Operation Fabulous – a bitcoinos hirdetőplatform
2011-07-29Szerző: Kiba
(Az interjú 2011. március 21-én készült – a ford.)
Amint azt már bizonyára hallottátok, nemrégiben beindult az Operation Fabulous bitcoinos hirdetőplatform. Igen érdekesnek találtam ezt a projektet – hiszen mégiscsak egy újabb bitcoinszerzési lehetőséget jelent -, ezért úgy döntöttem, meg is interjúvolom Myckel Habets-et (úgy is, mint BioMike) erről a régóta készülő projektről.
Kiba: Mielőtt rátérnénk magára az Operation Fabulous-re, bemutatkoznál az olvasóinknak?
BioMike: A bitcoin.org fórumozói BioMike néven ismernek, de a valós világbeli nevem Myckel Habets. 28 éves doktorandusz vagyok, Hollandiában élek és növénybiotechnológiai tanulmányokat folytatok a Leideni Egyetemen. Már több, mint 10 éve vagyok a szabad és a nyílt forráskódú szoftverek nagy rajongója, x86 architektúra-teszterként pedig a Gentoo Linux disztróhoz is hozzájárultam.
Kiba: Nagyjából tehát, onnantól számítva, hogy először belejelentetted, hogy már dolgozol rajta, három hónap telt el addig, amíg ténylegesen be is indult az Operation Fabolous. Minek hatására döntöttél úgy, hogy éppen ezt fogod csinálni, és nem valami mást, amivel szintén foglalkozhattál volna ez alatt a három hónap alatt?
BioMike: Jó ideje folyt már a szó egy hirdetőplatformról, és a Noagendamarketnek elvileg voltak is ilyen jellegű tervei, de végül semmi nem lett belőlük. Mivel azonban a szolgáltatásra szükség volt, ezért díjat tűztek ki a megvalósítására. Mivel egy ideig még erre sem harapott senki, ezért úgy gondoltam, hogy na akkor majd én – bár jól tudtam, hogy nagy kihívás lesz, mert ilyesmit még soha nem csináltam. Tehát lényegében azért választottam épp ezt, mert már nagyon sokan vártak rá, és mert tudtam, hogy ezzel valóban tudnék foglalkozni hosszabb időn át is.
Kiba: Ami az elnevezést illeti, az Operation Fabulous (= Mesés Művelet) netalán a mintaként alapul vett hirdetőoldal, a fórumon is emlegetett Project Wonderful (= Csodálatos Tervezet) kifigurázása?
BioMike: Igen, ez egyszerűen egy szójáték – és amúgysem tudtam kitalálni semmi jobbat. Sok bitcoinos oldal szerepelteti valamilyen formában a nevében is a “bitcoin”-t, “btc”-t vagy valami ilyesmit, de ehelyett én inkább arra akartam helyezni a hangsúlyt, hogy minden működik és jól használható. Így kevésbé is skatulyáznak be magához a Bitcoin projekthez. Másfelől meg a hirdetőplatformoknál oly’ gyakori “Ads” komponens legtöbb jó kombinációja is foglalt volt már, ezért inkább hagytam az egészet, és csináltam egy szójátékot a Project Wonderfulból.
Kiba: Jó ideje felmerült már a fiókregisztrálás nélküli hirdetőhely-vásárlás gondolata, hogy a hirdetők így könnyebben és egyszerűbben mérhessék fel a rendszert – és remélhetőleg meg is tetsszen nekik annyira, hogy aztán regisztráljanak is. Világosíts fel kérlek, végülis megvalósították ezt is? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? Ha igen, akkor hogy működik?
BioMike: Nos, lehetne ugyan csinálni ilyesmit, de elég nehéz lenne jól megcsinálni. A hirdetőknek és a megjelenítőknek is megvannak a maguk elvárásai a dolgok működését illetően – fiókregisztrálás nélkül pedig sokkal nehezebb lenne nyomon követni a dolgokat. Mert ugye ez azt jelenti, hogy sem a hirdetőről, sem a megjelenítőről nem rögzítünk semmilyen adatot. Így aztán hiába kerülne ki a hirdetés egy megjelenítő oldalára, ha aztán nem tudnánk miből és mi alapján fizetni neki. Ha pedig a megjelenítőnek vagy az oldala látogatóinak nem tetszik a hirdetés, akkor hogyan távolíthatná el azt az oldaláról regisztrált fiók nélkül? No és persze nyilván szeretné tudni a hirdető is, hogy milyen rendszerességgel látják a hirdetését, és hogy mennyi maradt még az egyenlegén (amihez ugye szintén kellene egy regisztrált fiók). Mindezt meg kellene oldani valahogy, és persze még a biztonságról is gondoskodni kellene a visszaélések elkerülése érdekében.
Mindent egybevetve tehát ez nem csupán annyiból áll, hogy az ember bepasszint pár sornyi kódot a helyére és már megy is – ehhez sokkal jobban és alaposabban át kell gondolni a dolgokat és sokkal többet is kell tesztelni, mielőtt be lehetne izzítani.
Kiba: Az oldalt próbálgatva felfedeztem, hogy teljesen külön kezelitek egymástól a hirdetői és a megjelenítői fiókokat. Ha tehát én hirdetni és megjeleníteni is szeretnék, akkor két fiókot kell regisztrálnom magamnak. Miért különítettétek így el a dolgokat?
