több, sokan meg vannak győződve róla, hogy a szoftveres tranzakciók kifejezetten jót tesznek az üzletnek. Közülük mutatunk be most négyet.

Stomp Romp Guitars, Manchester, NH

Zach Harvey, a Stomp Romp Guitars tulajdonosa még akkoriban bukkant rá a Bitcoinra, amikor egy saját barterrendszer-koncepciójához gyűjtött anyagokat a neten. Egyből megtetszett neki a lehetőség, hogy teljes egészében a saját kezében tarthatja a pénzét, mivel soha nem tetszett neki az a tény, hogy Izraelben, ahol felnőtt, az illetékesek bármikor befagyaszttathattak magánszámlákat is, ha volt már egy-két kifizetetlen számlája az embernek.

Így hát 2011-ben, amikor átköltöztette a gitárboltját Tel Avivból New Hampshire-be, egyben elkezdett elfogadni bitcoinos fizetéseket is. Mint mondta, eddig leginkább csak apróságokat, így például húrokat és pedálokat adtak el bitcoinért, de már érkeznek a jelentősebb rendelések is. Nagyon tetszik neki az is, hogy a bitcoinos fizetés sokkal gyorsabb, mint akár a PayPales vagy a hitelkártyás, mivel pillanatokon belül lezajlik az egész.

Mi több, a testvérével együtt annyira felkeltette az érdeklődésüket a Bitcoin közössége, hogy elkezdtek kifejleszteni egy bitcoin-automatát is. Az elv igen egyszerű: az ember amerikai vagy kanadai dollárt, vagy épp eurót tesz be a gépbe, ami pedig aztán az éppen aktuális árfolyam szerint utal az embernek a beadott összeg után megfelelő mennyiségű bitcoint (a fogadó címet okostelefonnal, QR-kód formájában lehet “megmutatni” a gép szkennerének).

Firehouse BBQ, Salt Lake City, UT

“Én bányászok is bitcoint, így számomra magától értetődő volt, hogy el is fogadok bitcoinos fizetést” – mondja Tornado T. Westlund, a Firehouse BBQ tulajdonosa. Mielőtt ráállt volna a pecsenyékre, a SIM-kártyákhoz hasonló okoskártyák fejlesztésével, ezirányú technológiákkal foglalkozott, és már évek óta érdeklődve kísérte figyelemmel az online pénzek világának legfrissebb fejleményeit is.

Elmondása szerint túl sokan még nem ismerik ugyan a bitcoint, de becslése szerint eddig már biztosan volt legalább tíz olyan vendége, akik bitcoinnal fizettek a pecsenyéjükért.

Café Berlin, Las Vegas, NV

A Café Berlin egy vendég kérésére döntött a bitcoin-elfogadás mellett. Karina Bechtold, a tulajdonos elmondása szerint 4-6 héttel ezelőtt ment be hozzájuk valaki, aki mesélt nekik a bitcoinról és megkérdezte, hogy megoldható lenne-e náluk ez a fizetési forma.

Mivel pedig úgy döntöttek, hogy igen, így azóta is minden héten náluk találkozik és ebédel egy kisebb – 8-10 fős – társaság, akik mindannyian bitcoinnal fizetnek; telefonon utalják át az összeget, a tulaj pedig egyszerűen beváltja azt készpénzre, ha szüksége van rá.

Grasshill Alpacas, Haydenville, MA

David Forster alpakatenyésztő “autodidakta közgazdászként” jellemzi magát; 2011-ben hallott először a bitcoinról. Rögtön szerette is volna kipróbálni a rendszert, de senkiben nem bízott eléggé ahhoz, hogy készpénzt adjon postára borítékban bitcoinért, ezért úgy döntött, hogy inkább zoknikat fog árulni bitcoinért – és így ő is lett az első olyan kereskedő, akitől konkrét fizikai terméket lehetett venni a digitális kriptopénzért.

Elmondása szerint a tavalyi év során a(z egyébként páronként 20$-ért árult) zokni-eladásaiknak már kereken az egyharmadát tették ki a bitcoinos rendelések. Mivel pedig, mint mondja, bitcoinnal éppen olyan pofonegyszerű a nemzetközi kereskedelem is, mintha csak a szomszédjával üzletelne az ember, ezért például Európába is rengeteg zoknit adtak már el. Külön tetszik továbbá Fosternek a bitcoinban az is, hogy mentes a hitelkártyák tekintélyes tranzakciós díjaitól.

Forrás: FOX Small Business Center

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.