BioMike: Jelenleg a hirdetői oldal jóval összetettebb, mint a megjelenítői. Mert ugyebár a megjelenítő egyszerűen csak regisztrálni akarja az oldalát, és látni a beérkező ajánlatokat. A hirdetőnek azonban minden hirdetését és megtett ajánlatát figyelemmel kell kísérni, és persze lehetőséget kell biztosítani a fiókja bitcoinnal való feltöltésére is. És mivel úgy vélem, amúgy is jóval több megjelenítő lesz, mint hirdető, ezért számukra is jóval egyszerűbbé tehetjük a dolgokat azáltal, ha egy az egyben megkíméljük őket a hirdetői oldal részleteitől. Mivel pedig a hirdetők általában csak hirdetni akarnak, ezért jobbára egyáltalán nem is érdekli őket a megjelenítői oldal. Mi több, a kettéválasztással optimalizálhatjuk az oldal biztonságosságát és teljesítőképességét is. Könnyen megoldhatjuk például azt is, hogy a megjelenítők automatikusan megkapják a pénzüket, amint összegyűlt a számlájukon egy bizonyos mennyiségű bitcoin. Így tehát akár teljes egészében meg is feledkezhetnek az oldalról, miután egyszer már beregisztrálták magukat, és akkor is folyamatosan áramlik majd a BTC a tárcájukba!
Részben ezért alakítottam tehát így a dolgokat, valamint azért is, mert egyelőre csak eléggé korlátozott ismereteim vannak arra vonatkozóan, hogy hogyan és milyen arányban is szeretnének az emberek használni egy hirdetőoldalt – elvégre azt is csak feltételezem, hogy több megjelenítő lesz, mint amennyi hirdető.
Kiba: Mi bizonyult a projekt legnehezebb részének?
BioMike: A sietség. Minél gyorsabban be akartam izzítani az egészet, és emiatt jópár bug felett átsiklottam. Most pedig, hogy már működik pár napja az oldal, és egyre többen kezdik használni, a fejem fölött is kezdenek már kissé összecsapni a visszajelzések. Egymás után érkeznek a bugbejelentések, változtatási kérelmek – meg persze azért az elégedett, dicsérő hangok is. Az utóbbiak meg is erősítettek abban, hogy valóban nagy igény volt már egy ilyen szolgáltatásra – az pedig tényleg jó az érzés, ha a felhasználók valóban értékelik a szolgáltatást.
Kiba: Van valamilyen más nagy terved is a jövőre nézve? Vannak még más projektek is, amelyekbe belevágnál az Operation Fabulous mellett?
BioMike: Jelenleg semmiféle új projekten nem gondolkodom, egyelőre szándékomban áll teljes egészében az Operation Fabulous-re összpontosítani. Inkább üzemeltetek egy kiválóan működő projektet, semmint három félkészet.
Kiba: Rendben, de meddig? Fél évig? Néhány évig? Vagy szóba jöhet esetleg egy olyan felállás, hogy fizetsz másoknak az Operation Fabulous működtetéséért, hogy te közben foglalkozhass valami mással?
BioMike: Remélhetőleg legalább még néhány évig, bár persze minden csak a felhasználókon múlik, hogy ők meddig találják hasznosnak, meddig igénylik a szolgáltatást. Jó lenne például valami olyasmivé fejleszteni, amit aztán már fizető munkahelyemnek is tekinthetnék a PhD elvégzése után. Talán lesz majd egy-két mellékprojektem, de mindenképpen rajta fogom tartani a szemem ezen is. Nagyon sok időmet áldozom rá, és bár többen is felajánlották már a segítségüket, én szeretném ezt inkább magam intézni. Lehet, hogy időről időre lesz majd egy-két alkalmazottam, de erről most még túl korai lenne beszélni.
Kiba: Vannak terveid más hirdetési formátumok támogatására is? Például egy egész oldalas hirdetést egy ilyesféle magazinban, mint a miénk?
BioMike: Igen, tervezek új formátumokat, bár más médiumokkal még nem foglalkozom. A Bitcoin-közösség egyelőre elég kicsi ahhoz, hogy minden érdeklődő tudhassa, hogy ki mivel foglalkozik, és eléggé biztos vagyok benne, hogy aki nálatok szeretne hirdetni, az tudja, hogy kihez kell fordulnia. Vannak azonban ötleteim érdekes hirdetések célzott közönségnek való megjelenítésére. Ilyen például az “ad mail”, vagyis a hirdetőlevél, aminek az elolvasásáért és a benne szereplő linkre való kattintásért kapna pár bitcentet az érdeklődő – bár persze ez az ötlet már igen régi, nyilván nem is én találtam ki. Viszont sajnos időm sem lesz foglalkozni vele, ezért bízom benne, hogy valaki az olvasók közül majd felkapja az ötletet, és megvalósítja éppúgy, ahogy én is az Operation Fabulous-t.
Kiba: Utolsó kérdés: Jelenleg mekkora a hirdetési hálózat?
BioMike: Jelenleg 5 megjelenítőnk van regisztrálva 3 weboldallal, tehát még nem állította be mindegyikük az oldalát. Ezeknek az egyike már most is elég nagy nézettséget generál (nagyjából 2 percenként vonz 1 látogatót) – és ez nem az Operation Fabulous főoldala. Jelenleg 3 hirdetőnk van, és az egyikük egymaga jegyzi a megjelenítő oldalak hirdetési helyeiért kínált legmagasabb ajánlatok mindegyikét.
Tehát valami már beindult alig három nap alatt is, bár persze ez így még nem túl sok.
Forrás: Bitcoin Weekly
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.